Forbidden love (BTS Jikook fanfiction) BEFEJEZETT

Jikook 61.fejezet (Confused)

*Jimin szemszöge*

Felálltam a kanapéról és magára hagytam Jungkookot a nappaliban. Marta a torkomat a sírás, de mielőtt előtörtek volna könnyeim, gyorsan beszaladtam a fürdőszobába. Bezárkóztam és lerogyva a kád szélére, sírni kezdtem.

Tudtam, hogy hiába történt meg köztünk az, ami megtörtént, nem akar majd újra össze jönni velem. Annak ellenére, hogy ezzel tisztában voltam, nagyon rosszul esett.

Úgy érzem szeret, de mégsem. Na jó, ennek semmi értelme. A lényeg, hogy nem tudom eldönteni, hogy tényleg szeret-e vagy csak játszik velem. Néha azt érzem, hogy szeret és bármit megtenne értem, néha meg azt, hogy el akar lökni magától.

Teljesen összezavar. Lehet, hogy én már csak arra vagyok neki jó, hogy kielégítsem. Tudom, az előbbit én akartam. De csak azért, mert nekem bármiféle intimebb érintkezés Jungkookal, maga a menny. Ő viszont kihasználja, hogy mennyire oda vagyok érte.

A sírás fokozatosan pityergéssé enyhült, majd teljesen megszűnt és csak némán bámultam magam elé. A szerelem a leggyönyörűbb, mégis a legfájdalmasabb dolog a világon.

Ábrándozásomat kopogás szakította félbe.

-Jimin! Nem hoztál magaddal pizsamát. Engedj be! Hoztam neked.-hallottam Jungkook tompa hangját az ajtó mögül.

Felálltam a kád széléről és beengedtem Jungkookot.

-Oh, azt hittem már lassan végzel a fürdéssel. De mégcsak el sem kezdted.-mondta meglepetten, miközben lerakta a ruháimat.

Nem válaszoltam, nem is mozdultam, csak bámultam meredten magam elé.

-Rosszul vagy?-lépett mellém.

-Egy kicsit.-válaszoltam. Nem hazudtam, éreztem, hogy a szoba forogni kezd velem.

Egyszercsak megtántorodtam és ha Jungkook nem kap el, a földre rogytam volna.

-Jól vagy, Jimin?-kérdezte aggódva.-Bevetted a gyógyszereidet?

-Igen.

-Jól van. Akkor gyere, ülj le ide!-mondta, majd lehajtotta a WC tetejét és ráültetett.

Letérdelt elém és megfogta kezeimet. Amikor belenéztem szemébe, szörnyű fájdalom hasított szívembe. Szemeimbe könnyek gyűltek.

-Hé! Mi a baj, szívem?-kérdezte. Nem válaszoltam, csak szipogva vállára borultam.

"Szívem". Megint így nevezett.

-Mondd el, hogy mi nyomja a törékeny kis lelkedet!-mondta olyan finomsággal, hogy beleremegett minden egyes porcikám. Még erősebben tört rám a sírás.

-Úgy fáj, Jungkook...úgy fáj.-mondtam erőlködve.

-Mid fáj, Jimin?-kérdezte. Gondolom, azt hitte, hogy a betegség miatt fáj valamim.

-Mindenem.

-Jaj édes, tudom, hogy fáj.-mondta. "Sejtésed sincs róla."-gondoltam magamban.-De majd a gyógyszerektől jobb lesz.

Ami nekem fáj Jeon JeongGuk, azt a gyógyszerek nem hozzák rendbe.

-Segítek neked megfürödni. Nagyon gyenge vagy.-mondta, miközben eltolt magától.

El sem jutottak szavai az agyamig. Csak akkor fogtam fel, hogy mit mondott, amikor megéreztem ujjait a pólóm alatt matatni. Szemeim kikerekedtek és reflexszerűen ellöktem kezeit.

-Nyugi, csak segíteni szeretnék. Nem akarom, hogy összeess és megsérülj.-mondta, majd kibújtatott a felsőmből.

Ezután finoman nadrágom sliccéhez nyúlt és lehúzta azt, majd a gombot is kigombolta. Már ettől is forróság öntötte el ágyékomat. Elkezdte lehúzni rólam a nadrágomat. Egészen a bokámig tolta. Először az egyik lábamat, majd a másik lábamat bújtatta ki belőle. Ott ültem vele szembe, egyetlen alsónadrágban és egy-egy zokniban. Megfosztott a jobb lábamon lévő, majd a bal lábamon lévő zoknimtól is.