BnHA Oneshot /Kérések zárva/

Hitoshi Shinsou x Reader

_lilithmclawrence Remélem tetszik. 😊 A helyesírási hibákat nézzétek el nekem. 😂

Rideg, mint a leghidegebb téli nap. Ez jellemez leginkább. Senkiben nem bizok. Senkiben nem tudok hinni. Senkinek nem hiszek. Az emberek alávalóak. Mindenkit kihasznának, majd eldobnak, mint egy szemetet. Mindenki csak a külsővel foglalkozik. Senkinek nem számít, ha már nem vagyok köztük. Átnéznek rajtam, mint az ablakon. Mintha ott sem lennék. És ez fáj. Kiáltanék, de a múltam,mint egy sebtapasz befogja a számat megkötözi a kezemet. Egyszerűen csak tehetetlenné tesz. Nem tudok úgy mosolyogni, mint régen,mert te már nem vagy itt velem. Visszafolytom a könnyeimet és elmondom, hogy mi is történt.

Pontosan fél éve történt. Akkor... Abban a pillanatban megakadályoztál, amit bárcsak ne tettél volna. Akkor most nem ismertük volna egymást és nem sírnék a sírod fölött. Sosem voltam semmiben sem jó, senkinek sem feleltem meg, még magamnak sem. Ha megmutattam valakinek önmagamat, akkor elmenekültek. Én egy szörny vagyok Shinsou? Nem érdemeltem meg, hogy foglalkozz velem. Neked is el kellett volna, hogy sétálj mellettem, amikor a hídon álltam. Készen álltam arra, hogy meghaljak. Otthon sosem voltam jó,az iskolában piszkáltak és én feladtam. Ahogy hazafelé sétáltam megpillantottam azt a hidat, ahol mi találkoztunk. Felálltam a szélére és vártam pár pillanatot. Ahogy ugrani akartam valaki elkapott. És ez te voltál. Leszidtál ,amiért ezt akartam tenni, de én csak a szemeidre tudtam figyelni, amik megragadtak engem. Lehorgasztottam a fejemet és elengedtem azokat a könnyeket, amiket már évek óta magamban tartok. Hiszen az én érzéseim senkit sem érdekelnek. Én sem érdekelek senkit... Vagyis márvolt valaki, akit érdekeltem. És ez te voltál Shinsou. Te voltál az első, aki megölelt, aki megfogta a kezemet, aki megcsókolt, aki azt mondta "szeretlek!" és, aki boldogan és büszkén sétált mellettem. Végre boldog voltam. Elfogadtam magam. Azért, mert te ott voltál velem. De volt egy hely, ahova nem tudtál utánam jönni és megvédeni. Ez az iskola volt. Mindenki utált. Bántottak, kínoztak, megtörtek, de nem érdekelt. Azt vártam mindig, hogy vége legyen ennek az egésznek és újra magadhoz ölelj. Mert az ölelésedben biztonságban voltam. Én...akkor boldog voltam. Boldog voltam, mert neked tökéletesvoltam. Neked nem voltam, csúnya, hülye vagy éppen hasznavehetetlen. Imádtam veled lenni, de a szüleim ezt nem díjjazták. Eltiltottak tőled. Ezzel megtiltották azt is, hogy boldog legyek. Újra egyedül voltam. Senki nem állt mellettem és már mindenhol téged látlak. Hé,Shinsou! Az iskolában bántalmaznak. Nem telik el úgy nap, hogy ne vertek volna meg vagy nem szakították volna föl a böröm. Félek! Veled akarok lenni. Megszökök az iskolából és vérezve fáradtan érek oda hozzád az iskoládba. Már mindegy volt, hogy hol, de melletted akartam lenni. Ijedten fordulsz meg, amikor meghallod a hangom. Elmosolyodok, hogy észre vettél, de alábam már többé nem bírt el engem. Térdre rogytam, te pedig a nevemet kiabálva kapsz utánam. "Orvost! Valaki hívjon orvost. Valaki mentse meg!" - mondtad én, pedig beléd kapaszkodva sírom el újra magam. " Ne hagyj el többé! Félek egyedül." mondtam és a kezem az arcodra rakom. Elmosolyodok, de te sírsz. Érzem, ahogy a könnyeid az arcomra hullanak és lehűtik az arcomat, ami fel volt az ütésektől dagadva. Hiába mondtad, hogy nem lesz semmi baj én nem hallottam. Eltompultak az érzéseim. Örültem, hogy újra a karjaidban vagyok. Boldog voltam. Görcsösen kapaszkodtam beléd. Nem akartalak elveszíteni, de most mégis élek. Kórházba szállítottak. Egyedül voltam, mert a szüleim megvádoltak, hogy te tetted ezt velem. És hiába tiltakoztam volna a testem mozdulatlan volt. Napok teltek el, amikor kinyitottam a szememet, de nem te voltál ott, hanem apa. Megvetett engem, de én csak a te nevedett tudtam suttogni. De erre apám olyat mondott, amitől darabokra estem. Meg kellett, hogy védjelek, de senki nem hitt nekem. Amikor már menni tudtam. Megszöktem a kórházból utánad mentem. Anyale akart csukatni, amit nem hagyhattam. Bekísért az egyik rendőr a tárgyaló terembe, ahol mindenki engem figyelt. Oda léptem hozzád és sírva a karjaidba bújtam. Te csak lágyan megsimogattad a fejemet és lecsititottál. Szükségemvolt rád. Viszont még ekkor is el akartak szakítani tőled, de te megvédtél és elmondtál mindent. Elmondtad az iskolai és az otthoni dolgaimat is. És bár nem én mondtam, de megkönnyebültem. Kimondtad helyettem, amit már évek óta akartam. Ennyi minden történt 5 hónap alatt. De ott van az az egy hónap,amit már sírva mesélek el. Te voltál az, akire bármikor számíthattam. De én mégsem tudtam segíteni, amikor kellett volna. Tehetetlenül álltam, hiszen hozzám igyekeztél.

El akartál vinni egy gyönyörű helyre. Én, pedig boldogan veled mentem. Veled mentem, de sírok amikor rá gondolok. Pedig ez egy szép emlék lett volna. Nem egy könnyfakasztó trauma. Felvittél a hegyekbe. Megmutattad a titkos relytekhelyedet, ami tele volt szentjánosbogarakkal. Tényleg gyönyörű volt. Megcsókoltál, majd azt mondtad szeretsz. Én, pedig boldog voltam. De te elmondtad, hogy megfogsz halni. Egyedül éreztem magam, de te átöleltél. Elmondtad, hogy napjaid vannak, de velem akartad tölteni őket. Sírtam. Nagyon sírtam. Könyörögtem neked, hogy ez csak egy vicc legyen, de te sírva átöleltél. Zokogtam. Azt mondtad el foglak engedni, de sosem felejtettem el az érintésedet, amikor magadhoz öleltél. Az illatodat vagy a hangodat. És ahogy telnek az évek még mindig kijárok a sírodhoz. Sosem fogom felejteni, hogy miként engedted el a kezemet végleg. És most jönneaz,hogy utánad megyek? Nem! Megmentette az életemet. Becsülni fogom az életem és helyetted is élni fogok!

Reader