BnHA Oneshot /Kérések zárva/

Midoriya Izuku x reader

RoseRedriver

Mit ne mondjak. Mindig is a zöld szín volt a nyerő nálam. Zöld ruhák, cipők, szemfestékek, de volt zöld szempilla spirálom is, amit sosem használtam, de volt, az érzés kedvéért persze. Új iskola, új emberek, új érzelem és új sikerek. Ezekkel a reményekkel indultam el az új iskolámban. Viszont egy dologra nem készítettem fel magamat.

Nyugodtan sétáltam be az U.A. kollégiumába, amikor sikeresen belefutottam egy fiúba. Eléggé mogorva hangulata volt és indulatos is volt. Egy pillanaton múlott, hogy le nem harapja a fejemet. Viszont ekkor megszólalt mögülem egy hang. Nem voltam olyan helyzetben, hogy megfordulhassak, de egy valamit láttam. Egy fiú volt, akinek a fején zöld hajkorona díszelgett. Ha nem lettem volna ebben a helyzetben oda mentem volna és megtapiztam volna. (A haját természetesen.)

- Kacchan hagyd őt békén.

- Mit szólsz bele szaros Deku? – kérdezte a szőke. Szóval Dekunak hívják.

- Már korán reggel belekötsz másokba. Nem futni indultál? – kérdezte a fiú és csípőre vágta a kezét, majd kiszabadított a szőke szorításából.

- Ne csinálj nekem programot. – mondta és bedugta a fülest a fülébe és elindult futni.

A zöld hajú fiú zavartan engedte el a vállamat én, pedig le sem tudtam venni róla a szememet. Zöld haj, zöld szem. Ez lehet a végzet?

- Ne is törődj vele ő ilyen. Midoriya Izuku vagyok. Nagyon örvendek.

- Szintén. (Teljes név) vagyok. – mondtam, majd az órámra nézve levert a víz. 2 perc múlva ott kell lennem Aizawa előtt. – Nekem most mennem kell. – mondtam és felkapva a táskámat. Elkezdtem rohanni. Ha nem érek, oda engem kinyír.

A helyzet azaz, hogy Aizawát, már gyerekkorom óta ismerem, szinte mindent tud rólam, ami néha ijesztő is tud lenni. És tudta, hogy szinte mindenhonnan elkések, így megfenyített. Ha nem érek oda időben, azzal kezdem a sulit, hogy az egész épületet kitakarítom. Nos, a lényeg lényege, az, hogy én egy átiratkozott diák vagyok, mert a másik iskolában, hát... nem igazán voltak barátaim. Utáltak a képességem miatt. Éppen ezért Aizawa szó szerint elrángatott az iskolából és biztosított nekem egy helyet az U.A.-ben, amiért nagyon hálás vagyok, de nem tudtam, hogy ő lesz az osztályfőnököm, ami nagyon kibaszás velem szemben. Ha tud mindent rólam az azt jelenti, hogy ezt ki fogja használni, de rendesen.

Levegőt kapkodva értem oda a férfihez, aki szúrós szemekkel méregetett, majd a telefonjára nézett és sóhajtott.

- Most ezt elnézem, de nem leszek ilyen elnéző veled szemben.

- Valahogy ezt sejtettem.

- Megmutatom a szobádat. – mondta és elindultunk az épületben.

Az ajtón belépve megláttam egy lebegő lányt, aki zavartan forgolodott a levegőben, amitől egy kicsit megijedtem és belekapaszkodtam Aizawába, aki kérdőn fordult felém, majd meglátva a lányt, így szólt.

- Uraraka-san azonnal fejezd be a lebegést. – mondta erélyesen, majd hozzám fordult mosolyogva. – Fostos macska.

- Aizawa. – löktem egyet rajta, mire nevetett és tovább mentünk.

Sikeresen beköltöztem a kollégiumba, de a neheze még hátra volt. Be kellett illeszkednem az osztályba, de ezt hogyan tehetném? Nem tudok barátokat szerezni. Nehéz léptekkel mentem Aizawa oldalán a terem felé. Nagyot nyeltem, amikor kinyitotta az ajtót.

- A suliban, hívj Senseinek.

- Igenis. – mondtam és beléptünk az ajtón.

Nem mondom, hogy a hideg nem rázott ki, de higgadt maradtam esküszöm. (Amúgy nem.)

- Mindenki foglaljon helyet. – szólt, mire hirtelen csend lett. – Ő itt (teljes név). Ő az új osztálytársatok. Bánjatok vele rendesen, mert ha nem akkor tudjátok mi lesz a vége. – a kijelentésére a levegő is megfagyott a teremben.

- Nem gondolod, hogy ez túl ijesztő volt? – kérdeztem halkan.

- Megérdemlik. Foglalj már helyet. – szólt rám én, pedig körbe néztem, hogy ki mellé ülhetnénk, amikor megláttam a zöld hajú srácot, aki boldogan integetett nekem.

- Deku-kun. – mondtam boldogan és elindultam felé.

- Jó, hogy itt vagy (Név-chan). Nem tudtam, hogy az osztálytársunk leszel.

- Én sem. – mondtam mosolyogva, majd leültem a fiú mellé.

Viszont ez csak egy töredéke volt annak, ami ezután következett. Ugyan is a fiú egyre kedvesebb lett nekem és nem tudtam, hogyan mondjam meg neki. Mikor nyílásra akartam nyitni a számat nem jött ki hang. Nem tudtam kivel beszéljem meg ezt, de végén érdekes barátra találtam.

Mit ne mondjak. Pityeregve indultam ki a kollégium elé, hogy megnyugtassam magam, de megint beleütköztem a szőke hajú srácba. De most semmi erőm nem volt megtartani magam, így a földre estem. Könnyes szemmel felnéztem rá, mire a mogorva arckifejezése megváltozott. Leült velem szembe és rám nézett.

- Nem vagyok jó az ilyen dolgokban, de mit csinált az a Szaros Deku?

- Ő semmit. Minden az én hibám, ha nem szeretném, akkor most nem itt pityeregnék. Istenem bárcsak ne a zöld lenne a gyengém. – mondtam és a fejemet a térdemre hajtva elkezdtem bőgni még jobban.

- Sokkal fogsz ezért még tartozni te lány. – mondta és a kezét a fejemre rakva elindult valahova. Legközelebb csak annyit hallottam, hogy elordítja magát.

- HÉÉÉÉÉÉÉ! SZAROS DEKU: AZONNAL TOLD LE A POFÁDAT? MERT ELLOPOM A CSAJODAT. – Erre a kijelentésére elvörösödtem és oda mentem hozzá.

- Mégis mit művelsz?

- Összeragasztom a szívedet. – mondta és magához ölelt. – Maradj így egy pillanatra, amíg ki nem néz.

- De ezzel nem az ellenkezőjét érjük el?

- Dehogy. Egy dolgot tudok biztosra, arról az idiótáról. hogy semmi áron nem adja fel. – nevetett.

- Kacchan. – hallottam a hangját, majd a gyorsan közeledő lépteit. Ellöktem magamtól Bakugot és elrohantam. Én erre nem állok készen. Ezt gondoltam, de, amikor megfogta a kezemet és magához rántott a szívem hevesen kezdett el verni.

- Engedj el Deku.

- Visszaakarsz menni Kacchanhoz? Mert akkor nem engedlek el, mert...a barátom vagy.

- Engedj el. Én nem akarok a barátod lenni. – toltam el magamtól.

- De miért nem? Én tettem valamit?

- Nem. Te semmit sem tettél. Az én hülye szívem tehet mindenről. Arról is, hogy a zöld a kedvencem és arról is, hogy beléd szerettem. Csak arról tehetsz, hogy zöld a hajad és a szemed is, ami a gyengém, szóval kérlek, maradj távol tőlem.

- De miért?

- Mert ez nekem már nagyon fáj. Látni téged Urarakával a legrosszabb...

- De én téged szeretlek. Nem értem mi ezzel a gond. – mondta én, pedig lefagytam.

- Hogy...mi?

A kérdésemre bár szóban nem válaszolt, de azt tudtam, hogy mit érez, hiszen tettekben kinyilvánította. Oda lépett hozzám. Közelebb kerültünk egymáshoz, mint előtte. Megfogta a kezemet és átemelte a vállai fölött. Közben, pedig egyre közelebb hajolt hozzám, majd ránézett az ajkaimra, majd újra rám és megcsókolt.

- Szeretlek. – suttogta az ajkaimra, majd még több csókkal jutalmazott.

Remélem tetszik. :)