BnHA Oneshot /Kérések zárva/

Bakugou Katsuki x Reader

Szpisjak

Kötözködő Reader

- Hé, te! - hallottam magam mögött az ő hangját.

Na, igen, ha ő megjelenik, akkor biztos, hogy balhé lesz. Az 1-A osztály réme. Bakugo Katsuki. Nem éppen fényes a kapcsolata velem, de másokkal se. De én soha nem hagytam magam és visszavágtam neki.

- Mit akarsz hülye gyerek? - fordultam felé teljes nyugodtsággal.

Eközben Midoriya próbált visszafogni, de nem siketült most sem neki. Figyeltem Bakugot, ahogy az erek kidudorodtak a fején a mondandómtól. És elvigyorodtam. A gondolat, hogy már ettől fel tudom idegesíteni mennyei volt.

- Mit mondtál idióta? - ragadta meg az ingemet és felhúzott a székről. Nem féltem. Tudtam - néha csak reméltem-, hogy nem fog bántani, de sosem emelt rám kezet.

- Hogy hülye gyerek. - nyújtottam ki a nyelvemet ő, pedig lerakva a földre megragadta a karomat és elkezdett kirángatni az osztályból.

A szívem légkalapácsosat játszott, hiszen minden piszkálás ellenére én szeret őt. És csak azért vitatkozom vele, hogy észrevegyen. De most hogy ilyen rossz a kapcsolatunk nem tudom mit tegyek. Csak Deku tud az érzéseimről a gyerekkori barátom. Így van. Mi hárman azzal a gyökérrel gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Viszont én felső középben nem jártam velük, de ez a múlt zenéje

Jelenleg az iskola falához vagyok szorítva és az engem szuggeráló szempárba meredek. Féltem, hogy meghallja a szívdobogásom. Nyeltem egy nagyot és újra felvettem a nagyképű álarcomat.

- Kit akarsz "Kacchan"?

- Ne hívj így. - sziszegte. Kényes témát találtam? Gonosz mosolyra húztam a számat, majd folytattam.

- Miért Kacchan? Nem tetszik ez a név Kacchan? Ne haragudj, ezért Kacchan. - mondtam ő pedig a fejem mellett megtámasztotta a kezét és közelebb hajolt hozzám. Azt hittem, hogy a vállamra hajtja a fejét, de nem tette ehelyett elkezdett nevetni. Kérdőn néztem rá.

- Te tényleg szerelmes vagy belém? - kérdezte én, pedig bár tudtam, hogy rák vörös vagyok tagadtam.

- Hogy szerethetnék egy ilyen idiótát? - kérdeztem ő pedig megfogta a kezemet és megmérte a pulzusom.

- Ha nem igaz miért ver ilyen gyorsan a szíved?

- Honnan tudjam? Talán melegem van. - legyeztem magam és elfordítottam a tekintetem.

- 20 fok van. Nem hiszem, hogy meleged lenne. - nevetett, majd elindult. - Most már értem miért beszélsz vissza mindig. - mondta és elindult.

A falnak támaszkodva leültem és meredtem előre. Rájött. Rájött. Rájött. Istenem. Ő most rájött az érzéseimre. Meg fogok halni. Az egész iskola rajtam fog nevetni. Én...Én nem fogom elbírni ezt a helyzetet. Erőt vettem magamon, hogy ne sírjam el magam és visszamentem a terembe. Erősnek mutattam magam, de Deku rögtön rájött mi is történt. Amikor elindultak a kollégiumba a többiek oda jött hozzám és átölelt. Szorosan magamhoz öleltem és, amikor nem láttam több osztálytársat elsírtam magam. Zokogtam. Összetörtem. A padlóra kerültem egyetlen szavától, de a mennyekben voltam minden pillantásától.

- Én olyan... - szipogtam egy idő után. - Olyan hülye vagyok. Komolyan elhittem, hogy lehet közöttünk valami. De ő tényleg, csak azaz érzéketlen Bakugo, aki régen volt. De én... de én.... szeretem őt.

- Tudom. - simogatta a fejemet Deku. - Itt vagyok. Sírj csak. Úgyis régen volt már, hogy melletted lehetek. Vigyázni fogok rád, hogy minden rendben legyen. - mondta és ezek után csak hallgatta a panaszkodásomat.