BnHA Oneshot /Kérések zárva/

Monoma Neito x Reader

Tsundere Monoma x Reader
Szpisjak    

Beléptem a terem ajtaján és, amikor Monomával találkozott a tekintetünk ő csak egy "Tsh" - vel méltatott, majd elfordította a tekintetét, de az én szívem boldog volt, hiszen észrevett. Leültem a helyemre, ami előtte volt.

- Nocsak, bemersz még jönni? - kérdezte az egyik lány, aki utált. Természetesen a barátai is vele voltak.

Nem ápoltam jó kapcsolatot senkivel, mert nem tudtam. Régen túl sokan kihasználtak és hátba szúrtak, szóval nem bízok senkibe.

A szavaikat elengedtem a fülem mellett és előpakoltam a könyveimet. De ők nem hagyták ezt annyiban, leborították a földre. Egy szó nélkül összeszedtem és nem törődtem a nevetésükkel. De valaki más igen. Lépteket hallottam, majd egy csapódást az asztalomon. Felpillantottam és megláttam a mérges Monoma-kunt.

- Mi lenne, ha nem az én célpontommal szórakoznátok?

- Ne szólj bele Monoma-kun.

- De beleszólok, szóval tűnjetek el rondaságok.

- Csak irigy vagy. - mondta és hátra dobta a haját.

Ezek után Monoma - kun lenézően felnevetett.

- Ilyen ápolatlan bőrre, töredezett hajra és kiéheztetett testre? Soha. Be van esve az arcod és ezt sminkkel próbálod elrejteni.

Erre már nem mondtak semmit csak felháborodva eltrappoltak. Fejet hajtottam Monoma-kun előtt.

- Köszönöm szépen. - mondtam ís amikor felemeltem a fejem láttam, hogy egy halvány mosoly suhant át az arcán. Amit jól az emlékezetembe véstem, hiszen ez nem valami gúnyos mosoly volt. Lágy volt és kedves, amilyet sosem láttam még tőle.

- Nem érted tettem. - mondta és visszaült a helyére.

Ezek után mindenhol itt volt, amikor belém akartak kötni vagy éppen segítség kellett. Például, amikor az egyik tanár rám bízta a könyvek visszavitelét a könyvtárba, segített. 32 db vastag könyvet nem igazán bírtam el, így dülöngélve sétáltam a folyóson. Ezek után valaki leemelte a könyvek többségét. Ez a valaki Monoma-kun volt.
- Ne szerencsétlenkedj már itt előttem. - mondta és egy szó nélkül sétált tovább mellettem. Elmosolyodtam. - Most mit vigyorogsz? - kérdezte.

- Semmit. - válaszoltam, de a mosolyt nem tudtam levakarni az arcomról.

- Mi van? Akkor ne vigyorogj.

Igazából nem tudtam, hogy szándékosan segít, vagy tényleg csak idegesítem. Viszont boldog voltam emiatt. És ahogy teltek a napok, majd a hetek kezdett megerősödni bennem, azaz érzés, hogy elmondom, neki mit érzek. És mivel hamarosan itt van, a Valentin-nap úgy gondoltam ekkor vallom be neki.

Minden nap gyakoroltam, hogy a tökéletes csokit tudjam elkészíteni neki. De amíg én a receptekkel voltam elfoglalva valaki más belépett a képbe. Egy kicsit később indultam haza, ezért megláttam Monoma-kunt az iskola kapujában egy lánnyal. Valentin-nap előtt 1 nappal jártunk. A lányon nem a mi sulink egyen ruhája volt. Viszont vele nem beszélt lekezelően, mint, ahogy velem. És mosolyogott. Felemeltem a fejemet és hatalmas erőt véve magamon elsétáltam mellettük.

- (T/N), várj meg. - hallottam a fiú hangját, de a lábaim nem fogadtak szót. Egyre gyorsabban mentem. Monoma-kun a nyomomban volt.

Ő nem az a fajta, aki rohan valaki után így könnyen leráztam őt és hazamentem. Bebújtam a biztonságos takarom alá és sírtam.