BnHA Oneshot /Kérések zárva/

Bakugo Katsuki x Reader

Arnylany

Nem tudom mennyire sikerült valóra váltanom, de igyekeztem.

- Hagyj békén. - rohantam fel az emeletre.

- Ugyan kislány tudod, hogy hazudsz magadnak? – nevetett fel gonoszan.

Nem akarom a hangját hallani. Ő, már nem ugyan azaz idióta, akit én ismerek, szóval nem akarom megismerni ezt a szörnyű új jelemét. Mindig az a pajzán mosoly ül ki az arcára, ami zavarba hozza az egész lelkemet és akkor a tekintetéről nem is beszéltem. Mikor rám néz azokkal az izzó vörös szemeivel olyan, mintha azonnal le akarna vetkőztetni. Viszont, amikor ezt a kettőt egyszerre műveli, a szívem teljesen beleremeg. Nem tudok vele egy szobában megmaradni éppen ezért rohantam el a családi ebéd közben, mivel velem szemben ült, de a tekintetét nem vette le rólam. A lába folyamatosan az enyémnek ütközött és közben gonoszul vigyorgott rám. Tudja a fene, hogy miért akar így hős lenni.

- Miért vagy ilyen? Miért nem vagy velem olyan utálatos, mint régen? – kérdeztem a szobámban ülve. Nem zártam be az ajtót, de eddig itt békén hagyott.

- Azért, mert akarlak (T/N). Nincs különösebb oka. És amit akarok, azt mindig megkapom, ha nem akkor megszerzem. – nyitotta ki az ajtót és elindult felém nagy léptekkel. Letérdelt elém és komoly tekintettel a szemembe nézett. – Ha ellenállsz, akkor fel kell készülnöd az én hódító szerelmemre. – mondta és otthagyott.

Percekig csak meredtem magam elé, amikor végre realizálódott bennem mit is mondott az az idióta. Teljesen megőrült. Aznap nem tettem ki a szobámból a lábamat. Féltem. Féltem tőle, hogy mit tesz ezután velem. Amióta szakítottam a barátommal képtelen vagyok bízni a fiukban. Mindegyik kihasznál, majd megcsal, utána te leszel a hibás és te érzed magad kevésnek, azért, mert neki nem voltál elég csak te. És még nem tettem magam túl a dolgon, de ő már jön és rám erőszakolja magát.

Fáradtan dőltem be aznap este az ágyamba, majd reggel az ébresztőm keltett ezzel jelezve, hogy mennem kellene az iskolába. Összeszedtem magam és elindultam. Az elkövetkező napokban kerültem a fiút, amennyire csak tudtam, de ő nem hagyta. Folyamatosan megjegyzéseket tett rám, ami hol sértő volt, hol zavarba ejtő. Ő más, mint az exem.

Annyira elakartam kerülni, hogy másik útvonalon kezdtem járni. Viszont egy nap valaki követett. Nem mentem haza, mert nem akartam, hogy tudja hol lakom. Beszaladtam a zöldségesbe, ami éppen útba esett. Majd gyorsan próbáltam a szüleimet hívni, de senki sem vette fel a telefont. Az egyetlen, aki maradt még a telefonomban az Bakugo telefonszáma volt, amit napokban írt bele, ha bármi történne. Mintha tudta volna, hogy ez lesz. Rányomta a zöld gombra, majd a fülemhez emeltem a készüléket. Két csengés után rekedtes hangon szólt bele, mintha most kelt volna.

- Ba..Bakugo... – szóltam bele remegő hangon. – Félek. – mondtam és elkezdtem zokogni.

- Mi történt kérdezte lágy hangon?

- Valaki követett és most itt állok a zöldségesnél. Nem merek ki menni a boltból.

- Mert kerülni kell engem igaz? – kiabált bele. – Ha nem kezdtél volna el kerülni, akkor ez nem történik, meg és már itthon lehetnél.

- Sajnálom. Többet nem teszek, ilyet csak ments meg.

- Már úton vagyok. Ne mozdulj! – mondta és rám nyomta a telefont.

Ott álltam a bolt közepén és a táskámat szorongattam. Bármikor bejöhet és akkor tehetetlen leszek. Nincs képességem és ezen a környéken nincsenek hősök. Annyira belemerültem a gondolataimban, hogy nem vettem észre Bakugot, aki idegesen megfogta a kezemet, majd közel húzva magához átkarolta a vállamat és kimentünk. A férfi minket figyelt.

- MIVAN HAVER? – kiáltott oda a férfinak. – TETSZIK A CSAJOM? Nem adom. – vigyorodott el, majd megcsókolt.

Vöröslő fejjel néztem rá, majd elindultunk az utcán.

- Te nem vagy normális. - Fogtam az ajkaimat.

- Miért? Gondolom nem ez volt az első csókod. – nézet rám.

- De az volt. – mondtam halkan.

- Nem mondj ilyenek, mert nem fogom magam kontrollálni és a végén letépem rólad a ruháidat és itt helyben megraklak és az látja, aki akarja. – tolt neki a falnak. A kezeit mellettem pihentette a falon. Felnéztem rá és ő úgy nézett. Azonnal elkaptam a tekintetem, de ő megfogta az államat és maga felé fordította.

- Ígéred, hogy minden nap megvársz és sehova nem mész nélkülem?

- Ígérem.

- Helyes, akkor most engedd, hogy átvegyem feletted a hatalmat.

- Mit akarsz tenni velem?

- Mondjuk, először megszabadítalak ettől a felsőtől és eljátszadozok a melleiddel, utána, ha jó leszel, a testedet csókokkal jutalmazom, majd ha elérek a nadrágodig...

- Elég. – tettem a kezemet a szájára, mire megnyalta.

- Komolyan azt hitted, hogy ezzel megállítasz? Addig örülj, míg csak mondom, és nem cselekszek.

- De már így is elég furcsán érzem magam.

- Igazán? – nyalta meg az ajkait, majd egy önző csókba vonzott. – Könyörgöm (T/N). Legyél a barátnőm. Megőrülök, ha ezt nem tehetem meg minden nap, ha nem foghatom a kezed és nem hallhatom a hangodat, ha nem hívhatlak fel, hogy tudjam jól vagy-e.

- De én félek.

- Mitől? Tőlem?

- Nem. Attól, hogy neked más fog kelleni és nem elégszel meg velem, hogy megcsalsz vagy, hogy elhajítasz, ha meguntál. Én félek. Nem akarok újból padlóra kerülni.

- Soha nem foglak elhagyni, ezt megígérhetem. És az, hogy rád unjak? Lehetetlen. Te vagy számomra az egyetlen. – mondta és kéjes pillantásokkal egyre közelebb hajolt. – Kérlek. Csak mond, hogy az enyém leszel és a csillagokat is lehozom neked, ha azt kívánod. – lassan bólintottam, majd a szemébe néztem.

- Rendben, de kérlek ne törj össze.

- Nem tudnálak bántani. – mondta és a falnak préselve újból megcsókolt, addig, amíg levegő hiányában elváltunk. Pihegve néztem rá, majd a mellkasának dőltem:

- Szeretlek. -suttogtam.

- Én is. – mondta én, pedig elvörösödtem, hogy hallotta.