BnHA Oneshot /Kérések zárva/

Tomura x Villain reader

littlered0607

Magányos gonosztevők azok, akik nem csatlakoznak egyik bűnszervezetekhez sem, csak egyedül tengetik a mindennapjaikat. Én egy gyilkos vagyok. Irányítani tudom a levegő áramlását mindenhol. Szóval eltudom érni, hogy az áldozatom megfulladjon, ha úgy akarom. Viszont a mostani áldozatom egy igen érdekes ember. Shigaraki Tomura. Én, aki sosem voltam szerelmes eltudta érni, hogy gyermekien epekedjek utána és, hogy minden mozdulatát figyeljem. Az egyetlen barátnőmmel elmentem iszogatni egy bárba, amikor megszólalt a kedvenc száma, így elindult táncolni. Egyedül maradtam az italokkal, amikor egy ismerős illat csapta meg az orromat. Felnéztem é a mellettem álló férfi Shigaraki Tomura volt. Mikor észrevette, hogy figyelem egy kicsit megigazította a ruháit, majd leült mellém. Belekortyoltam az italomba és próbáltam magam nem rávetni. Csendben ültünk egymás mellett, amikor felém tolt egy poharat. A kedvenc italom volt benne, amit már nagyon rég nem engedhettem meg magamnak.

- Meghívhatlak egy italra Ms. Kukkoló kisasszony?

- Nem vagyok Kukkoló. Összetéveszt valakivel. – mondtam és felálltam, de megfogta lágyan a kezemet. Visszanéztem rá.

- Nem kéri? Nem ez a kedvence?

- Maga ezt honnan tudja?

- Egy kicsit figyeltem magát. Üljön le és igya meg. Nem kevertem be semmit. – mondta és közben maga elé bámult.

- Rendben.

Elkezdtünk beszélgetni. Közben rájöttem, hogy képtelen lennék megölni őt, hiszen olyan jó szíve van csak erre még senki sem jött rá, hiszen szögesdrót veszi körül. Maga köré falat épített, hogy senkis se jusson közelebb hozzá, hiszen már elegen összetörték a szívét, alázták meg a lelkét. Látom rajta, hogy felül akar kerekedni a világon és megmutatni a világnak, hogy ő is ér valamit, de most nagyon rossz úton indult el. Sóhajtottam egyet magamba, majd folytattam a beszélgetést. Annyira elszaladt velünk az idő, hogy észre sem vettem, hogy elmúlt éjfél és a barátnőm hazament valami pasival.

- Nos, itt az ideje indulnom. – álltam fel a pulttól.

- Elkísérlek egy darabig.

- Nem kell. Tudok vigyázni magamra. – mosolyogtam rá.

- Azt gondolom, de nem akarok még elválni tőled, hiszen nem találkozunk újra igaz? – lépett közelebb hozzám, ami elég veszélyes volt.

- Még bármit hozhat az élet. – mosolyogtam, majd a tömegen átverekedtem magam és elindultam haza. Nem akartam, hogy tudja hol lakom, hiszen, akkor talán rájönne ki vagyok. Befordultam az elhagyatott sikátorba, majd elővettem a kulcsomat. Gyors léptekkel mentem fel az emeletre, ahonnan a tetőre vettem az irányt. Imádok itt lenni éjszaka, hiszen amikor minden fény kialszik még a csillagok is látszanak. De más is tud a rejtekhelyemről. Amikor kinyitottam az ajtót szembe találtam magam egy férfival, aki a munkaadóm is egyben.

- Szép estét, (Név)-san. Hogy alakul az utóbbi megbízásod?

- Nem fogom tudni megtenni. Őt nem. Válasszon bárki mást a világról, de őt nem.

- Csak nem beleszeretett abba a férfiba? Tudja, hogy ez helytelen.

- Nem szerettem bele csak ma volt alkalmam megismerni őt.

- És nem ölted meg? – rivallt rám. – A nevemet adtam hozzád, hogy lehessen belőled valaki, de így? Végezz vele 1 héten belül vagy te leszel halott.

- Nem hiszem, hogy van jogod fenyegetni engem. – mondtam és elkezdtem kiszívni a tüdejéből e levegőt.

- Ne legyél meggondolatlan, ha én meghalok, akkor a családod is meghal.

- Tudom. – mondtam és elvonultam a kanapéra. – Tűnj el!

- Egy heted van.

- Tudom jól.

Kínkeserves 1 hét. Minden nap egyre jobban aggódtam, hiszen vagy a családom vagy az a férfi. És az a baj, hogy ezen elgondolkoztam. Megkell ölnöm a Shigaraki Tomurát. Bármennyire fáj is. Egy könnycsepp gördült az italomba, ami Shigaraki Tomuráért hullott...

Lassan lépkedtem a sikátorban, amikor megpillantottam azt az ajtót, ami hozzá vezetett. A lépteim egyre nehezebb lettek az ajtó előtt megálltam, de a kezemet nem tudtam a kilincsre tenni, hogy kinyissam az ajtót. Nem akartam megölni, de ha a családomat megakarom védeni, akkor muszáj lesz. Vettem egy mély levegőt és elzártam a saját érzéseimet. Kinyitottam az ajtót és elindultam. A sírás kerülgetett. Megölni őt? Képtelen lennék. Inkább magamat ölném meg, de már késő. Ott álltam előtte. Meglepetten nézett rám, de én sírva fakadtam. Oda jött hozzám és átölelt.

- Mi a baj, (Név)?

- Engedj el. Azért jöttem, hogy megöljelek. – toltam el magamtól.

- Tudom jól. – mosolygott rám és levette a kezet az arcáról. A helyiségben senki nem volt. – Már régóta tudom, hogy kivagy. Már akkor tudtam, amikor a bárban találkoztunk. - sóhajtott. - Tudtam, hogy figyeltél és, hogy én vagyok a következő célpontod, szóval miért nem ölsz meg? - mosolyodott el lágyan.

- Mert szeretlek. - törtem ki zokogásban. - Mióta elkezdtelek figyelni, azóta szeretlek. Túlságosan is. 

Elvette az arcom elől a kezemet és lágyan az ajkaimra hajolt. A szívem hangosabban kezdett el dobogni. Lassan viszonoztam a csókját, de a könnyeim nagyon hulltak. 

- Mióta várom, hogy ezt halljam tőled. - döntötte az enyémnek a homlokát. - Mostmár nyugodtam meghalhatok. 

- De nem akarlak megölni. - fogtam meg a kezét. Összekulcsolta az ujjainkat, majd sóhajtott.

- Akkor miért vagy itt?

- Mert megöli a családom, ha nem öllek meg. Nem tudom mit tegyek.

- Nem kell semmit sem tenned. - engedte el a kezemet. - Kíváncsi voltam rá, hogy mit mondasz. Tulajdonképpen teszteltelek téged. Kellemeset csalódtam. Azt vártam, hogy megölsz, majd, de látva, hogy így remegsz amiatt, hogy meg kell, hogy ölj valamiért boldoggá tesz. 

- Mire akarsz kilyukadni?

- Arra, hogy az embereim megmentették a családod, ugyanis letelt az egy hét. - mutatta a telefonját, ami hétfőt jelzett. Ez a nyolcadik nap....

- Akkor...?

- Akkor velem maradnál, mondjuk úgy... örökre?

- Igen. - mosolyodtam el. 

- Valamit még elfelejtettem. 

- Mit?

- Azt, hogy szeretlek. - mondta és megcsókolt.