Forbidden love (BTS Jikook fanfiction) BEFEJEZETT

Jikook 3.fejezet (A békülés)

*Jungkook szemszöge*

A kínos hangulatú vacsora után elmentem zuhanyozni. Én kerültem sorra utoljára, így nem kapkodtam, elvégre minél kevesebb időt akartam egy szobában tölteni V-vel. Így is minden gondolatom az volt, hogy hogyan békítsem ki.

Tíz óra körül végezhettem a fürdéssel. A szobánk ajtaja felé vettem az irányt, amikor szembe találkoztam V-vel. Kezében volt a takarója és a párnája. Ha nem szóltam volna hozzá, szó nélkül elment volna mellettem.

-Hová mész?-kérdeztem tőle.

-A kanapén alszom.-válaszolt kimérten, majd kikerült és a nappaliba ment.

Találgatni kezdtem, hogy miattam, vagy Nam horkolása miatt költözött ki a kanapéra. Az előbbi volt a valószínűbb.

Gondoltam, én is elrakom magam holnapra. Bementem a hálószobánkba. Végigvándorolt a tekintetem az alvó Namjoonon, és Tae üres ágyán. Sóhajtottam egyet és elterültem saját ágyamon. Meglepő módon meleg volt, mintha előttem feküdt volna valaki benne. Végighúztam a kezemet a takarón, de elakadt valamiben a kezem. Tae telefonja volt az. Megpróbáltam feloldani, de nem jöttem rá a kódjára. A háttérképe egy olyan kép volt amin, én és ő vagyunk. Ennek láttán melegség árasztotta el a lelkemet és olyan gondolatokkal aludtam el, hogy talán van remény, hogy egyszer megbocsát.

Reggel elég fáradtan ébredtem. Nem sokat tudtam aludni, de amikor sikerült, akkor is hülyeségeket álmodtam.

Rajtam kívül még mindenki aludt. A lehető leghalkabban kimentem a nappaliba. Tae a kanapén feküdt magzatpózban, lába közt a takarójával. Halkan szuszogott. Letérdeltem a kanapé mellé a földre és néztem, ahogy a mellkasa fel-le mozog olyan ritmusban, ahogy azt légzése diktálta. Mikor meggyőződtem arról, hogy mélyen alszik, suttogni kezdtem hozzá:

-Annyira fáj, hogy azt feltételezed rólam, hogy jobbnak érzem magam nálad. Bárcsak megértenéd, hogy csak segíteni akartam azzal, hogy gyakorolok veled. Nem tartom magam jobbnak nálad.-mondtam, majd ráhajtottam vállára a fejemet. Ekkor Jin lépett be a nappaliba.

-Kook?-suttogta, mire összerezzenve ráemeltem tekintetemet.-Hogyhogy ilyen korán keltél?

Mutattam, hogy menjünk be a konyhába, ott beszélgessünk, nehogy felébresszük a békésen szunyókáló Taehyungt.

-Szóval, miért vagy ilyen korai?-kérdezte Jin a konyha közepén állva.

-Nem igazán tudtam aludni.-válaszoltam.

-Ó, értem. Kérsz valamit enni?

-Igen, igen, igen. Valami finomat.

-Sonkás szendvics?

-Jó lesz. Nem akarok pofátlan lenni, hyung, de kaphatok mellé teát is?

-Persze, picúr.-mosolyodott el.

Ezután lassacskán mindenki felkelt. Nam Jinnek segített kiszolgálni reggelivel az éhes sereget, akik az asztal mellett várták jussukat. Hope és Jimin rajongói leveleket olvastak, melyeket szétszórtak az asztalon. Suga firkált valamit az alkotói füzetébe. V bedugott fülekkel nyomkodta a telefonját, melyet én raktam az éjjeliszekrényére amíg aludt. Én pedig bámultam kifelé az ablakon. Mozdulatlanul nézelődtem néhány percig, majd meguntam és kivánszorogtam Jinhez és Namhoz a konyhába.

Jin éppen azt mutatta a leadernek, hogy hogyan kell az uborkát úgy szeletekre vágni, hogy az ujja egyben marad.

-Sziasztok!-köszöntem nekik, miközben mögéjük álltam és a válluk fölött átlesve próbáltam megtudni mi lesz a reggeli.

-Szia Kookie.-mondta Jin.-Segíteni vagy dézsmálni jöttél?

-Is-is.-vigyorogtam.

-Rendben. Akkor vedd el, kérlek, Namjoontól azt a kést és fejezd be te az uborka felszelését! Rossz nézni amit csinál.-forgatta Jin szemeit, miközben megvajazott egy fél kiflit.

-De akkor, én mit csináljak?-háborodott fel Nam.

-Te menj a fürdőszobába, és indítsd el a mosógépet!-adta az utasítást Jin.-Megtudod csinálni?

-Komolyan hülyének nézel?-mondta sértődötten Nam, majd megindult a fürdőszoba felé, miközben mérgesen motyogott valamit.

Jin folytatta a kenyérkenést és én is végeztem az uborkával.

-Köszönöm Kook. Megérdemled a kóstolót.-mondta, majd a számba adott egy darab sült bacont. Meglepődtem, mert Jin ritkán csinál zsíros ételt, pláne reggelire, de azért ízlett.

-Hyung, ez isteni. Mihez kell ez?-nyaltam le a számról a sós ízt, amit a bacon hagyott.

-Arra gondoltam, hogy egyszerű vajas-uborkás kiflit készítek, de valami különlegeset akartam belerakni. Így jött a sült bacon.

-Hyung, te mindig tudod, hogyan tedd különlegessé a napjainkat.-mondtam, miközben csodálattal néztem arcát.

-Jaj Kook, ez apróság.-mondta könnyedén, de láttam rajta, hogy jól esett neki a dicséret.

Néha úgy érzem nem háláljuk meg eléggé azt a gondoskodást és figyelmet, amit Jin minden nap, minden egyes percében ránk fordít. Neki is jár az elismerés, sőt mégcsak neki igazán, hiszen nem köteles gondoskodni rólunk, mégis megteszi. Önzetlenül.

-Van még valami amiben segíthetek?-kérdeztem Jintől.

-Ha még elmosnád azt a pár poharat, azt nagyon megköszönném.

-Rendben.-mondtam, majd nekiálltam, amíg Jin folytatta a szendvicsek készítését.

Ekkor hatalmas csattanások sorozata hallatszott a fürdő felől.

-Namjoon! Mi a francot műveltél?!-indult meg Jin haragosan a fürdőbe. Na, a pusztítás istene bealakított.

Így egyedül maradtam és gondolataimba merülve folytattam a mosogatást. Gondolataim, természetesen V körül forogtak. Egyre nehezebben viseltem, hogy nem beszélünk. Szerettem volna, hogy újra minden a régi legyen.

Elmélkedésemből néhány hosszú és hideg ujj zökkentett ki, melyek derekam köre fonódtak. Ijedtemben megugrottam egy kicsit. Hátranéztem, hogy ki az, bár ujjairól azonnal felismertem. Csak nem akartam elhinni, hogy valóban ő volt az. De ő volt. Taehyung. Állát mosolyogva vállamra tette és így fürkészte tekintetemet, melyet direkt nem emeltem rá. Levegőnek próbáltam nézni, folytatva a mosogatást. Most én hisztizek! Hiába vártam már nagyon ezt a percet. De amint hozzám szólt, megolvadt a szívem.

-Kook! Én akkora barom vagyok.-mondta, még jobban magához fogva.

-Hát, ezt jól mondtad.-fordultam vele szembe, megtörve ezzel ölelését.

-Tudom, tudom. Ó Kookie, úgy sajnálom. Hogy is hihettem azt, hogy képes lennél gonosz lenni velem?

-Engem is megdöbbentett, hogy ezt hitted.

-Akármit is mondok, az nem fejezi ki, hogy mennyire szégyellem magam. Csak...szeretném, hogy újra...újra barátok legyünk.

-Te voltál az, aki úgy viselkedett velem, mint aki nem akar a barátom lenni.

-Tudom, picur. Úgy szeretlek.-mondta szemembe nézve, majd megölelt. Egyből viszonoztam.

Abban a pillanatban minden haragom elszállt. Ilyen őszintén még soha nem mondta nekem, hogy szeret, pedig tudom, hogy ugyanolyan nehéz volt neki kimondani, mint nekem lett volna. Még ha igaz is. De vajon mitől gondolta meg magát egyik pillanatról a másikra?

Miután elengedtük egymást, rá is kérdeztem.

-Tae, miért gondoltad úgy, hogy megbocsátasz?-néztem szemeibe.

-Tegnap este, amikor a kanapén aludtam, Jimin bejött hozzám. Rengeteget beszélgettünk és végül, ő győzött meg, hogy beszéljek veled, és ez volt rá a tökéletes alkalom.-mosolygott Tae.

Nem válaszoltam, csak elgondolkodtam, hogy Jimin mennyire jó fej, hogy így törődik velem. Bár lehet, hogy csak a feszültséget akarta megszüntetni a bandában. Akárhogy is, ez rendes volt tőle.