A Végzet Játéka (Yoonseok/Jikook ff.)

15

- Meg ne mukkanj! - suttogta a fülembe, miközben a hátamat magához húzta, tenyerét a számra tapasztotta - Én veletek vagyok.

Remegve kapaszkodtam a csuklójába, a könnyeimmel küzdve. Még mindig a fülemben csengetek a lövések hangjai, szememet a sós könnyek mardosták, orromat megtöltötte a vér és rozsda undorító velegye. A félelemtől izzadt bőrömhöz tapadt bő, szakadt pólóm hátulja az idegen fiúnak nyomódott. Már alig kaptam levegőt; próbáltam szipogni, mire befogta az orrom. Egy pillanatra kétségeim támadtak a jószándékát illetően, de lehúzta a kezét, és vízszintesen megtörölte az orrom.
- Ne leplezz le - suttogta alig hallhatóan.
Beszédet hallottam. Nem pontosan kivehetőt, de a hangszín és a hangsúly egyértelművé tette. Felnőtt férfiak tanácskoztak, és dicsértek. Egy vékony, magas fiúhang hangosan nevetett. Boldogan. Elégedetten. Az a fiú, aki miatt apa az előbb... 
- Jeon Jeongguk - mindenki elhallgatott a mély férfihangot hallva - Ezennel, a küldetés sikeres teljesítéséért, hivatalosan is a Special Unimpaechable Guardian Angels ügynökévé nyilvánítalak. Jonghyun visszavisz a főhadiszállásra, ott nyugodtan pihenhetsz.
- Most - szólt a mögöttem ülő fiú, majd megfogta a kezemet, és futni kezdett. Meztelen talpa halkan csattogott a nedves betonon, ahogy a pocsolyák felcsapó vize lemosta a vért térdeiről. Még a haja is teljesen elázott a zuhogó eső miatt. Még az ég is minket sirat.
Csak követtem az idegent, zokogva. Immáron árván.
Elérve egy nagy, félreeső lakótelephez, benyomott egy 5 számjegyből álló kódot, majd a sípolás alatt berohantunk a lépcsőházba. Nem tudom, hanyadik emeletig mentünk, csak azt, hogy nagyon magas volt, és már járni is alig bírtam. Az idegen ismét bepötyögött egy kódot, aztán berántott. Az előtér után már két méterre a nappali közepe volt. Alig tettem belül pár lépést, összeestem. A szőnyeg érdes volt és vékony, éreztem alatta a parkettát. 
- Jól vagy? - kérdezte egy kicsit furcsa akcentussal.
- Te meg ki vagy? - nyöszörögtem.
- Yuto vagyok - ült le mellém - Mit kerestél egy ilyen veszélyes helyen?
- Az a-apukám miatt - tornáztam fel magam - És te? Te japán vagy?
- Igen. Elhoztak azok a nyomorultak. Árva voltam, mire "Jaj hát te jó leszel 'prototípusnak'", erre gyerekrabszolga lettem.
- Te is benne voltál...?
- Nem. Azt mondták ebben az ügyben Jeon lesz bevetve, de titokban eljöttem megnézni. Igazából semmi kedvem az életemet ebben az idegölő állásban végiggyilkolni.
- Apa azt mondta, hogy halál nélkül túl sokan lennénk, ezért besegít a Földanyának.
- Egy pillanatra megijedtem, hogy a fődíler fia vagy - sóhajtott megkönnyebbülten - Testőr?
- Már csak volt...
- Hány éves is vagy?
- Szerinted?
- 10... 11...
- 14 - szégyelltem el magam.
- Nincs baj azzal - kuncogott  - De szerintem ha egy kicsit hosszabb hajad lenne, jobban hasonlítanál inkább egy lányra.
- De nem vagyok az - álltam fel - Ah, csatak vagyok. Bocs, hogy összevizezem a lakásod.
- Nyugi, nem az enyém - tápászkodott fel ő is - Nekem van szobám a főhadiszálláson, csak kellett egy hely messzebb tőlük, egy kis nyugalom. Ez valami informatikus palié, de most elutazott mittudomén hova, addig is én használom.
- Honnan tudtad a kódját?
- A kintit lelestem, a belsőt kitaláltam. 
- Mi vagy te, hacker?
- Az akarok lenni. Csak azért nem léptem még ki attól a csicska cégtől, mert ők meg tudják nekem adni hozzá az alap tudást. Most viszont gyere, fürödjünk le.
- Fürödjünk le? Mármint együtt?
- Mi a baj? - húzódott a szája gonosz mosolyra - Csak nem vagy tényleg lány?
- Dehogy! Csak nem értem, minek akarsz együtt fürdeni valakivel, akit alig 5 perce ismertél meg.
- Spóroljunk a vízzel - intett, majd mutatta az utat.

Így ismerkedtem meg vele. Egy ideig még a cégnél maradt, hogy megszerezze az alap tudást, aztán egy jópár év múlva visszakérte a személyazonosságát, és 'új életet kezdett'. Unalmas éveknek bizonyultak; ekkor indult be a pókermániája. Egy másfél év múlva már nem kísértem el sehova, csak otthon döglöttem. Ekkor volt az az egy nap, amikor az átlagnál eltérően jött haza.

- Miért van rajtad ennyi vér? - ültem fel a kanapén.
- Yoongi -  húzódott szája ijesztő vigyorra - Ki... kell... próbálnod!
- Yuto, mi a faszt csináltál?!
- Csalt. Aztán lelepleztem, és rám támadt. Menekültem, de zsákutcába csalt... szóval megöltem.
- Eszednél vagy?! - álltam fel - Te egy 20 éves felnőtt férfi vagy! Nem gyilkolhatsz csak úgy!  Ez nem egy kibaszott akciófilm, amiben csak úgy megúszol egy gyilkosságot!
- 4... 4-en voltak. Nem hagytam szemtanút.
- Na bazdmeg! - túrtam a hajamba - A legjobb barátom egy tömeggyilkos!
- Yoongi~ - hangja megremegett - Sokkal jobb, mint bármelyik videójáték!  Nincs szar grafika, lagg vagy bug! 4, nem is, 15000D! Színtiszta a hang, a kép, még a szagokat is érzed, tapinthatsz, és még a kellemes fájdalom, amit az ellenfeled szerencsétlen védekezés próbálkozási okoznak. A nyereség érzése, az érzés, hogy erősebb vagy! És igen, ki lehet kerülni a törvényt! Tegyük azt, amit ők! Gyilkoljunk, mint a S.U.G.A.! Gyilkoljunk bűnösöket! Tisztítsuk meg a világot! Együtt...