A Végzet Játéka (Yoonseok/Jikook ff.)

89.

Bizonytalanul nyitottam be a lakásba. Nem tudom mitől féltem jobban: hogy a lakást üresen találom, vagy hogy Taehyung ezek ellenére is itthon lesz. Az ajtó teljesen némán nyílt ki, a saját szívverésemet jobban hallottam. Az úton ide sajnos nem tudtam összeszedni magam. Azon járt a fejem, hogy bármelyik este a rám vadászó sorozatgyilkos könnyedén bejöhet a házamba és megölhet. Nem mintha meg akarná tenni, de meg tudná ha szeretné. A másik pedig az, hogy majdnem megölettük Yeonjunt. Ha találnak vele kapcsolatban bárkit, akivel valaha kapcsolatban állt, megölhették volna. Annyira rémisztő a gondolat. Megölnek csak azért, mert ismernek téged mások, és te tudsz egy ilyen cég létezéséről. Kegyetlenség.

Kulcsra zártam az ajtót egyből az után, hogy azt lassan behajtottam magam mögött. Le sem vettem a cipőmet, úgy akartam beljebb menni, de amint megfordultam, a konyhaasztalnál ott ült a tegnap eltűnt egyetlen társam.
- Szia... - köszöntem bizonytalanul. Rám sem nézett. Hangja teljesen monotonan, mindenféle érzelmek nélkül adott választ.
- Van egy rossz, egy rossz, és egy még rosszabb hírem - nyomta ki a telefonját, amin eddig pötyögött.
- Akkor kezd a rosszal...  - léptem közelebb, közben lelkileg készülve, vajon mit is akar mondani most.
- A rossz hír az, hogy Nayeon is meghalt - közölte egyszerűen - A másik rossz hír, hogy emiatt Seokjin most eléggé ki van, és szerintem már nem kérhetjük az ő segítségét.
- Mi történt? - tértem át én is szakmai hangra.
- Megölte magát - kezdett játszani a telefonjának tokjával - A búcsúlevelében bevallotta, hogy ő volt Sooyoung vegyésze. Úgy érezte, hogy őt miatta ölték meg. Aztán felsorolta élete minden olyan pillanatát, amit megbánt. És találd ki mit írt még.
- Ugye nem azt, hogy az őrangyala késztette erre? - ráncoltam a homlokom.
- Majdnem - emelte végre rám a tekintetét - Azt írta, végre szeretne megtisztulni a bűneitől, és reméli az angyalok nem szegik meg az ígéretüket.
- Vigyázni fogok a lelkedre... - idéztem fel a démon szavait a videóról - Már megint ő volt az.
- Túlságosan egyértelmű - hajtotta le megint a fejét.
- És akkor - ültem le vele szembe - Mi a legrosszabb hír?
- A legrosszabb - dőlt hátra - A legrosszabb hír... Egy olyan embert keresünk, aki meg sem született.
- Tessék?! - csattantam fel akaratlanul.
- A vér, amit Sooyoung ablakán találtunk, egy olyan személyhez tartozik, akinek a dns-e nem szerepel egyetlen hivatalos adatbázisban sem - pillantott rám baljósan - Sem az övé, sem az anyjáé, sem az apjáé.
- Ez mégis hogy lehetséges? - halkultam el, ahogy visszaszereztem a nyugalmamat.
- Az egyetlen mód arra, hogy valaki ne legyen benne a nyilvántartásban az, hogy nem kórházban születik, nem jár iskolába, és semmilyen kapcsolatba nem kerül a kormánnyal, vagyis nem igényel hivatalos iratokat, nem vállal munkát és nem vásárol drágább árucikkeket.
- Vagyis még a szülei is így éltek? - hitetlenkedtem - Mind a ketten? Ez... Ez elképesztő.
- Vagy van még egy lehetőség - vont vállat Taehyung - Valaki kitörölte őket a rendszerekből.
- Ahhoz nagyon jó ismeretségek kellenek.
- Igen.
- Figyelj - váltottam témát - Ami tegnap történt, én-...
- Van egy valamilyen szinten jó hír is - vágott közbe, még mindig ugyanolyan semleges hangsúllyal - Kielemezték a drogokat, amik Sooyoung lakásán voltak. Az összetétele majdhogynem teljesen megegyezik egy olyan designer droggal, ami 12 éve eltűnt a városból.
- 12 éve... - realizáltam - De az...
- Megpróbálták reprodukálni azt, amit az általad lekapcsolt díler árult.
- De mégis miért? - csattantam fel.
- Honnan kellene tudnom?! - ingerült fel hirtelen ő is.
- Hé, sajnálom, sajnálom! - próbáltam hárítani - Nem úgy értettem. Csak... Figyelj, sajnálom nagyon a tegnapit.
- Mindegy - állt fel.
- Azt mondtam, sajnálom! - álltam fel én is - És érzem is! Nem akartalak felzaklatni!
- Akkor nem kellet volna megszegned a szabályzatot! - csattant fel.
- Már mondtam, hogy nagyon sajnálom!
- Mindegy. Megyek kihallgatom Seulgit - indult el a hálószoba felé, gondolom összeszedni a dolgait.
- Én is megyek...
- Nem - fordult hátra - Levettek az ügyről. Most már nincs közöd hozzá.
- De Taehyung...
- Nincs de! Elég volt. Nem jössz velem. Azt csinálod, ami neked ki lett osztva.
- Ki mondta el neked?
- Az nem számít. Nem érdekel mit csinálsz, csak ne nyúlj a dolgaimhoz. Amíg el nem kapjuk azt, aki meg akar ölni téged, itt maradsz és összeszeded magad.
- Tényleg nagyon sajnálom... - kezdtem feladni már. A szememet lesütöttem, és lassan visszaültem a konyhaszékre. Sosem fogja megbocsátani, hogy kinyitottam a fiókját. Mi kavarhatta fel ennyire? Hogy elvesztettem a bizalmát? Vagy a kép? Ennyire szerette volna a családját? Biztosan. Ő ismerte a családját. És szerették őt. Végig kellett néznie, ahogy minden széthullik. És amikor megérkezett ide, a legnagyobb probléma az volt, hogy ő most meleg-e vagy sem. Egy hatalmas bunkó voltam vele. Alábecsültem. Ő egyértelműen jobb nálam. Az én egyetlen veszteségem Jonghyun volt. Minden, amit a halálából láttam, csak egy búcsúlevél volt. Nem láttam a testét sem. Csak az az egy levél volt. Engem már az is megtört. Taehyung pedig végignézte, ahogy széthullik az élete. Mégis erős maradt. Hálátlan voltam. Viszont... be kell bizonyítanom, hogy nem ő igenis lojális. Sosem árulna el senkit.
- Figyelj - sóhajtott, megdörzsölve az arcát, monoton, semmilyen hangsúlya fáradtba fordult - A családom nagyon érzékeny téma nekem. Ennyi. Zaklatott vagyok. De nem a te hibád. Csak tudod...
- Hova mentél tegnap este? - kérdeztem suttogva.
- Geochangba. A szüleim sírjához. Vittem nekik virágot. Már elég régen jártam ott.
- Az majdnem 3 óra csak oda...
- Az most mindegy! - csattant fel ismét - Neked csak legyen mindegy, mit csináltam most éjjel. Most mennem kell. 
- Csak adj egy esélyt! - ugrottam fel, két lépés után megtorpantam. Majdnem olyan gyilkos tekintettel bámult rám, mint Aoi a hotelban. Összeszorult a gyomrom.
- Utoljára mondom el - fordult felém lassan - Zaklatott vagyok. És az utolsó dolog ami most hiányzik az a te akaszkodó bűntudatod. Nem érdekel. Megmondtam, hogy nem a te hibád. Csak maradj távol a dolgaimtól. Sőt. Maradj távol tőlem egy ideig. Majd ha lenyugodtál, megbeszéljük. Most mennem kell.
Azzal kiment az ajtón, nekem pedig fogalmam sem volt, mit tegyek.