A Végzet Játéka (Yoonseok/Jikook ff.)

55,

>>Jimin<<

Nem tudtam, mit válaszoljak a feltett kérdésre. Kivel is aludtam én nemrég? Kwanjin? Yuchan? Marika? Nem tudom nem megkérdőjelezni ezt az egész helyzetet. Pláne,hogy a pszichológusom elég ijedten mered rám, ahhoz képest, hogy elképesztően erős pókerarccal rendelkezik. Egyszerűen nem bírtam válaszolni, a dilemmám túl mély volt.
- Jimin? - ismételte Jisoo.
- Pontosan ezt akarom én is megtudni - szólaltam meg végül - A többiek úgy ismerik, Jung Kwanjin.
- Akkor te vagy az - lépett be az eddig küszöb túloldalán álló nő. Hosszú, fekete haja volt, nagy szemei, kedves vonásai. Csinosan öltözött, egy vékony kabáttal, kék farmerrel - Park Jimin, a helyi táncművészeti egyetemről.
- Honnan ismersz? - mértem végig - Te is CIA-s vagy?
- Beletrafáltál - biccentett Jisoonak, aki bezárta mögötte az ajtót - Szóval felfedte magát.
- Az igazi neve Yuchan? - vágtam a közepébe, ahogy a fotelhez lépett.
- Nem hiszel neki? - ráncolta a homlokát, miközben leült - Habár megértem, elég frusztrált lehetsz. A nevem Kim Jennie, mielőtt kérdeznéd.
- Álnév? 
- Nekem csak ez jutott - nevetett, majd  váratlanul komolyra váltott - Jisoo, szeretném, ha elemeznéd a felvételt.
- Add csak ide - vette át a telefont, majd leült mellém. Elindította a felvételt. 
Egy szoba látszott, kamera szemszögből. Középen volt egy franciaágy, amin nem más ült, mint a híres-neves Kim Dayhun. Remélem nem pornót akarnak nézetni Dr. Kimmel.
- Te meg...?! - szólalt meg a lány a felvételen.
- Oh, pillanat - állította meg Jisoo, és felhangosította a készüléket teljes hangerőre - Olyan részletes leszek, amennyire csak tudok lenni - jegyezte meg, majd visszatekerve ismét elindította.
- Te meg...? - meredt a lány az egyik irányba, ahonnan egy férfi lépett be. Sötétbarna haj, fekete ruhák, ismerős testalkat. De nem tudom honnan.
- Milyen kellemes hely, nem igaz? - szólalt meg kedves hangon. 
- Hogy jutottál be?! - állt fel Dayhun.
- Ahogy te - vont vállat az idegen, és egyet előrébb lépett, hátat fordítva nekünk - Ott van egy bejárat.
- De azt mondta, bezárja... - pislogott a lány ijedten.
- Egy ajtó szerinted tényleg képes lenne megállítani engem? - változott meg a férfi. Az eddig viszonylag magas hangja mély lett, érdes, fenyegető.
Rémült beszélgetést folytattak. A lány szenvedett az emlékektől és saját hibáitól, amire a férfi felhívta a figyelmet. Úgy beszélt, mintha harmadik személyként ott lett volna a helyszíneken, az a hangsúly volt az első, amit eltanultam a megtévesztéseimhez. Ő tényleg ott volt. Dayhun őrangyalának mondta magát, minden mondatában felváltva használva a kedves, biztató, puha hangját és a mély, sötét, érdest. A szívem erősen dobogni kezdett, ahogy egyre tovább haladt a felvétel.
Miközben a pengét a lány különböző testrészeihez emelete, realizáltam: Dayhun meghalt. Csakis azért hozhatták el kielemezni a felvételt, mert meghalt. Az a férfi megölte... Gondoltam, amíg le nem telt az a két másodperc, és az "őrangyal" a saját mellkasához nyomta a kést.
- Ha úgy kívánod, engem is megölhetsz... - mondta halkan, a karjaiból ítélve egyre erősebben szorítva magához a fegyver csúcsát. A hangsúlya... nem is tudom, eddig még sosem hallottam, még nem használtam. Leginkább egy olyan ember szájából tudnám elképzelni, aki már évek óta rákos, és pár napja van hátra. Akinek már úgyis mindegy.
Dahyun nem ölte. Inkább saját magába vágta a sebet. 
Jisoo megállította. Pár hosszú, gondolkodással teli másodperc után visszatekerte a felvételt, és bizonyos részekhez ugratva újra és újra megfigyelte az apróbb részleteket. Én és Jennie csendben vártunk.
- Egyértelműen egy pszichopatáról beszélünk - szólalt meg végül - A szándékai viszont kétesek. Van okom feltételezni, hogy őt... tényleg, a jó szándék vezérelte.
- Jó szándék? - nevettem fel - Egy sorozatgyilkosban?
- Téged nem hatott meg? - látott a lelkem mélyére - Ha jobban belegondolsz, egy lelket szabadított fel az örök bűntudat alól. Rendkívül jó beszédkészséggel rendelkezik, a gondolatmenete arra utal, hogy az intelligenciája elég magasan kapott helyet. A testalkata erősnek tűnik, ez előny számára. Egyetlen probléma van. A jó szándéka csak az áldozatok felé érvényes.
- Tessék? - ráncoltam a homlokom.
- Kedvesen felszabadítja őket, viszont a helyzet egyéb körülményeit kihasználva a bosszú az igazi célja. Viszont, nem azért kedves,  hogy bosszút tudjon állni. Az egy kihasznált részlet. Úgy tűnik, nem tudja átérezni,  mit éreznek mások, viszont megérti. Így tudja kitalálni, mi fáj az áldozatnak annyira, hogy felemlegetve olyan lelki állapotba hozza, ne neki kelljen végeznie vele. Elvégezteti önmagukkal a piszkos munkát. 
- Sajnálom, de nagyon úgy tűnik, hogy mégis a bosszú az elsődleges célja - ingatta a fejét Jennie.
- Nem, drága - ellenkezett a pszichológus - Ilyen hangsúlyt nem lehet színlelni. A mű változata gúnyosnak hangzik. Ez nem az. Ez őszinte együttérzés volt. Minden, amit Dahyunnak mondott, az ő eredeti, saját érzelmei voltak.