BnHA Oneshot /Kérések zárva/

Hizashi Yamada x Reader

A könnyeimmel küszködve száguldottam, be a kedvenc kávézóba. Levettettem az esőtől áztatott kabátomat és kikértem a [kedvenc ital] –omat, majd elhelyezkedtem. Nem érdekelt, hogy milyen furcsa arccal néztek rám az emberek. Ott ültem az egyik eldugottabb sarokban és pityeregtem. Semmi sem jött össze nekem mostanában. Elesek, megbotlok, kiborítok, vagy éppen eltörök valamit. Nem volt nagyobb bajom csak az, hogy milyen szerencsétlen vagyok.

Gyorsan letöröltem a könnyeimet, amikor megláttam, hogy közeledik a pincér. Letette elém a poharat, majd távozott. Egy darabig nézegettem a tartalmát, de valaki leült velem szembe. Egy szőke hajú férfi volt az. Kérdőn néztem rá, de ő csak mosolygott.

- Egy magányos hölgy, aki egyedül sír. Ennél szívszorítóbbat nem láttam. Történt valami? – kérdezte én, pedig elkezdtem neki panaszkodni.

Fogalmam sincs miért történt, de kiöntöttem neki a szívemet. Valahogy a kisugárzása olyan megnyugtató volt. Amikor feleszméltem, hogy a bajaimról mesélek a kávéját kavargató férfinek, elvörösödtem.

- Ne haragudjon, hogy ilyenekkel untatom.

- Nem untat. Örülök, ha ezzel segíteni tudok magának. – mondta mosolyogva és a zöld szemeit rám emelte nekem, pedig megdobbant a szívem és még vörösebb lettem. Az órára pillantottam és rájöttem, hogy elég későre jár és meg kellene jelenem valahogy holnap a suliban. Nincs szuper erőm, mint manapság az emberek 90%-ának. Így egy átlagos iskolába járok, szupererejű barátokkal. Semmi extra. Csak egy végzős, átlagos lány vagyok [haj szín] hajjal.

- Köszönöm, hogy meghallgatott, de nekem most mennem kell. Holnap el kell jutnom a suliba. – mondtam és felvettem a kabátomat. Érdeklődve nézett rám, majd megitta a kávéját és ő is elkezdett öltözködni.

- Haza kísérem. Egy fiatal hölgynek nem szabadna az utcákon sétálnia sötétben.

- Rendben. Köszönöm szépen. – mosolyogtam rá.

Kiértünk a kávézóból és elindultunk haza. Egy kicsit furcsa volt egy férfival hazasétálni, de nem bántam meg.

- Ha szabad, akkor megkérdezhetem a nevét? – nézett rám.

- (T/N) vagyok. Örülök, hogy megismerhetem... öhm...

- Hizashi vagyok. Hizashi Yamada. – mondta és megvakarta a tarkóját.

- Akkor Hizashi-san. – mondtam és rá mosolyogtam. – Sajnálom, hogy a bajaimmal terheltem. Ön alig beszélt. – mondtam, amikor megérkeztünk az otthonomhoz.

- Be fogjuk pótolni a legközelebbi alkalommal. – mondta és megfogva a kezem, kézen csókolt. – Jó éjszakát, my lady. – mondta én, pedig zavartan lépdeltem be az udvarra, majd be a házba. Nem vette le a szemét rólam, amíg be nem léptem a házba.

Az ajtónak dőlve lecsúsztam és a zakatoló szívemhez emeltem a kezem. Másnap az arcomról levakarhatatlan volt a mosoly, de senkinek sem mondtam el, hogy mi történt. Ez csak a mi kis titkunk. Boldogan sétálgattam, az utcákon, amikor sikeresen elbotlottam és elejtettem az összes papírt, ami a kezemben volt. Fancsali képpel összeszedegettem. Viszont, ahogy átnéztem láttam, hogy hiányzik egy lap.

- Ezt keresed? – jött oda Hizashi-san.

- Igen. Köszönöm. – mondtam és újra felvidulva vettem el tőle a lapot.

- Merre mész? – kérdezte.

- Ezeket le kell másolnom. Holnapra kellenek. – sóhajtottam. - Mivel a suliban elromlott a fénymásoló így máshol kell lefénymásolnia, a kijelölt embernek.