BnHA Oneshot /Kérések zárva/

Bakugo Katsuki x Uraraka Ochako

zuzu0524

Minden lány vár az ő szőke hercegére, aki mindent megtesz érte, igaz? Nos, addig én is így voltam vele, amíg meg nem ismertem Bakugou Katsukit, aki felforgatta a mindennapjaimat. Utálja az én legjobb barátomat Dekut, de én attól még szeretem. Viszont, amióta megmentette az életemet furcsa érzéseket kezdtem el táplálni iránta, ami fura. Nem esek szerelembe olyan könnyen, de most mégis sikerült. Beleszerettem egy idegbeteg csivavába. A gyerekkori barátomnak volt egy csivavája és állítom, nektek pontosan ugyan úgy viselkedik. Ha nem akarja, hogy hozzá érjenek, akkor megharap. Mint ő. Ha nem akar barátkozni velünk, akkor elkezd kiabálni és sértegetni minket. utálatos személyiség, igaz? Viszont én még így is szeretem.

Amikor elmondtam Dekunak ő volt a legboldogabb. Pontosan tudta mit éreztem csak arra várt, hogy beavassam őt is.

- Vallj neki szerelmet. – bökte ki nekem, pedig vörösre váltott az arcom színe.

- N..nem az nekem lehetetlen. Biztosan megalázna és kinevetne a fenébe. – kapálóztam össze vissza, mint Iida.

- Ha nem mondod el neki, akkor ezekkel az érzésekkel akarsz meghalni?

- Ki vagy te és hova raktad a kedves és aranyos Dekut?

- Én vagyok. Nyugi. Csak komolyan gondolom, ha szereted, akkor mond el. Lehet, ha sokáig vársz, akkor már nem lesz esélyed.

- Mert most van szerinted? Lenyel keresztbe.

- Sóhajtottam.

- Egy próbát megér nem? Ha kell megvédelek. Én melletted állok. – ölelt magához.

- Köszönöm Deku.

Nagyon jó barát, igaz? Bevágódtam a kollégiumi szobámba és nekiálltam levelet írni. Leírtam mindent, amit éreztem, ahogy mindig is. Beleraktam egy kis borítékba, de amikor elakartam rakni Momo-chan bekopogott és szólt, hogy vacsora idő van. Gyorsan kiszaladtam mindent otthagyva, mert nagyon éhes voltam már.

Vacsora után, amikor visszaértem a levél eltűnt. Fejvesztve kezdtem el keresni, majd megpillantottam a földön egy All Might os telefon díszt. ökölbe szorítottam a kezem, majd elindultam Midoriya szobája felé. Azt nem köszöni meg, amit tőlem kap. Viszont, amikor beakartam törni Deku szobájába kinyílt a másik szoba ajtaja és Bakugo lépett ki rajta kezében a levelemmel. Megölöm. Gyors mozdulatokkal léptem be a zöld hajú szobájába és mérgesen néztem rá.

- Megtudom magyarázni. – kezdte, majd oda lépett hozzám. A kezébe adtam a telefon díszt, majd pofon vágtam.

- Nem hiszem el. Nekem kellett volna odaadnom neki.

- Mert ezt oda akartad adni? Több száz van még a szekrényedben.

- A megfelelő alkalmat kerestem. De te mindent elrontottál. Hozd helyre a saját szerelmi életedet és ne az enyémbe kotlálkodj. – mondtam és kirohantam a szobából. Nem akartam visszamenni abba a szobába. Csak a pulóveremért megyek vissza és már ott sem leszek. Kinyitottam az ajtót, majd megláttam a földön heverő borítékokat, majd ahogy körbe néztem az ágyam szélén ott ült Bakugo. Ijedten néztem rá, de ő csak közönyösen rám pillantott. Neeem. erre nem álltam készen. Gyors mozdulattal megszereztem a pulóveremet a székem támlájáról és kimentem a szobámból. Nem álltam arra készen, hogy szembe nézzek vele ezek után. Menekültem előle. Szó szerint. Egy pillanatra se maradtam kettesben vele. nem mertem. Tudtam, hogy vissza fog utasítani, de nem akartam hallani azokat a szavakat. „Idióta! Ki a fene tudna szeretni téged?" biztos valami ilyesmit mondana. Vagy elfogadná az érzéseimet, de erre egy a millióhoz az esély. Olyan sokáig voltam Mina-channál, hogy teljesen megfeledkeztem az időről. Már kilenc óra is elmúlt. Gyorsan elmentem fürdeni, de csak később vettem észre, hogy ott hagytam a pizsamámat a szobámba. Éppen ezért törölközőbe csomagolva magamat visszamentem a szobámba. Viszont óvatlan voltam, mert nem zártam be az ajtót. Zavartalanul öltöztem fel közben, pedig észre sem vettem, hogy valaki bejött a szobámba. Megvetetettem az ágyam, majd elakartam indulni lekapcsolni a villanyt és szembe találtam magam egy mérges piros szempárral.

- B..bakugo. – nevettem kínosan. – Mit keresel itt?

- Nos, mivel valaki menekül előlem, így képtelen voltam rátörni. – dőlt neki az ajtónak.

- Menekülni? – vakartam meg a tarkómat. – Ki lehetett az? – néztem rá, mire szinte átszúrt a tekintetével. Sóhajtottam, majd leültem az ágyamra. – Nem akartam még szembe sülni vele. Az egész Deku hibája, hogy megtudtad.

- És ez baj?

- Nem állok észen egy visszautasításra, szóval elég nagy baj. De halljam. Akkor könnyebben felejtek. – hunytam le a szememet, majd a fiúra emeltem a tekintetemet, aki ellökte magát az ajtótól, majd közelebb lépett hozzám.

- Uraraka-san. – mondta ki a nevem.

- Igen. – fura volt a szájából hallani. Talán sose mondta ki a nevemet. Mindig valami hülyeséget mondott.

- A legnagyobb hibád, hogy nincs önbizalmad. – mondta én, pedig lehunytam a szemem. Itt jön. Most mondja ki, hogy hiába reménykedtem. Vagy hogy ne szeressem.

Hallottam a ruhája susogását, majd a kölnie illatát, ami mindig elvarázsolt, majd az ajkai melegét az enyéimen. Kinyitottam a szemem, de ő újra megcsókolt. Könnyek gyűltek a szemembe. Ellöktem magamtól.

- Ne használj ki. – töröltem meg a szememet.

Dühös lett.

- Ki a fene használ ki? Szeretlek a rohadt életbe, de te nem akartad meghallgatni. - Meglepetten pislogtam rá. – Soha nem tudnálak kihasználni. – mondta és újra közelebb hajolt hozzám. Végig húzta a hüvelykujját az ajkaimon. – Szabad? – kérdezte én, pedig fülig vörösödve bólintottam.

- Olyan ez, mint egy álom. – mondtam.

- Pedig nem az. Szóval mostantól vigyázz, hogy hogyan állsz a fiúkhöz. Már ha nem akarsz egy tömeggyilkos barátnője lenni. – mondta én, pedig elnevettem magam.

- Értettem ne aggódj. – öleltem magamhoz a fiút. – Szeretlek.