Forbidden love (BTS Jikook fanfiction) BEFEJEZETT

Jikook 9.fejezet (Suga, a lélekdoktor)

*Suga szemszöge*

Miután a többiek elmentek, én és Jimin azonnal nekiláttunk a munkának.

-Kezdjük!-mondta, majd beindította a zenét és elkezdtük táncolni a koreót.

Többször is rontottam, és ekkor Jimin újra megmutatta az adott lépést. De valahogy nem olyan volt, mint szokott lenni. A tánc Jimint mindig boldoggá tette. Valahányszor táncolt, a szája, mindig fülig ért, imádta, ha valakinek táncot taníthatott, jókat nevetett, ha valaki bénázott és a saját hibáján is elvihorászott...de most...most fapofával, kedvtelenül és monoton mozgással mutatta a lépéseket. Beláttam, hogy nagyobb gáz van, mint gondoltam.

Mikor tartottunk egy kis pihenőt, próbáltam beszélgetni vele.

-Jimin...ööö...mit gondolsz, jó voltam?-ültem le mellé a földre a sarokba. Mit keres a sarokban?

Felnézett az ölében lévő könyvből és egyhangúan válaszolt:

-Hát, rontottál párat, de sokkal jobb, mint ezelőtt.-mondta, majd újra vissza akart merülni az olvasásba, de megakadályoztam ebben. Elég volt a depiből, Park Jimin! Most elmondod, hogy mi nyomja a lelkedet!

Megfogtam a kezét, amelyikkel a könyvet tartotta és levettem róla ujjait, így a könyv az ölébe hullott, keze azonban az én kezemben maradt. Először kezeinket bámulta meg, majd tekintetét az enyémbe fúrta. Kiolvastam a szemeiből, hogy valami olyasmire gondolhatott, hogy "mi a csudát művel ez?"

-Figyelj Jimin! Napok óta van valami bajod, és mostmár szeretném, ha elmondanád valakinek.-mondtam kissé ingerülten.

-Hirtelen miért kezdett el érdekelni, hogy mi van velem?-rántotta el kezeit.-Eddig nem érdekelt. Félsz, hogy nem segítek betanulni rendesen a koreót?

-Ne légy már ilyen! Ennek semmi köze a tánchoz.

-Hát, akkor? Az előbb még "nem volt kedved hozzám", ahogy te mondtad.

-Jó, oké. Sajnálom, hogy görény voltam veled, csak az ideg beszélt belőlem.-mondtam megbánóan.-Engedd, hogy jó barát legyek és mondd el, hogy mi nyomaszt! Had segítsek, jó baráthoz méltóan. Eddig nem igazán voltam az.

Gondterhesen sóhajtott egyet.

-Rendben, elmondom. De hyung, ígérj meg egy dolgot!

-Mégpedig?

-Nem mondod el senkinek.

-Oké, oké, lakat van a számon.

Még egyet sóhajtott, és úgy kezdte:

-Magányosnak érzem magam. Akiket eddig úgy éreztem, hogy mellettem vannak és figyelnek rám vagy törődnek velem, már azok is elhagytak.

-Kire gondolsz konkrétan?

Erre lesújtotta a szemeit, fejét lehajtotta és fülig vörösödött.

-Ööö...főleg Jungkookra.

-A maknaera? Ő sosem törődött veled.-nevettem cinikusan.

-Tudom, pont ez a baj. Folyton V-vel van és engem levegőnek néz. Akármit csinálok, mindig vele alszik, vele nevetgél, vele megy mindenhova, mintha én ott sem lennék, amikor V a közelben van.-fakadt ki hisztérikusan.

-Értem már. Te féltékeny vagy.-vontam le a konklúziót.

-Mi?! Dehogyis.

-De, az vagy, méghozzá Kookra és V-re. Szeretnéd, hogy Kook többet legyen veled, mint Tae-vel?

-Hát...igen...nagyon szeretném.

-Na látod. Féltékeny vagy. Mondj egy konkrét szituációt, amikor zavart, hogy Kook V-vel volt!

-Emlékszel, amikor ti elmentetek az erdőbe, mi hárman, pedig otthon maradtunk filmezni?

-Igen.

-Aznap este Kook és V rám ijesztettek. Horror filmet néztünk, és mikor elmentem aludni hangokkal rémisztgettek. Tudták, hogy félek az ilyen filmektől, így jót szórakoztak rajtam.-húzta Jimin a száját.

-Gondolom, nem az zavart, hogy megvicceltek, hanem, hogy együtt tették.

-Pontosan! Kook nekem soha nem mondott olyat, hogy "Gyere Jimin, szivassunk meg valakit és röhögjünk egyet!" Soha.-borult ki ismét.

-Értem.

-És ma is...amikor a Lucky or not-ot vettük fel...olyan jól elvoltak. V csikizte őt, meg nevetgéltek...próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de iszonyú nehéz volt, mert belül tomboltam.

-Hm. De te békítetted ki őket.

-Igen, mert utálom látni, ha Jungkook szomorú. Meg persze Tae-t sem szeretem letörtnek látni, de rajta annyira nem látszott, hogy depis volt a veszekedés miatt.

-Értem. Tudod mi a megoldás a problémádra?

-Mi?

-Hogy te hívod el Kookot valahová, és te kéred, hogy töltsön veled több időt. Biztos, hogy nem mondana nemet.

-Szerinted sikerülne?-nézett rám bociszemekkel.

-Persze. Csak azt nem értem, hogy magadtól miért nem volt ennyi eszed.-morogtam.

-Igazad van. Ezt fogom tenni!-ugrott fel a földről.-Most pedig, csiszoljunk a táncodon!-kiáltotta lelkesen.

-Oké.-tápászkodtam fel én is ülőhelyzetemből, kissé komótosan. Elzsibbadtam, túl sokat ültem mozdulatlanul. Egyszercsak Jimin a nyakamba ugrott. Fájdalmas jajgatással öleltem vissza.

-Hyung, nagyon kö...-kezdte a hálálkodást.

-Ne! Ne! Ne! Nem kell hálálkodnod! Inkább táncoljunk.-mondtam, majd eltoltam magamtól és a derekamat tapogatva megindultam, hogy bekapcsoljam a zenét biztosító gépet.

Elkezdtünk táncolni, és kijavítottuk a hibáimat. Park Jimin visszatért! Ugyanúgy mosolygott, nevetgélt és élvezte a táncot, mint ezelőtt. Persze kiröhögött, ha valamelyik mozdulat során hülyén néztem ki, de ezúttal nem zavart.