Forbidden love (BTS Jikook fanfiction) BEFEJEZETT

Jikook 48.fejezet (Az ördög sohasem alszik)

*Jungkook szemszöge*

Másnap reggel, ismét úgy éreztem magam, mint egy zombi. Egy percre sem hunytam le a szemem. Lassan kicsoszogtam a szobámból a konyhába. Ittam egy kávét és reménykedtem, hogy az majd felébreszt egy kicsit.

Gondoltam, bemegyek a nappaliba és nézem egy kicsit a TV-t, hátha eltereli a gondolataimat. Már a nappali ajtaja mellett álltam, amikor hallottam, hogy valakik beszélgetnek odabent. Mintha szerelmem hangját hallottam volna, ezért elbújtam és hallgatózni kezdtem. Tudom, nem szép dolog, de mostanában nem olyan őszinte és nyílt velem, mint régen. Ráadásul tegnap este be is rágott rám.

-Én tényleg próbálok neki mindenből a legjobbat nyújtani.-hallottam Jimin elkeseredett hangját. Gondolom, rólam beszélt.

-Az ágyban is?-kérdezte Yoongi. Szemtelen...

-Igen, ott is. De elég nehéz, ha ő nem engedi.-mondta Jimin elfúló hangon.

Bármelyik percben elsírhatja magát. Neee! Azt nem akarom. Nem akarom, hogy szomorú legyen. Megfogadtam, hogy miattam többé nem fog sírni. Pedig mennyit fog még miattam, ha megteszem Minjun kérését.... Erre a gondolatra, az én szemem is megtelt könnyekkel. De uralkodnom kellett magamon.

Yoongi átölelte Jimin-t és simogatni kezdte a hátát. Jimin úgy bújt hozzá, mintha az élete múlna rajta. Miért esik ez olyan rosszul? Hiszen csak barátok...ugye?

Ekkor Yoongi arcon puszilta Jimin-t. Ebben a pillanatban döntöttem el, hogy nem bujkálok tovább. Könnyeim egy csapásra semmivé lettek. Keresztbe fontam karjaimat mellkasom előtt és hanyagul dobálva lábaimat, beléptem a nappaliba.

-Esetleg...zavarok?-kérdeztem gúnyosan, mire mindketten rám kapták tekintetüket.

-Ami azt illeti, igen.-állt fel Yoongi Jimin mellől és egyenesen elém lépett.

Felhúzott szemöldökkel, mélyen a szemembe nézett és ő is keresztbe fonta karjait.

-Hagyd most békén Jimin-t!-mondta higgadt, de fenyegető hangon.

-Miért tenném? Azért, mert te mondod?-kérdeztem szemtelenül.

-Tiszteletlen kölyök vagy.-mondta, miközben felemelte mutatóujját.-Vigyázz a szádra, Jungkook!

-Engedj, beszélnem kell Jiminnel!-mondtam, miközben ki akartam kerülni őt.

-Megbántottad. Hagyd békén!-emelte fel Yoongi a hangját, majd mellkasomnál fogva meglökött, mire megtántorodtam.

Ideges lettem és én is meglöktem őt, de túl nagy erőt fejtettem ki. Megbotlott és a kanapéra esett. Nem így akartam; talán egy picit túlzásba estem. Bevallom, jócskán meg is bántam, de a büszkeségem és a düh, amit akkor éreztem, erősebb volt, minthogy kimutassam a bűntudatomat vagy, hogy bocsánatot kérjek.

-Jungkook! Mit művelsz? Megőrültél?-ugrott fel Jimin, miközben felsegítette Yoongit a kanapéról.

Ekkor bántam meg igazán amit tettem. Amikor meghallottam szerelemem csalódott és dühös hangját.

-Ugyan már, semmi baja sem lett. Puhára esett.-próbáltam menteni a menthetőt.-Én csak...-kezdtem magyarázkodni.

-Menj most el, Jungkook!-mondta Jimin komoran.

Hirtelen felháborodtam. Olyan igazságtalannak éreztem ezt a helyzetet.

-De Jimin! Hiszen ő kezdte!-emeltem fel a hangomat.-Én szépen kértem tőle, hogy had beszéljek veled. Ő kezdett el lökdösni. Ráadásul alig értem hozzá. Arról nem tehetek, hogy a szél is elfújja.-hadartam idegesen.