BnHA Oneshot /Kérések zárva/

Todoroki Shouto x oc

kaminarinamso111

Tudod, van az a bizonyos pillanat, amikor tudod, hogy nem kellene ott lenned, de vagy annyira szerencsétlen, hogy mégis ott vagy és minden a feje tetejére fordul. Én csak egy nyugodt iskolás éveket akartam a barátaimmal, de amikor elvesztettem őt magamat hibáztattam és már semmi nem volt olyan, mint régen. Megkell mentenem őt.

Az apja Endeavor olyan súlyt tett a vállára, amit nem tudott felemészteni és a lehető legrosszabb megoldást találta ki. Csatlakozott Overhoulhoz és gonosztevő lett. még sehol sem mutatták és még le is tudná tagadni. kitalálhatnánk valamit a megmentéséért, de semmi ötletem sincs. Begolyózók nélküle. Endeavort kellett először megtalálnom, aki éppen interjút adott. Nem zavartattam magam és oda mentem hozzá. Megragadtam a szakállát, mert a 156 centimmel csak azt értem el és lehúztam.

- Az egész a te hibád. – mondtam és éreztem, hogy nem tudok az erőmön uralkodni. – Hős vagy, akkor mentsd meg. Vagy ő nem tartozik a megmenteni való emberek közé? Válaszol Endeavor. Képes vagy megmenteni Őt?

A férfi sóhajtott.

- Várj meg. Befejezem az interjút és mindent elmondok, amit eddig kiderítettem Uchiha-san.

- Mi van, ha nem akarok várni.

- Hawks. – mondta, mire a Szárnyas hő megragadta a kezemet és elvezetett egy közeli kávézóig.

- Miért? – feküdtem el az asztalon és igyekeztem megnyugodni, de nagyon nem akart sikerülni.

Kétségbeesetten néztem a jelenlegi fogva tartómra, aki nyugodtan kávézgatott tovább, mintha nem is mellette szenvednék és sóhajtoznék. Teljesen figyelmen kívül hagyott, ami nagyon felmérgelt. Ahogy kinyílt a kávézó ajtaja megkönnyebbülve sóhajtottam fel a civil ruhás Todoroki Enji láttán.

- Ne akadj i ennyire legközelebb nyilvánosság előtt.

- Mondja az, aki a fiát bántalmazta kicsi korában.

- Az a múlt.

- de neki nem múlt. – csaptam az asztalra.

- Te vagy az egyetlen, akinek elmondtatom ezt. – kulcsolta össze az ujjait. – A te erőddel visszahozhatjuk őt közénk.

- Van egy feltételem.

- Hallgatlak. Bármit megteszek a fiamért.

- Soha többet nem mehet a közelébe. Shouto az enyém. – mondtam és tartottam vele a szemkontaktust. – Hiszem, hogy egy nap megbékél magával, de addig tartsa magát távol tőle. Megértette.

- Meg. Az, hogy a fiam gonosztevő az rám is...

- Fogja be a száját. Magának csak ez a fontos? Akkor megkeresem egyedül és nem szólhat bele, ha magam mellett tartom ót. Kiviharzottam a kávézóból és elindultam a „régi ismerősöm" búvó helye felé.

Shigaraki Tomura az egyetlen, aki tudhatja, hogy Overhoul, merre rejtőzködik. Nincs más lehetőségem. Bekopogtam az ajtón, ami kinyílt én pedig gyors léptekkel közelítettem meg a pultnál üldögélő kék hajú férfit.

- Nami-chan mit keresel itt? – fordult felém.

- Overhoul merre van? Elrabolta a legkedvesebb barátomat.

- Ugyan... – kortyolt bele az italába. – Itt nyugodtan kimondhatod, hogy a szerelmed az a kétszínű.

- Mindenről tudsz, igaz?

- Toga mindent kifecsegett.

Szúrós pillantással néztem a gyerekkori barátomra, aki csak mosolygott és hátulról átölelt.

- Ne haragudj! De olyan izgi volt. Arra nem számítottam, hogy Overhoul elrabolja őt. De megmutatjuk cserébe neked. – mondta én, pedig mosolyodtam.

- Semmi baj. Ő az én gondom.

- És csak úgy lazán besétálsz?

- Neeem. Előtte elaltatom őket, mint, ahogy Midnight-sensei teszi.

- Igaz is. Te képes vagy a képességeket lemásolni.

Miután megtudtam, hogy merre találom azonnal elindultam. Nem zavart, hogy már besötétedett. Már nagyon látni akartam őt. Ennyi az egész.

Kint állt a kapu előtt. Kinyújtottam a kezemet és egyenesen az irányába küldtem Midnight-sensei altatóját. Amikor összeesett. Oda szaladtam és egészen a lakásomig hurcoltam. A szomszédomból előjött a hangzavarra Hizashi-sensei, aki már gyerekkorom óta ismer engem. nagyokat pislogva nézett rám én, pedig megrántottam a vállamat és tovább rángattam a fiút. Sóhajtott, majd megfogta a lábát és segített bevinni a lakásba.

- Nami-chan. Tudod én gyerekkorod óta ismerlek, de ez... Sok mindent láttam már tőled, de ez mindennek a legteteje.

- Köszönöm?

- Emberrablás?

- Hát nem akart magától jönni, szóval..?

- Mit kezdesz vele?

- Magamnál tartom.

- Mi van?

- Legalábbis addig, amíg vissza nem tér mellém a front vonalra.

- És ha sosem fog?

- Akkor nem tudok mit teszek. – mondtam és leültem mellé a földre és igyekeztem nem elsírni magam.

- A nappaliban leszek. Szólj ha kellek – mondta és, mint aki otthon van elszambázott a nappaliba és leült meccset nézni.

Lassan el kell, hogy múljon a hatása. Addig pihenek egy kicsit. A fejemet a kezére döntöttem és lecsuktam a szememet. Csak akkor nyitottam ki, amikor éreztem, hogy megmozdult. Könnyes szemmekkel néztem rá, de ő csak egy dühös pillantásra méltatott.

- Mi a fenét keresek itt?

- Ide hoztalak.

- Az nekem is leesett képzeld. Viszont az okát keresem.

- Mert eltűntél. Aggódtam érted.

- Kénytelen vagyok magam tőled távol tartani hát nem érted? Az én szeretetem nem csak baráti. – mondta és megcsókolt.

- Az enyém sem. – öleltem magamhoz. – Kérlek! Ne legyél bűnöző.

- Dehogy vagyok. – sóhajtott. – Munkát kaptam, ami az volt, hogy be kell épülnöm Overhoul mellé.

- De...

- Minden nyom, amit az apám adott az hamis. A hivatalban választottak ki.

- Én meg azt hittem, hogy elveszitettelek. – mondtam és kitört belőlem a sírás. Hülye idióta. Utálok.

- Nos, én szeretlek, szóval... – mondta és megcsókolt. – Most hogy tudom, hogy érzel soha többet nem engedlek el. Bezárnálak egy kis szóbába, hogy soha többé ne beszélhess a barátaiddal. Főleg nem Bakugoval.

- Hol van az aranyos és ártatlan Shoutom?

- A múlt homályába veszett. – mondta gonosz mosollyal az arcán, majd újra megcsókolt.

Annyira egymásba feledkeztünk, hogy megfeledkeztünk a szomszédszobában lévő Present Mic-ről.