BnHA Oneshot /Kérések zárva/

Hawks x Reader

Hawks x képesség nélküli reader
Szpisjak

Amikor az utolsó reményt is feladtam volna szárnyakat láttam. Nem voltak angyaliak és nem is egy démon szárnya volt. Az egyetlen, akinek ilyen szárnyai vannak az egy hős volt, aki megmentette az életem.

Újra és újra riadok fel ugyan abból az álomból, de soha nem érek a végére. Amikor meglátnám az arcát vagy egyáltalán akármire. Nehézkesen felülök az ágyamon és fáradtan lépkedek ki a fürdőszobába. Fél óra készülődés után kilépek a lakásim ajtaján és elindulok az iskolába.

Menet közben megnézem a híreket, hátha megpillantom a férfit az álmaimból, de nem. Felnéztem az égre, amikor egy nyálkás valami csavarodott a derekamra. Ijedten hátranéztem és realizálódott bennem, hogy újra egy bűnöző karjaiban vagyok. Elkezdtem sikítozni, de mindenki elrohant. Alig telt el fél perc, amikor Endeavor megjelent a segédjeivel. Próbáltak kiszabadítani, de nem tudtak támadni, hiszen a nyálkás szörny engem használt pajzsként.

Lassan kezdtem feladni, hiszen a csápok szorítása egyre erősebb volt. De ekkor az ég felé néztem és egy csillanást láttam, majd egy közeledő alakot. Pont, mint azon az estén. Pár pillanattal később a férfi karjaiban voltam. Erősen kapaszkodtam belé. Egy magas ház tetejére szállt le és óvatosan a talajra rakott. Ugyan azok a szárnyak. Ugyan az a tekintet. Ő az. De jelenleg nem tudtam beszélni, hiszen a sokktól ledermedve kapaszkodtam a szárnyas hősbe.

- Jól vagy? - kérdezte és megsimogatta a fejemet.

Csak pár szó volt. Egy egyszerű kérdés és én megtörtem. Sírtam és remegtem. A derekamba belecsapott a fájdalom és alig tudtam mozgatni.

- Féltem. - zokogtam.

- Megmondtam a legutóbb is, hogy ne mindig felfelé nézz. - mondta én, pedig hüppögve néztem rá. - De ne sírj már. Utálom az olyanokat, akik sírnak. - mondta és magához ölelt.

Csak álltunk ott a tetőn és megvárta, amíg lenyugszom. Amikor ez megtörtént levitt a tetőről egy biztonságos helyre és elrepült. Még figyeltem egy pár percig, majd bementem az egyik kórházba.

Szerencsémre csak zúzódások voltak rajtam így nem kellett sokáig bent maradnom. Amikor kiléptem a kórház ajtaján előre néztem. Többet nem néztem fel az égre, hiszen újból bajba kerülnék. Istenem, bárcsak tudnám a szárnyas hős nevét.

Hazafelé sétálgattam, amikor az égen elsuhant fölöttem valami, majd előttem ért földet nagy porfelhő közepette. Ahogy eloszlott a por egy közeledő férfit láttam. Hatalmas piros szárnyai voltak és szőke haja. Mosolyogva láttam, hogy ki az, aki előttem ért földet.

Közelebb lépett hozzám, majd így szólt.

- Egész eddig ezen gondolkodtam, de te nem emlékszel az aznap történtekre? - kérdezte kertelés nélkül.

- Hát nem igazán... Csak a szárnyaidra emlékeztem.

- Értem. - mondta és apró pírral az arcán nézett rám.

- Megkérdezhetem a neved?

- Hawks vagyok még mindig. - mondta és mosolyogva közelebb lépett az állam alá nyúlt és felemelte az állam és egy apró csókot nyomott az ajkaimra. Vöröslő fejjel néztem a férfira, aki csak mosolygott rám. - Ezt, azért amiért nem emlékszel.

- Mi történt azután? - Kérdeztem kikerekedett szemekkel.

- Arra magadtól kell, hogy rá gyere. - mondta és felkapva felszállt a levegőbe. Becsukott szemmel kapaszkodtam a férfibe. - Nyisd ki a szemed. - Utasított és talajt éreztem a lábam alatt.