BnHA Oneshot /Kérések zárva/

Aizawa Shouta x Reader

KasumiHotaru

Zárkozott, magának való és ijesztő. Ezt a három jelző illik a főnökömre. Aizawa-san nem éppen a legbarátságosabb ember, akit ismerek, de egy kiválló főnök, aki ott van, ha kell. És nekem pontosan ez a törödő, gondoskodó oldala tetszett meg. Bármikor segítségre volt szükségünk ő ott volt és támogatott minket.

Éppen karácsony előtt járunk. A mai volt az utolsó munkanap, így néhányan elmentünk iszogatni. A helyet én választottam, mivel a többiek szerint értek hozzá. Egy viszonylag olcsóbb helyet választottam, az Amor nevű bár tökéletesnek bizonyult. Boldogan lépkedtem be a jól ismert helyiségbe. Nem mondom, hogy sűrűn járok ide, de a csapos már megjegyezte a nevemet.

Lefoglaltam egy eldugottabb helyiséget és megvártam, amíg a többiek is lassan megérkeznek. Én már nem az első pohárral ittam, amikor megérkezett Ő.

- Megjött a kedvenc főnököm. - mondtam és elkezdtem integetni neki, hogy jöjjön oda hozzám.

- Mi ez az egész, (Név)-san? Mennyit ivott már?

- Annyit, hogy jól érezzem magamat.

- Alkohol nélkül nem tudja jól érezni magát? - kérdezte és meglazította a nyakkendőjét.

- De, viszont így szabadabb lehetek. - mosolyogtam rá.

- Értem.

- Na, ne legyen ilyen bánatos! - ugrottam a nyakába. - Igyon velem jó sokat. - tartottam felé egy poharat, amiben a kedvenc italom volt. - Ezt én állom.

- Maga megőrült. - mosolyodott el.

- Lehet. De nézze milyen vidám. - hallottam a háttérből Togaya-san hangját.

- Hallok mindent Togaya-san. - mordultam rá.

Ahogy telt az idő a hangulat annyira fokozodott. Egyre jobban éreztem magam. Viszont éreztem, hogy kell egy kis levegő így kimentem a bár elé. Vettem egy nagy levegőt. Nem szabad túlságosan felpörgetnem magamat. Elővettem egy cigarettát és rágyújtottam. Nem dohányzom, de ez most kellett. Talán 2 éve, hogy letettem, de mégis van nálam mindig. Ha nagyon stresszelek, akkor muszály rágyújtanom.

- Mióta dohányzik? - hallottam Aizawa-san hangját az ajtóból.

- Már leszoktam csak hébe-hóba jól esik egy szál. - sóhajtottam.

- Tud adni nekem is egyet? - sétált ida mellém. Oda nyújtottam neki a dobozt, amiből kivett. - Esetleg tűzet is?

- Én is kértem.

- Akkor megfelel így is. - mondta és összeérintette a cigaretták végét. Belefújtam, hogy az övé is meggyúlladjon, majd vöröslő arccal elfordultam. - Most miért van zavarban? Bent annyira más volt? - fújta ki jólesően a füstőt.

- Az bent volt. Ez túl zavarba ejtő. - legyeztem az arcom, hogy lehűljön.

- Akkor ettől mennyire lesz zavarban? - kérdezte és kivette a számból a cigit, majd a bár falának döntve tánra hívta a nyelvemet. Hevesen falta az ajkaimat, úgy, mint senki soha. -Tudja... - fújta ki magát, amikor elváltunk egymástól, de a nem lépett el tőlem. - Szeretem a piros színt, szóval az arca a kedvencem. Olyan piros, mint egy tökéletesen megérett alma. Legszívesebben beleharapnék. - mosolyodott el, majd visszaadta a cigarettám. Vöröslő fejjel elnyomtam és elraktam, hiszen megvolt még a fele.

Lassan bementem, de már nem voltam annyira felszabadult, hiszen feszélyezett a közelsége. Itt ült mellettem és az asztal alatt fogta a kezemet. Amikor hangosabban szóltam volna egy kissebb szórítást éreztem, amitől elhalkultam. Bár senki nem vette észre a változásom, de engem zavart. Leráztam a férfi érintését a kezemről, majd kimentem a mosdóba, ahová már remélem nem jön utánam. Bár, ha nőnek érzi magát.... Bár azután a csók után kétlem. Megmostam az arcomat, majd visszamentem a többiek közé, de már nem mellé ültem vissza, mert Mary magához rántott és a telefonján elkezdett mutogatni valamit, amit nem értettem. Egyszer kétszer felpillantottam a férfire, aki ivás közben folyamatosan engem figyelt. Nem tudtam,  hogy visszamerjek ülni mellé, így ott maradtam Mary és Takahiro között.

Mikor elkezdtek hazaszállingózni hajnalban az emberek én is elindultam haza. Járni már nem igazán tudtam,
Így fogtam egy taxit. A hideg levegő rosszul esett. Amikor beültem a Taxiba, a másik oldalra Aizawa-san szállt be. Mivel én képtelen voltam ő diktálta be a címemet, majd ő vitt fel a lakásomra is. Elborultam a kanapémon, ahol azonnal elaludtam. Reggel incsiklandó illatokra ebredtem, de már nem a kanapémon voltam, hanem az ágyamban egyszáll ingben, ami nem az enyém volt. Komolyan? Itthon vagyok és nem tudja a saját ruhámat rámadni? Na, mindegy....

Kómásan kimásztam a konyhába, ahol megláttam az éppen főzőcskéző Aizawa-sant. Érdeklődve figyeltem, majd elindultam és elterültem az asztalon.

- Jó reggelt! - ásítottam, amikor elém rakott egy tányért tele finomságokkal.

- Jó reggelt! Hogy aludtál?

- Jól. Te hol aludtál?

- A kanapén, de már tegeződünk Ms.(név)?

- Elnézést.

- Semmi baj ezzel.

- Miért ilyen kedves velem? - néztem fel óvatosan a reggelimből.

- Hogy miért? Mert szeretem magát?

Olyan egyszerűséggel mondta, ki, hogy megállt a Villám menet közben.

- Tessék?

- Ez olyan meglepő azután, amit tegnap tettem magával? Azt hittem leesik a dolog...

- Én... Nem én.... Komolyan mondja? Nem csak ugrat igaz?

- Nem.

- Hála istennek. - mosolyodtam el.

- De azt is tudom, hogy maga js így érez? - kezdett el ő is enni.

- Honnan?

- Ugyanis tegnap este, mielőtt összehányta volna magát folyamrosan ezt mondogatta:"Szerelmes vagyok magába!" meghogy "Vegyen el feleségül!"

- Menten elsüllyedek szégyenemben.

- De nem örül? Mert így legalább tudom, hogy ezt is szabad. - mondta és közelebb hajolt és megcsókolt. Jól esett, túlságosan is.

- Komolyan szeretem magát. - támasztottam meg a fejem, közben elnevettem magam.

- Nos, én is így érzek.

- Aizawa Shouta a magának való szerelmet vall nekem. Én csak álmodhatok.

- Szóval én vagyok álmaid férfija?

- Mégszép.