A Végzet Játéka (Yoonseok/Jikook ff.)

28.

Amikor felébredtem, már péntek volt. Álomba sírtuk magunkat.
Taehyunggal összegabajodva feküdtünk az ágyon. Ő még nyugodtan szuszogott a karjaim között, én pedig akaratlanul is elmosolyodtam. Hogy lehet, hogy a munkában annyira értelmes és profi, közben a magánéletében olyan, mint egy hétéves kisgyerek?
Igen, szeretem Taehyungot. Még ha szexuálisan nem is vonzódom, érzelmileg már nem tudok nem kötődni hozzá. Ez az eset az egész életemre rányomta a bélyegét. Ráébredtem, hogy nem rossz dolog szeretni, amennyiben... Nem hal meg mindenki körülöttem. Ettől félek a legjobban. Hogy Taehyung is meghal. Megláttam benne az apámat... És nem akarom megint elveszíteni. Taehyung... Több, mint a társam. Ő a barátom.
Nem volt szívem felébreszteni.
Amikor magától felébredt, hatalmas mosoly jelent meg az arcán, majd még jobban a mellkasomba bújt. Úgy éreztem, mintha az öcsém lett volna.
- Ezt azért kapom, mert meghaltam? - kúszott feljebb, hogy a fejünk egy magasságban legyen. Ekkor olyan volt, mintha a bátyám volna...
- Azért, mert életben vagy - nyomtam egy puszit a homlokára.
Amikor kiélte minden ferde hajlamát az ölelésben, és néha nem kívánt puszikban, megkérdeztem, tegnap délben miért hívta őt a főnök. Közölte, hogy egy új, puccos étterem nyílik a külvárosban, amire felkértek minket, hogy menjünk rejtett őröknek, hogy minden simán menjen.

Ezért vagyunk most itt. Taehyung, én, Namjoon és Jennie. Egy kis félkörben állva beszélgettünk, közben egy kevés pezsgőt iszogatva.
- Nagyon drága helynek tűnik - jegyezte meg a társam - Szerintem minden sznob ivadék itt fogja tartani a lagziját.
- Igazából úgy is néz ki - feleltem - Milyen étterem lenne ilyen hatalmas csak azért, hogy normális zabáldaként üzemeljen?
- Ez a hely tele van multimilliárdosokkal - ivott a poharába Namjoon - Nem csoda, hogy még mi is itt vagyunk. Mennyi merényletet lehetne itt elkövetni!
- Ez most úgy hangzott, mint egy terrorista - kuncogott Taehyung.
- Ne érts félre - köszörülte meg a torkát a magas - Gondolj bele, itt mennyi lehet az izgalom. Sokkal jobb, mint folyton az irodában kuksolni.
Válaszként Jennie együttérzően vállon veregette. Namjoon folyton az irodájában gürizett, ha úgy vesszük, míg Jinho a főnökünk, addig Namjoon a vezetőnk. Olyan, mint a titkár egy tánciskolában: senki sem tudja, hogy ott van, mégis, nélküle nem működne az intézmény. A vicces az egészben, hogy a főnökön kívül senki sem tudja Nam osztályzatát.
- Mi a... - szólalt meg az este folyamán először Jennie, közben enyhén tágra nyílt szemekkel bámult a hátam mögé. Nem kellett több, én is megfordultam.
Őszintén szólva, Jennie-nek igaza volt a döbbenettel.
Nem más sétált egyenesen felénk, mint Adachi Yuto, a régi legjobb barátom, aki 3 éve teljesen felszívódott. Egy fiatal, vékony, kicsit szélesebb vállú nővel az oldalán haladt egyre közelebb és közelebb, amit nehezemre esett felfogni.
- Nem hittem volna, hogy pont itt futunk össze - nyújtotta a kezét, amit lelkesen megráztam. 3 év alatt sokat változott: a japán tinédzserből egy eltökélt, erős férfi lett, aki úgy látszik, azóta egy párt is szerzett.
- Mit keresel itt? - pislogtam.
- Meghívtak - húzta ki magát - Eleinte elfuseráltnak gondoltam egy ilyen fényűző összejövetelt, de úgy látszik Aoinak igaza volt, és tényleg érdemes volt eljönni.
Óvatosan végigsimított a nő kesztyűvel védett kezein. Csak ekkor figyeltem meg jobban: frufruja egészen a szolid, sötétkék smikjéig ért, a vállig erő, fekete hajának első tincsei laza fonatba fonva vezetett hátra, körbetekeredve a kicsi kontyon. Furcsamód fekete egészségügyi maszkot viselt, nyakán széles, egyenes sebhely húzódott. Éjkék, csipkés estélyijéből kilátszottak fromás, sápadt lábai, amit fekete, domború virágmintával díszített magassarkú zárt.
- Most két kérdésem lenne - törte meg a 2 másodperces csendet Taehyung - Az egyik, hogy mióta vagytok együtt? A másik, hogy mégis hogyan lettél te is milliomos?
- Nem vagyunk együtt - nevetett, majd halkabbra vette - Legalábbis nem hivatalosan. Én csak az egyik szponzora vagyok.
- Honnan van annyi pénzed, hogy szponzor legyél? - érdeklődött Namjoon is.
- Ez szakmai titok - ingatta a fejét - Amikor visszautaztam Japánba, találkoztam valakivel, akivel közösen informatikai 'dolgokat' kezdtük csinálni... Megígértük egymásnak, hogy nem híreszteljük.
- Miben szponzorálod? - tért vissza az eredeti témára Tae.
- Ő a Kyoto Animation egyik új karakter tervezője - újságolta - Én támogatom a Mimi no Shinju című anime gyártását 5 000 000 yennel és az összes 3D-s effektben való segédkezéssel.
- Megvan mit fogok nézni, ha nem tudok aludni - vigyorodott el a társam.
- Mi a baj? - vonta össze a szemöldökét Jennie, közben tekintetével a rejtélyes nőt vizslatva. A kék ruhás lány a földet bámulta, a szemeit eltakarta a lelógó haja.
- Genkidesuka? - kérdezte aggódva Yuto, hogy jól van-e. Aoi egy halvány biccentéssel válaszolt - Zavarban van - szólalt meg végül - Nem beszéli a nyelvet. Most van először Koreában.
- Mi történt a nyakával? - érdeklődtem.
- Aoi gégerákos - közölte, mire a nő felemelte a fejét, és tekintetét egyenesen enyémbe fúrta. Még soha nem láttam ilyet ezelőtt, de ami a legszörnyűbb volt az egészben, hogy az a furcsa érzés a mellkasomban megint fojtogatni kezdett.