Forbidden love (BTS Jikook fanfiction) BEFEJEZETT

Jikook 77.fejezet (A tokiói út) +18

*Jungkook szemszöge*

Két óra múlva landolt a gépünk a tokiói reptéren. Elég furcsa érzés volt stáb nélkül, és a fiúk nélkül utazni. Amikor azonban ránéztem Jimin arcára, és láttam, hogy a szeme csillog az izgalomtól, egyből elmúlt ez a furcsa érzés.

Valahányszor kettesben vagyok Jiminnel, egy egészen más oldalát mutatja. Visszafogott, sőt szégyellős lesz. Nem velem szemben, hanem a többi emberrel szemben. Nem mer megszólalni előttük, és minden egyes dolgot én intézek. Például most is én beszéltem a recepcióssal a szállodában, és én rendeltem kaját a hotel éttermében. Engem ez egyáltalán nem zavar, csak féltem őt. Miért lesz ennyire zárkózott amikor idegenek is vannak körülöttünk?

Miután lepakoltuk a csomagjainkat a hotelszobánkba, az első dolgunk az volt, hogy együnk. Lementünk a hotel éttermébe, rendeltünk (pontosabban rendeltem) kaját, és megvacsoráztunk, hiszen már este nyolc óra volt. Az asztalnál ülve beszélgetni kezdtünk, miközben ettünk:

-Ma már az alváson kívül nem akarsz mást csinálni, ugye?-kérdeztem szerelmemet.

-Nem. De...te aludni akarsz?-pillantott a szemembe, mire elmosolyodtam.

-Természetesen nem. Csak így szebben hangzik, mintha azt mondanám, hogy dugni, vagy szexelni, vagy...

-Oké. Igaz.-nevetett zavartan.

-Előtte pedig, pancsolunk egyet.

-Ketten?

-Persze, hogy ketten.

-Alig várom már.-mosolygott szélesen.

Ezt követően nem beszélgettünk pár percig. Én azonban megtörtem a csendet, mert szerettem volna választ kapni arra, amiről az előbb beszéltem.

-Chim, kérdezhetek valamit?

-Persze, szívem.

-Amikor ketten vagyunk, és egy idegen ember is ott van, hirtelen miért leszel olyan...olyan félénk?

Jimin először nem válaszolt, csak nagy szemekkel pislogott a szemembe. Meglepte, hogy ilyen dolgokra is figyelek.

-Hm. Nem tudom, kicsim. Én csak...szeretem látni, amikor olyan határozottan beszélsz másokkal, ezért meghagyom neked a lehetőséget.-vont vállat.-Tudom, tiszta hülye vagyok.

-Dehogy. Nem vagy hülye. Édes vagy, mint mindig. Csak furcsa volt, mert amikor kamerák vesznek körbe minket, nem vagy ilyen. Akkor közvetlen és felszabadult vagy az idegenekkel is.

-Hát, igen. Ez a munkánk része, nem? Nem mutathatjuk ki a gyengeségeinket és a hibáinkat a kamerák előtt. Felül kell kerekednünk rajtuk.

-Igazad lehet. 

-Mit hittél, miért leszek ilyen?

-Nem tudom. Megijedtem, hogy esetleg valami nyoma maradt annak, amit Minjun tett, vagyis majdnem megtett.

-Nem, szívem. De köszönöm, hogy így aggódsz értem, és hogy ilyen apróságokat is észreveszel.-mosolygott Jimin, miközben az előtte lévő tálat tanulmányozta szemeivel.

-Ugyan. Természetes, hogy figyelek rád.-mondtam, majd kezembe vettem Jimin mancsát, amivel éppen nem fogta az evőeszközt.

Elkezdtem cirógatni az ujjammal a kézfejét. Láttam, hogy megborzong. Abbahagyta az evést, és rám kapta a tekintetét.

-Kook, kérlek...fejezd be! Enni akarok még.-mondta.

-Ne haragudj! Nem tudtam, hogy egy ilyen aprócska érintéstől is...tudod. Gyere ide!-tártam ki a kezeimet, mintha meg akarnám ölelni bocsánatképpen.