BnHA Oneshot /Kérések zárva/

All might x Reader

RoseRedriver számára elkészültem az apukámmal... akarom mondani All Might x readeres történettel. :)

Közeleg a bál. Hamarosan. Már csak napok kérdése. Mindenki meg van őrülve, hogy nincs még ruhája és párja sincs. Viszont én csak nyugodtan ülök a helyemen és nem azért, mert már minden megvan, hanem azért, mert nem megyek. Az, akivel én menni akarok az All might, de ő nem fog jönni. Szóval feleslegesen jelennék meg. Inkább hallgattam Tsuyu-chant áradozását, hogy mennyire izgul, mert őt Iida-kun hívta el.

Igazából irigylem őket, mert ők találtak maguknak partnert. Én utálatos vagyok, és nem férek össze senkivel. Az osztályból is csak Tsuyu-chan képes elviselni engem. Viszont nincs szükségem olyanokra, akik ilyen válogatósak.

Már sötétedett, de én még mindig az iskolában voltam. Semmi kedvem nem volt haza menni. Csak nyugodtan ücsörögtem az ablak mellett és néztem a naplementét. Fájdalmas olyan valakit szeretni, aki a tanárod és nem lehet köztetek semmilyen érzelem. Utálom emiatt magamat, de leginkább azt a hülye szívemet, amiért nem hallgatott az agyamra. Hagyta, hogy elcsavarja a fejét egy erős és gyengéd fickó, aki miatt hős lettem. Elkezdtek patakokban folyni a könnyeim.

Teltek a percek, de a sírásom nem maradt abba. Közeledő lépteket hallottam, majd kiszűrtem Present Mic sensei hangját.

- Hova menjünk? – kérdezte.

- A közeli bárba?

- Aizawa te tényleg nem szeretsz mozogni igaz?

Hallgattam a beszélgetésüket, amikor találkozott a tekintetem All Mighttal, aki a nyitott ajtónál leejtett valamit. Elfordítottam a fejemet és letöröltem a könnyeimet. Viszont a férfi bejött a terembe és oda szólt még valamit a két tanárnak.

- Mindjár utánatok megyek. – mondta és becsukta az ajtót. Oda jött hozzám és leült velem szembe. Nem néztem rá. – Mi történt (T/N)-chan? – Kérdezte azokkal a barátságos szemeivel.

- Miért érdekli az magát?

- Mert a diákom vagy.

Elnevettem magam.

- Okosnak érzi magát?

- Igen.

- Akkor miért nem vette észre? – kérdeztem és rá néztem. – Miért nem vette észre azt, hogy szenvedek?

- Mert sosem mutatod ki az érzéseidet.

- Mert az érzések feleslegesek. Csak fájdalmat okoznak nekem és csalódást.

- Valaki bántott?

- Igen. Érzelmileg. Mert nem tudtam nem beleszeretni. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni a kedvességét és a magabiztosságát, az erejét, amivel sok mindent elért. A mosolyát vagy a szemeit, amikor boldog. Azt a kék tekintetet örökre a szívembe véstem, de sosem lehet az enyém. – mondtam és egyenesen a férfi szemébe néztem, aki csak hallgatott. Ujjait összekulcsolta és rátámaszkodott.

- Szóval szerelmi bánat. – mondta és kinézett az ablakon. – Viszont el fog múlni. Az a fiú ebbe az iskolába jár?

- Igen. – mondtam és elkezdtem összepakolni a cuccomat. – Maga az.

Meg sem kellett várnom a válaszát. Tudtam, hogy mi lesz az. Éppen ezért rá se kellett néznem, hogy tudjam a választ. Kimentem a teremből és elkezdtem a kijárat felé rohanni. Sírtam. Folytak a könnyeim és megállíthatatlanok voltak. Viszont nem előre figyeltem, így véletlen neki rohantam Aizawa-senseinek, aki kikerekedett szemekkel nézett rám, majd kezet nyújtott, hogy felsegítsen, de felálltam magamtól és tovább mentem. El akartam bújni a világ elől.