For me
Segítség. Valaki segítsen, hogy oldjam meg ezt, hogy az álmaim valóra válthassam és felneveljem a nővérem gyerekét.
Már végzős tanuló vagyok az U.A.-ben. Karnyújtásnyira van tőlem, hogy hős lehessek, de a nővérem lelépett és a nyakamon hagyta a három éves lányát. Imádom meg minden, de a szüleim híján nekem kell felnevelnem és félbe kell szakítanom a tanulmányaimat. Mit tegyek? Valaki segítsen. Én hős akarok lenni, de így...?
Már három napja egy szó nélkül eltűntem az iskolából. Már biztos keresnek. Viszont nekem most Asa-channal kell lennem. Mellette kell lennem, hiszen tudom milyen, amikor a szüleink elhagynak minket.
Már bevásároltam. Elindultam az óvodába, ahonnan összeszedtem a kissé magába fordult kislányt, aki csalódott lesz, amikor engem lát meg az ajtóban.
- Hol van anya? – kérdezte és hallatszott a hangján, hogy mindjárt elsírja magát.
- Hamarosan jön. Volt egy fontos dolga ezért...
- Elhagyott engem, igaz? Asa rossz kislány volt, ezért anyu elhagyta. – mondta én, pedig elengedtem a szatyrot és magamhoz öleltem a kislányt.
- Az okot nem tudom, de azt biztosra veszem, hogy nem azért hagyott el, mert rossz voltál.
- Biztos,
- A szavamat adom. – mosolyogtam rá, majd a kezembe vettem és elindultunk haza.
Éreztem a meleg könnyeket a vállamra csöppenni, de nem szóltam egy szót sem. Tudtam, hogy kikell adnia magából. Hangtalanul értem a házunkhoz. Egy kicsi lakást béreltem, amihez a nővéremnek is volt kulcsa. Ezért kinyitotta az ajtót és elhitette a kislánnyal, hogy mindjárt jön. Állítom, hogy megint lelépett egy pasassal. És ez idegesített, ezért lecseréltem a zárat, hogy ne tudjon visszajönni. Felnevelem én a gyerekét, akkor.
Ahogy kinyílt a lift ajtaja szembe találtam magam egy piros és egy zöld szempárral, akik éppen hevesen vitatkoztak. Reméltem, hogy nem vesznek észre, de ahogy kiléptem a liftből ők is ezt tették.
- (T/N) – chan. – hallottam Deku hangját.
Nem fordultam hátra csak elkezdtem a lakásom ajtajáig rohanni. Amint beletettem a kulcsot a zárba elfordítottam, de beértek. Ott álltak mellettem és méregettek. Sóhajtottam, majd beengedtem őket. Már későre járt így megfürdettem Asa-chant, majd lefektettem aludni. Addig a két fiú a nappaliban várakozott. Ahogy végeztem bűnbánó arccal leültem velük szembe. Bakugo ideges volt. Midoriya aggódott.
- Megmondanád, hogy mi a fészkes fene ez az egész (T/N). – esett nekem.
- A nővérem eltűnt és rám hagyta a gyerekét. Gondoltam kiveszem a nyári szünet előtti pár napot, de lehet, hogy mellette nem tudok, majd iskolába járni.
- Megfogjuk oldani. – mosolygott Deku.
- Hogyan? – kérdeztem és könnyek gyűltek a szemembe.
- Anya vigyázhat rá, ha gondolod.
- Az enyém is otthon van. Szereti a gyerekeket.
- Nem sózhatom rá másra. Ő hozzám tartozik. Ő az én unokahúgom.
- Segítséget azért kérhetsz híg agyú.
- Nem akarok olyan lenni, mint a nővérem.
- Nem leszel olyan. Hiszen szereted őt és mindent feladnál érte. – mondta Midoriya én, pedig beültem közéjük. Megfogtam a kezüket.
- Köszönöm, hogy mellettem vagytok. Igazi hősök vagytok.
- Ez csak természetes, hiszen te vagy a mi szeretett barátnők. – simította meg a fejemet Bakugo.
Pár pillanattal később meghallottam, ahogy Asa-chan könnyes szemmel közeledik, majd az ölembe ugrott. Nem szólt semmit csak belém kapaszkodott és tovább aludt. A két fiú kikerekedett szemekkel nézett ránk én, pedig megmagyaráztam nekik ezt a „Jelenséget".
- Attól fél, hogy én is eltűnök. Éppen emiatt nem tudom elengedni.
- Akkor annyi az egész, hogy ránk támaszkodsz és mi segítünk.
- Így van.
- Szokatlanul jól kijöttök.
- Mert rólad van szó. – vágták rá én, pedig elmosolyodtam.
- Köszönöm.
Teltek a napok és minden napot nálam töltött a két fiú. Egy évvel vagyok idősebb náluk. Így a szünet után várnak rám a vizsgák. Szóval, amíg ők játszottak Asa-channal (Deku) vagy éppen főztek (Bakugo) Addig én megtanultam, amit kell. A vizsga napján megkönnyebbülve léptem be a terembe, hiszen tudom, hogy minden rendben van.
Hazafelé vettem egy szatyor sört hiszen ünnepelni fogunk. Hatalmas mosollyal az arcomon léptem be a lakásomba, ami hirtelen megtelt nevetéssel. Bakugo a konyhából kiabált Dekura, hogy fogja be a száját, mert a szomszédok feljelentenek minket. Éreztem, ahogy egy könnycsepp lefolyik az arcomról.
- Megjöttem. – töröltem le gyorsan, majd mosolyogva a karomba vettem Asa-chant és egy hatalmas puszit adtam az arcára.
- Hogy sikerült?
- Ünnepelünk emberek. – emeltem fel a szatyrot.
- Kiskorúak vagyunk.
- Ü-N-N-E-P-E-L-Ü-N-K! – mondtam.
- Éjjen. – mondta Asa és megölelt. – gratulálok.
Igen. Olyanok voltunk, mint egy család. A barátaim, akik hihetetlen hősök lesznek és én, aki mindent megtesz, hogy ne okozzon csalódást.
Mikor már Asa aludt és mi megittuk az összes piát, ami itthon volt elindultam a boltba. Viszont Bakugo velem tartott. Azt mondta veszélyes egyedül. Hang nélkül vánszorogtam végig az utcán, majd a lehető legjózanabb fejemet mutatva megvettem egy újabb szatyor piát és elindultam ki. A saját lábamba majdnem elbotlottam, amikor Bakugo elkapott. Elvörösödtem és félre néztem.
- Miért jöttél zavarba? – kérdezte.
- Túl közel vagy.
- Lehetek még közelebb is. – mondta és megcsókolt. Beleremegett az egész testem.
- Szeretlek (T/N).
Gyorsan összeszedtem magam és hang nélkül elindultam haza. Amikor kinyitottam az ajtót gyorsan lerúgtam a cipőmet, közben nyitottam a következő dobozt és gyorsan lehúztam. Leültem a helyemre, de Bakugo előbb megnézte Asa-chant.
- Mi a baj? Tiszta vörös az arcod. – kérdezte aggodalmasan Midoriya.
- Csak az italtól. – hazudtam neki.
- Hazudsz. – nézett rám. Mindig tudta, ha hazudok. – Bakugo... – mondta én, pedig összerezzentem. – Ő tett valamit?
- Nem.
- Ez most feldühít. – nyomta össze a dobozt, majd áthajolt az asztal felett és magához húzva megcsókolt. Éreztem, ahogy a nyelvét átdugja a számba, majd levegő híján elváltunk. Mikor visszaült a helyére elvett még egy dobozzal és tartva a szemkontaktust megitta. Istenem mi lesz itt, ha többet isznak.
YOU ARE READING
BnHA Oneshot /Kérések zárva/
FanfictionOneshotok minden mennyiségben az említett animéből. Minden részlet megtalálható a bevezetőben! :)