BnHA Oneshot /Kérések zárva/

[18+] Todoroki Shouto x Reader

Bakugou_Katsuki2005
Vámpír Todo

- Csak egyszerűen hagyjatok békén! - vágtam be magam mögött az ajtót és a táskámmal együtt elindultam. 

Utáltam itt lenni. Elítéltek, mert nekem nem volt képességem, amíg ők sokkal többre voltak képesek, mint én valaha is lehetnék. Ez volt már tizennyolc éve. Egyszerűen megfulladtam itt velük. Kellett egy kis szabadság. Csak egyszerűen megakartam szűnni létezni, de ahhoz, hogy saját magammal végezzek ahhoz gyáva voltam. Egyszerűen csak... csak elakartam tűnni. Sebes léptekkel vágódtam be az erdei ösvényre és igyekeztem eggyé válni a fákkal. Rettegtem, hogy utánam jönnek és erőszakkal visznek vissza. Utáltam. Utáltam azt, amit tesznek velem és minden egyes dolgot, ami arra a házra emlékeztetett. Igen. Már csak emlék akarom hogy legyen. Hiszen magamtól soha többet nem fogok visszamenni.

Ahogy egyre bentebb értem a sűrűben, úgy egyre sötétebb is lett. A telefonom kamerájával világítottam, hogy átérjek. Viszont Ahogy már órák óta mentem egyre jobban elfáradtam. Csak lenne a közelben egy tisztás vagy valami. Nem is érdekelne, ha ott lenne valami. egyszerűen csak leakartam pihenni. De nem állhattam meg. Mennem kellett. Ha megállok még a végén megtalálnak. Azokkal a képességekkel egy pillanat lenne az egész. Talán ezért nem is indultak utánam. 

Gondolat menetemből egy hangos sikoly rángatott ki. Elkezdtem futni a hang irányába. Azt gondoltam segíthetek. De amikor megláttam, hogy a nő vérző nyakkal elterül a földön, mire egy férfi egyenesedik fel mellőle a vér is megfagyott bennem. Ez lehetetlen. Vámpírok nem léteznek. Lassan elkezdtem hátrálni. Amikor azt mondtam, hogy legyen egy tisztás és nem érdekel mi van rajta, akkor nem egy ijesztő fekete kastélyra gondoltam, amit egy vámpír tudhat a sajátjának. Teljesen filmes klisé volt, ahogy ráléptem egy ágra, ami miatt a vámpír felém fordult. Sóhajtottam és megindultam felé. 

- Mit keresel itt te lány? És miért nem futsz el.

- Tudja kedves Vámpír-san. Elfutnék, de az annyira felesleges lenne, hiszen úgy is elkap ha akar és megöl. Szóval bár ez kevesebb megoldással jár, de inkább magam megyek ételnek, minthogy levadásznának. Nem az esetem ez a vadász és vad szerepjáték. - mondtam és közben a kezemmel összevissza kalimpáltam a magyarázat kedvéért.

- Azt akarod, hogy "Megegyelek"? - kérdezte és idéző jeleket mutatott a levegőben.

- Nem éppen szeretném ezt, de van más választásom? 

- Lett volna, de most már túl érdekesnek tartalak, ahhoz hogy csak úgy elengedjelek semmi szó nélkül. - lépett hozzám közelebb. Megragadott és a derekamnál fogva magához rántott. - Nice to meet you, Dinner!

- Nem Dinner a nevem. 

- Egy kajának minek adjak másik nevet.

- Ez mondjuk jogos. - mondtam és megrántottam a vállam. Nem tudok ezen a helyzeten kiigazodni. Inkább csak sodródom az árral. Legalább vagy túl élem vagy végre megkapom azt, amire mindig is vágytam. És ez végül is elég gyönyörű halál. Vagyis.. valami olyasmi.

- Gyere velem. - mondta és lágyan megfogta a kezemet és elindult velem az ajtó irányába, ahonnan aranyló fény jött kifelé. 

- Nem lett volna egyszerűbb kint megölni, mint idebent mindent összekoszolni? - néztem a felemás hajú vámpírra. 

- Mivel különös vagy és ez tetszik, ezért megtartalak. Nem lehet olyan boldog életed, ha felajánlod a véredet egy vámpírnak.

- Mert az a másik lány hogyan került hozzád? Őt miért ölted akkor meg?