Forbidden love (BTS Jikook fanfiction) BEFEJEZETT

Jikook 42.fejezet (Szenvedélyes fotózás)

*Jungkook szemszöge*

Másnap reggel nem igazán volt erőm felkelni. Képtelen voltam elaludni tegnap este. Másfél órát aludtam. Egész éjjel a Minjunnal történtek kavarogtak a fejemben.

Azon agyaltam, hogy Jimin miért nem mondta el, hogy Minjun majdnem megcsókolta. Azt hittem mindent elmondunk egymásnak, de akkor ezt miért titkolta el előlem?

Számtalanszor visszacsengett a fülembe Minjun az a mondata is, hogy: "Gyengéden dugom majd meg." Hogy beszélhet ilyen mocskosan Jiminről? Hogy merészeli? Aish, már bánom, hogy nem vertem be neki egyet. Vagy kettőt. Vagy hármat. Vagy annyit, amennyinél látom, hogy még mozog.

Azonban ami a legjobban zavart az az volt, amit akkor mondott, mielőtt elment: "Ígérem neked, hogy el fogod veszíteni Jimint. Teszek róla, hogy teljes szívéből gyűlöljön téged." Vajon komolyan gondolta, vagy csak az ideg beszélt belőle? Fogalmam sincs. Egy biztos, én rettegek attól, hogy elveszítem Jimint. Azt nem élném túl. Ő a mindenem. És egyáltalán lehetséges az, hogy ez a szemét el tudja érni, hogy Jimin elhagyjon? Annyi a kérdés bennem, annyi a félelem. Rettegek a jövőtől.

Mivel magamtól és az ébresztőóra csörgésétől nem ébredtem fel, Jin bejött Namal és Tae-vel közös szobámba és felkeltett. Miután kiment, vissza is aludtam. Nem szándékosan, egyszerűen nem tudtam ébren maradni. A következő dolog amit észleltem az az volt, hogy néhány puha ujjacska cirógatja az arcomat. Nyitogatni kezdtem szemeimet és egy szépséges angyal nézett vissza rám. Amikor tekintetünket összekapcsoltuk, félénken elmosolyodott. Szívem nagyot dobbant mosolya láttán.

-Jó reggelt, Kook.-köszöntött Jimin lágy, kedves hangján, miközben folytatta a cirógatást.

-Neked is, Chim.-nyújtózkodtam, majd megcsókoltam ujjait.

-Tudom, hogy fáradt vagy szerelmem, de ma fotózás lesz. Fel kell kelned! Hétre ott kéne lennünk és most fél hét van.-mondta szelíden.

-Uh, teljesen kiment a fejemből.-csaptam homlokomra, miközben kipattantam az ágyamból és elkezdtem feltúrni a szekrényt valami hordható ruha után kutatva.

-Ne aggódj! Vettem neked elő ruhát.-mondta Jimin, majd kezembe nyomott egy nadrágot, egy pólót és egy pulcsit.

-Oh. Köszönöm, bébi. Te mindig megmented az életem.-mondtam, miközben öltözni kezdtem.

-Nem láttad a táskámat?-kérdeztem Jimint néhány perccel később.-Össze kéne szednem a cuccaimat.-mondtam kapkodva.

-Nyugodj meg, Kook! Itt van a táskád. Összepakoltam neked.-emelte fel a hátizsákomat.

Ezzel végképp levett a lábamról. Hogy lehet valaki ennyire figyelmes és gondoskodó? Ó, Jiminnel megfogtam az Isten lábát. Tökéletes számomra. Azt hiszem, nekem teremtette őt az ég.

Elmosolyodtam, megragadtam csöpp kis szerelmem karcsú derekát és a lehető legközelebb húztam magamhoz. Leejtette a kezében lévő táskát, és annyira meglepődött tettemen, hogy halkan sikkantott egyet. Apró mancsait mellkasomra tette és mint egy ártatlan kisbárány, úgy pislogott szemeimbe. Arcomat nyakába fúrtam és onnan indulva csókolni kezdtem vállát, kulcscsontját, majd arcát és fülét. Kuncogni kezdett azon a kisfiús hangján.

-Annyira szeretlek, Jimin.-mondtam.

-Miért? Mit csináltam?-kérdezte meglepetten.

-Annyit törődsz velem, annyit gondoskodsz rólam. Meg sem érdemlem ezt a sok figyelmet tőled.

-Dehogynem Jungkook. Olyan szeretni való vagy.

-Hát, ezt nem mindenki gondolja így.

-De én így gondolom. És ez a lényeg, nem igaz?