BnHA Oneshot /Kérések zárva/

Bakugo Katsuki x Reader

Ez még most nem a rendelés, de kipattant a fejemből és a kezem már magától írta. Remélem tetszik. Írjátok le nekem, ha igen. :)

Kényszerítve vagyok. A fogja vagyok, addig, amíg ki nem fizetem a tartozásom. A nemesi családból származó Bakugo Katsuki fogja vagyok. Régen kölcsön kértem tőle és most akarja, hogy visszafizessem neki. Ez azt jelentette, hogy mivel többször el akartam már szökni tőle hozzá kellett költöznöm az adósság kifizetéséig. Már hetek óta itt vagyok. És csak annyit csinálhatok, hogy reggel elmegyek dolgozni, hazajövök, takarítok és lefekszem. Ugyan ez az ördögi kör ismétlődik folyamatosan. És ha nem jól csinálnék meg valamit, - ami még nem fordult elő - akkor büntetésre kell számítanom, de elszakadt a cérna nálam. Elejtettem az egyik tányért, hiszen a Bakugou nekem jött.

- Most lett elegem. - mondtam és elkezdtem a kezemmel összeszedni a darabokat. - Engedj haza. Nem fogok elszökni és vissza is fizetem a pénzedet.

- Nem lehet. Nem bízok meg benned, annyira, hogy elengedjelek.

- De olyan vagyok, mint egy fogoly. El akarok menni valahová. Mert mindig csak itthon ülni... Ebbe bele fogok őrülni. Vagy vigyél el valahová, de én inkább öngyilkos leszek, minthogy ez folytatódjon. - mondtam és leültem a földre és a szilánkokat néztem, amiket összeszedtem a kezembe. - Könyörgöm.

- Nem. - mondta és otthagyott.

Igazából tudtam, hogy nem fog semmi változni, de reménykedtem. Reménykedtem abban, hogy végre kiléphetek a négy fal fogságából és újra járhatom a világot. De ez most lehetetlen volt számomra. Összetakarítottam a szilánkokat és elmentem a szobámba. Elővettem a laptopomat és megnyitottam az email fiókomat. Boldogan nyitottam meg a levelet, amit az egyik régi ismerősömmel folytattam. Ő volt számomra a szőke herceg, aki megment a sárkány karmai közül... Ezt gondoltam.

Elolvastam a levelet és mosolyogva válaszoltam neki. Találkozni akart velem, de tudtam, hogy sose szabadulok ebből a házból. A tartozásom több, mint 10 millióvá gyűlt össze. És mivel nem engedte, hogy bárkitől segítséget kérjek párszor el akartam szökni. Viszont a biztonsági emberei elfogtak és visszarángattak a házba. Utálok itt lenni, de valahogy jó érzés is. Sose voltam a szüleim kedvence. Örültek, amikor elköltöztem otthonról. És az évek alatt soha nem éreztem, hogy tartozom valahová. De most tudom, hogy ide tartozok és bár csak addig, amíg ki nem fizetem a tartozást, de biztonságban érzem magam.

Másnap reggel Bakugou benyitott a szobámba én, pedig hunyorogva néztem rá, amikor elhúzta a függönyömet. Szombat volt. Nem kellett dolgozni, mennem így nem értettem minek kelt fel. Nyomában az inasa lépett be a szobába kezében néhány ruhával oda lépett hozzám.

- Ha már könyörögni is képes voltál, akkor kegyelmes leszek és elviszlek valahová. - mondta ördögi mosollyal nekem pedig egy gombóc keletkezett a torkomban. Mit tettem? - Azokat fogod felvenni, hiszen nem akárhova megyünk. - mondta és ezzel kiment a szobából. Elvettem a ruhákat és a másik férfi is távozott.

Remek. Bár örülök, hogy elmegyünk valahová, de még meg is mondja, mit vegyek fel..? Mindegy. Nem panaszkodom. Inkább örülök neki. Fél órával később már az autóban ültünk. Kifelé néztem az ablakon és figyeltem az elsuhanó fákat. Bár ettől is boldogabb voltam.

- (T/N). - szólt Bakugou, én pedig boldogan fordultam felé. Megragadta a kezemet és közelebb húzva magához megcsókolt. A szívem őrülten kalapált. - A mosolygás jobban áll. - mondta és elengedve a kezemet kifelé nézett az ablakon. Nem tudtam ezt, mire vélni így csak értetlenül néztem újra a tájat.