A Végzet Játéka (Yoonseok/Jikook ff.)

49.

- Te meg...?! - meredt Dayhun a belépett férfira. Sötétbarna haja a szemébe lógott, orvosi maszkot viselt, egyszerű, fekete dzsekit, pólót, farmert és cipőt.
- Milyen kellemes hely, nem igaz? - forgolódott a jövevény. Hangja kellemesen csengett, olyan megnyugtató és bátorító volt.
- Hogy jutottál be? - pattant fel a lány az ágy széléről.
- Ahogy te - vont vállat, majd közelebb lépett hozzá. Majdnem teljesen háttal állt a kamerának, eltakarva a lényeges részét a testének - Ott van egy bejárat. 
- De azt mondta, bezárja... - pislogott rémülten. Én igenis bezártam.
- Egy ajtó szerinted tényleg képes lenne megállítani engem? - az eddig megnyugtató hangja elmélyült, érdes lett, teljes mértékben baljós, fenyegető.
- K-Ki vagy te?! - vette gyorsabban a levegőt Dahyun.
- Az őrangyalod - tért vissza a lágy hang - És azért jöttem, hogy megkérdezzek valamit.
- Mi lenne az?! - az ideges hangnem hisztérikusba váltott.
- Miért? - a fiú lehajtotta a fejét. Ismét érdes, mély... démoni.
- M-Mit miért?! - túrt a lány a hajába. Teljesen kikészült a hirtelen történésektől.
- Miért kellett meghalnia? - morogta a démon. Nem kapott választ - Miért kellett Micheonnak is meghalnia? - ismételte.
- Honnan tudsz róla?! - tépte ijedten a haját - Honnan ismered?! Meg hogy mi történt?! Te ölted meg Yugyeomot, hogy visszakapjam, amit tettem?!
- Minden kérdésedre ugyanaz a válasz - ismét gyermeki kedvesség hallatszott a hangjában - Az őrangyalod vagyok. Mindent látok, Dahyun.
- Az nem lehet! - kiáltotta idegesen. Hogy nem hallottam meg...?
- Megölted őket - meredt rá ismét. A hangja minden mondatnál cserélődött - A fürdőszobában? Kicsi és zárt, és még takarítani is könnyű. Milyen kézenfekvő. Két mozdulat, nem igaz?
- Hagyd abba! - zokogott. Dahyun gyilkolt? Még hozzá nem is csak egy embert? Ki ez a férfi?
- Azon dolgoztam, hogy neked szép életed lehessen... De te csúnya bűnbe estél. Ártatlanok vére szárad a lelkeden, drágám - lépett egyenesen elé. Előhúzott egy pengét. Azt a pengét. A kezébe nyomta - Tele vagy lehetőségekkel - suttogta. A lány szívéhez tartotta a penge csúcsát, majd a torkához. Végül a csuklójához emelte - Dönthetsz.
- É-Én... - olyan erőteljesen remegett, és némán zokogott,  hogy beszélni is nehezen tudott.
Azt hittem, ez lesz az utolsó jelenet, mielőtt a démon elhagyta volna a szobát, ám nem ez történt. A pengét a lány kezével együtt a saját mellkasához szorította.
- Ha úgy kívánod, engem is megölhetsz... 
Az a hang. Az elmémbe égett. Pedig csak felvételen át hallottam. Megnyugtató, de nem a biztató, reményteli módon. Egy elveszett hang volt, egy árva gyermek szívéből, aki fel akarta adni. Egy angyal könnyeiből, akinek gyémántkarddal vágták le szárnyait. Egy démon lelkéből, aki el akart égni a mennyország fekete tüzében. Egy férfi szájából, akit többé nem érdekelt a jövő.

- Nem! - rántotta ki a kezét a markából a lány - Nem ölök meg soha többé senkit! Már úgyis mindenki utál!
- Én sosem utáltalak - simított végig az arcán lágyan - A tetteidet utáltam. A romlottságot bennük. 
A démon ismét meglepett. 
Lehúzta a maszkját, megmutatva az arcát a lánynak.
- Én mindig vigyázni fogok rád - suttogta, majd odahajolt hozzá. Mivel háttal állt, nem láttam, mi történt pontosan, de úgy tűnt, mintha... megcsókolta volna.
- N-Nem akarok... többé ezzel a tudattal élni... - temette arcát a kezeibe a lány - Yugyeom is... a-az én hibám... minde-en ami történt...
- Mindenki azt cselekszi, amit jónak lát... - emelte ismét a lány pengét tartó kezét a csuklójához - Nem tudhatjuk előre, mi lesz hiba. Mekkora hiba. Az időt nem tudjuk visszatekerni. Az egyetlen kérdés, hogy megbánod-e a romlott tetteidet.
- Mindent megbántam... - mélyesztette a csuklójába a pengét.
- Jó kislány - csókolta meg ismét, majd visszahúzta a maszkját - Vigyázni fogok a lelkedre. Lemosom róla a vért, ígérem.
- Köszönöm... - suttogta a lány, mire a férfi megfordult. Egy apró pillanatra teljesen szemben állt a kamerával. A pólóján vörös minta volt: egy pentagram, beleírva: látlak.
Mintha, tényleg, mintha szó szerint semmi sem történt volna, kisétált. Alig 15 másodperc múlva én is megjelentem a felvételen.

Leállítottam. Teljesen megvezette. A kedvességével taszította az öngyilkosságba. Most, hogy a saját szememmel láttam a Halál Testvérének igazi erejét, rájöttem, mennyire gyengék vagyunk. Egy igazi démonnal állunk szemben, akit mi, halandók nem vagyunk képesek saját erőnkből legyőzni. Aki egy dobással megöl három embert. Aki szavakkal gyilkol. És még bennem is szánalmat keltett.
- Erre... miért nem számítottam - zökkentett vissza az ajtóban álló Taehyung - Habár pozitív csalódás.
- Mi lehet egy öngyilkos lányban pozitív csalódás?  - akadtam fent.
- Hogy az a felirat a konyhában nem a te véredből van - sóhajtott megkönnyebbülten.
- Már megint - siettem el mellette. Nem volt nehéz kiszúrni a feliratot a fehér márványon.

Nem léptél, szóval megint én jöttem... Remélem most már tudod, kivel állsz szemben, Jeon Jeongguk  0:)