A Végzet Játéka (Yoonseok/Jikook ff.)

56.

>>Jeongguk<<

A fürdőkádban oszladozó holttest irtózatos bűzt árasztott. A bőre néhány helyen már megaszalódott, nagyrészt csak gennyesen foszlott. A hetekkel, akár hónapokkal ezelőtt kifolyt szemének maradéka rászáradt orcájára, fekete hajának kétharmada kihullott, a tincsek ott hevertek mellette a földön,  jelezve, már itt halt meg. Alkarján mély vágások húzódtak, így a rothadó hús alól ki-kikandikált száraz csontja.
- Ő a húgod, nem igaz? - kérdezte Minho, mély együttérzéssel a hangjában.
- Nem beszélek róla - nyomta Yeonjun az arcát a padlónak - Nem beszélek róla... Nem beszélek róla...
- Nem is kell - húzott elő egy vastag szövetmaszkot az ügynök, felvette, és belépett az apró helyiségbe, egyenesen a lány mellé guggolt - Ha jól látom öngyilkos lett. A karját és a bordáinak állapotát nézve vagy elvérzett, vagy megfulladt. Öngyilkos lett, az biztos.
- Nem beszélek róla... - folytatta a fiú összetörten.
- Kölyök - intett, mire kezemet az orromra tapasztva közelebb siettem - Nem fogadta el, hogy meghalt - suttogta, majd a penészes ételekre mutatott - Látod? Ételt hozott neki. Minden bizonnyal úgy kezelte, mint ha még életben lenne. Mivel az emberek hullája ritkán marad a családtagok fürdőszobájában, ez egy elég ritka gyászolási forma. 
- Szerinted mit csináljunk? - ráncoltam a homlokom, gondolva, van valami terve, ha már ilyen egyszerűen felfedte az identitásunkat a fiúnak.
- Bízd rám - veregette meg a vállam, majd Yeonjunhoz vonult - Részeg vagy, nem igaz?
- Nem beszélek róla...
- Hagyd már abba ezt a faszságot - borzolta össze a fiú lenőtt haját, mintha csak egy barátja lenne az iskolából, vagy a bátyja - Soha, senki nem fog beszélni róla. Nem kérdeznek semmit. Nem bántanak ilyenek miatt, mivel ők is ugyanezt élték át.
- Kik...? - emelte fel a fejét. Szemében mélyen, elveszve remény csillogott.
- A Secret Unpeachable Guardian Angels ügynökei - mosolygott rá - Boldoggá tenne, ha csatlakoznál.
- Mi...? - pislogott értetlenül.
- Egy olyan cég tagjai vagyunk, ami összegyűjti azokat, akiknek már nem maradt senkije. Befogadja őket, új esélyt ad az újrakezdésre, cserébe csak annyit kér, hogy segíts megtisztítani a világot az olyanoktól, mint akik miatt ilyen lett az életed.
- Ez... ez csak valami szaros vicc! - lökte le magáról az idősebb kezét a fiú - Ez egy kurva szar vicc!
- Szerinted egy olyan személynek, akinek a szeme láttára nyílt ketté az anyja koponyája és az apja tüdeje, hozzá még a nővérének leszakadt karja arcon csapja, és ezek után kénytelen életben maradni, van bármilyen oka ilyenekkel viccelődni?
- Te komolyan beszélsz... - állapította meg Yeonjun félve - Bocs, nem tudtam...
- Részletkérdés - legyintett Minho meglepő módon mosolyogva - Látod, mit faragott belőlem az a hely. Még mindig nincs kedved csatlakozni?
- Amennyiben nem veszitek ki a vesémet - ült fel - Benne vagyok.
Tény, hogy Minho  családja autóbaleset miatt veszett oda, ő pedig végignézte az egészet. Mindenki tud róla a cégnél, meg arról is, hogy Kim Jennie kitartott a rablótámadás során, hogy aztán 10 évvel később elkapja a szülei gyilkosát, és édes mosollyal az arcán végignézze a kivégzésüket. Meg persze én sem vagyok egy csendes téma. Jeon Jeongguk, akinek egyedülálló anyja drogtúladagolásba halt bele, a világ legfiatalabb ügynök-projektjeként elkapta a város egyik legnagyobb dílerét. Ironikus történet, de életem legnagyobb csodája volt. Csupán szerencse.
- Vegyél cipőt, indulunk - tápászkodott fel a rangidős.
- Eh, nekem nem nagyon van olyanom - vakarta a tarkóját Yeonjun - Mindent házhoz rendelek, sosem hagyom el ezt a szobát-...
- Akkor pont itt az ideje - vette elő a telefonját. Egy alig 20 másodperces híváson belül felvázolta az egész szituációt, és még fuvart is szervezett nekünk - Két perc és itt vannak - tette le - Addig menjünk ki. Olyan dohos itt minden, mindjárt megfulladok...
- De-... - kezdte volna az árva fiú, egyértelműen a "nem beszélek róla" témára utalva valahogy, ám a férfi közbevágott:
- Nincs semmi de - intette le - Mindent elintézünk, ne aggódj.
Nem úgy tűnt, mintha Yeonjun talpa fázott volna a hideg betonon, vagy a végtagjai lenge ruházatában, de próbáltuk fogni róla a közelgő viharra utalószelet, amíg a kocsi megérkezett, és beszállva megindultunk a központ felé. Egy új reményt, esélyt, és értelmet adva egy leveszett életnek.