BnHA Oneshot /Kérések zárva/

Aizawa Shota x reader

FRWM-Wolfy

Egy szakítás, ami darabokra szaggatta a lelkemet. Okosabbnak kellet volna lennem? Szebbnek? Vagy hisztiztem? De miért az a baj, ha féltékeny lettem egy kicsikét is?

- Utálom ezt! Bárcsak az összes hím nemű meghalna. - mondtam anyának a telefonba.

"Erős vagy. Ki fogod bírni."

- Egyenlőre én nem így látom. - sóhajtottam, majd elköszöntem.

Bezártam a lakásom ajtaját, majd elindultam az iskolába. Mióta szakítottam a barátommal minden darabjaira hullik körülöttem. Az egyetlen biztos pont az iskola volt. Bármennyire is hihetetlen. Ahogy beértem a terembe levágódtam Bakugo mellé, aki érdektelenül rám nézett, majd amikor meglátta a könnyes szemeimet magához ölelt, ami még engem is meglepett.

- Minden rendben lesz. - sóhajtott, majd elengedett.

- Miért vagy ilyen kedves velem?

- Mert a földön fekvőbe nem rúgok bele. - válaszolta nyugodtan, majd elkezdett jegyzetelni, mivel bejött a tanár.

Semmi kedvem nem volt, hogy írjak, ezért elterültem az asztalon és igyekeztem nem elbőgni magamat. Hallottam, ahogy a tanár megindul felém, de nem reagáltam rá semmit. Megállt mellettem, majd Bakugohoz szólt.

- Neki jegyzetelsz? – hallottam meg Present Mic sensei hangját.

- Magamnak nem lehet? – kérdezte unottan a fiú, majd tovább folytatta a másolást.

- (T/N)-san. Menj az osztályfőnöködhöz.

- Miért?

- Mert ez nem megengedett viselkedés ebben az iskolában.

- Sajnálom, de nem vagyok jól. – sóhajtottam.

- Akkor beszélgess vele. Meg fog hallgatni. – mosolyodott el, majd megsimította a fejemet és visszament a táblához.

Megfogtam a telefonomat és nekiindultam a tanári felé. Hangos sóhajokat engedtem el menet közben, mert még nem álltam arra készen, hogy bármiről is beszéljek. Bakugo is azért tud mindenről, mert félek tőle. Meg kellett győznöm, hogy ne verje agyon a gyereket. Remek hős lesz belőle. Ezt tudom.

Bekopogtam a tanári ajtaján, majd óvatosan benyitottam. Nem tudtam mit fogok neki mondani. Rám emelte a karikás szemeit, majd sóhajtott.

- Már megint veled van a baj?

- Miből jött rá? – kérdeztem vissza, majd leültem mellé és figyeltem mit csinál.

Mikor befejezte a dolgát felém fordult és összekulcsolt ujjakkal nézett rám.

- Most mit csináltál?

- Képtelen voltam figyelni órán a darabokra tört szívem miatt. – bukott ki belőlem, amin mindketten meglepődtünk. Lehet ez adott lendületet, de mindent kikotyogtam neki.

- Akkor mostanában ezért vagy ilyen. – túrt bele a hajába. – A darabokra tört szívre a kaja és lehet, hogy nem kellene felnőttként ilyet mondanom, de az alkohol is segíthet, de persze mértékkel. Nem akarok alkoholistát nevelni belőled. Abból van elég.

- Nem adják ki nekem. Kiskorú vagyok és nem vagyok kedves részeg.

- Akkor gyere át hozzám. – mondta komoly tekintettel én, pedig azt hittem, hogy csak viccel.

- Remek. Leihatom magam egy tanárral. Most már kihúzhatom a bakancslistámról.

- Az iskolában vagyok csak a tanárod. – mondta, majd visszafordult az asztalához és egy cetlire felfirkantotta a lakcímét. – Ha mégis élnél a lehetőséggel itt a címem. Hat óra után mindig otthon vagyok.

- K..Köszönöm. – mondtam zavartan.

- Most menj vissza órára.

- Igenis.

Nem olyan régen szakítottunk, de akkor is ez most megdobogtatta a szívemet. Ő az egyetlen Bakugo után, akit érdekelnek az érzéseim. Vagy valami olyasmi és ez igazán becsületes dolog tőle. Tényleg ő a kedvenc tanárom erről már nincs kétségem.

Péntek este fél hét van és itt ácsorgok az ajtaja előtt. Valamiért el akartam menekülni és itt kötöttem ki. ez nagyon biztató. Legalább nem Bakugot zaklatom. Az elmúlt hónapban szinte nála laktam és már nagyon idegesítettem. És most itt vagyok. ez csak a sors keze lehet. Rávettem magam és becsöngettem. Vártam egy kicsit, de senki nem nyitott ajtót. Akkor lelépek. Vagyis csak akartam. Mert amikor tettem volna egy lépést az ajtó kinyílt és egy idegennel találtam magam szembe.

- Elnézést. Azt hiszem rossz helyre jöttem.

- Nem éppen. – mondta a férfi, majd közelebbről megnézve tényleg Aizawa-sensei volt az csak más ruhában és felkontyolt hajjal. – Gyere be. – tárta ki előttem az ajtót.

Bementem és leültem a nappaliba az asztalhoz. Bement a konyhába és elém rakott egy poharat, majd letett az asztalra egy üveg szakét. Talán egy óra múlva már nem volt egy csepp sem benne. Jó ivó vagyok és bírom a piát, de ez most beütött. Teljesen lerészegedtem és szinte elsírtam magam a férfinak, aki csak mosolyogva hallgatott.

- Néha közbe is szólhatna.

- Már értem mire gondoltál, amikor azt mondtad, hogy rossz részeg vagy.

- Megmondtam. – sóhajtottam és beletúrtam a hajamba. – Tudja maga így sokkal jobban néz ki. Sűrűbben járhatna így a suliba, akkor minden lány szerelmes lenne magába.

- Nincs arra szükségem. Az csak bajjal jár.

- Pedig én teljesen hozzá tudnék szokni ehhez a látványhoz. Lehet még magába is esnék. – nevettem. – De ideje haza mennem. – mondtam és az órára néztem, de eléggé homályosan láttam.

- A szüleid?

- Nem érdeklem őket. Eddig Baku-tannál potyáztam.

- Akkor lakj velem. – mondta teljesen higgadt arccal nekem, pedig leesett az állam.

- Hogy tud ilyen kínos dolgokat mondani ennyire rezzenéstelen arccal. Begyakorolta?

- Nem. – állt fel, majd oda lépett hozzám és a karjaiba vett. – ideje lefeküdni.

- Haza megyek.

- Nem engedem. – mondta és az ajkaimra hajolt.

Mohón falta őket én, pedig hagytam magam. hagytam, hogy egy tanár azt tegyen velem, amit csak akar.

- Maga tanár.

- De egy férfi is. – csókolt meg újra.

- Nincs szükégem senkire.

- De nekem szükségem van rád. – nézett bele a szemeibe, majd megölelt. – Tudod mióta várok erre? Hogy a karjaimba tarthassalak? Általános iskolás korod óta.

- Perverz.

- Nem tehetek róla, hogy egy kislány ellopta a szívemet. – mosolyodott el. Elhihetitek, hogy attól a mosolytól az összes kifogásom elpárolgott.

- Miért én?

- Fogalmam sincs, de azt tudom, hogy csak te kellesz.

- Miért?

- Mert szeretlek.

- Én nem tudom mit érzek.

- Semmi baj. teszek róla, hogy belém szeress. – mosolyodott el gonoszan, majd a szobája felé vette az irányt. Valaki mentsen meg.