A Végzet Játéka (Yoonseok/Jikook ff.)

74

>>Yoongi<<

A város ezen részén kicsit kisebb a nyüzsgés, mint amerre eddig jártam. Az irodából egyenesen Szöul külvárosának ezen pontjára vettem az irányt. Telefonom kijelzőjén ismét átfutottam gyorsan a lefényképezett aktát. Próbálom lelkileg felkészíteni magam a mostani áldozatra. Egy fiatal nő. De nem ez a baj. Rossz emlékeket idéz a bűne. Szívesen végeznék vele a saját módszeremmel, de most Yuto helyett dolgozom, és négyre vissza kell érnem Sanához. Meg persze, Hoseokra is kellene majd egy kis figyelmet fordítanom. Nem hagyhatom hogy az a kis láng, amit már fellángoltattam benne, olyan egyszerűen eltűnjön. Milyen apuci lennék így?
Sooyoung, merre járhatsz? Én a helyedben egyenesen elém jönnék, hogy gyors halált halhassak. A cím szerint a megfelelő utcában járok. Ez a rész ilyenkor teljesen kihalt, minden itt lakó a belvárosba jár dolgozni, így remélhetőleg senki sem látott engem erre. Színes hajamat egy fekete baseball sapka alá rejtettem, ráhúztam a fakó fenyőzöld pulcsim kapucniját, afelett viseltem még egy átlagos sötétszürke kabátot kicipzározva, és egy sötétkék melegítőt egy teljesen sima talpú, fehér sportcipővel. Kezemen fekete kesztyűim, arcomon a megszokott maszkom. Nem öltöztem úgy, ahogy általában szoktam, mert egy teljesen fekete vagy fehér outfit elég feltűnő lehetne. Minden egyes lépésemre figyeltem, nehogy egy apró sár is ragadjon rá. Teljesen nyomtalan óhajtok maradni.
Megálltam a címen szereplő épület előtt. Egy egyszerű, emeletes családi ház, nem romos, de nem is túl csicsás. Az előkerti fű bokáig ér, de nem gyomos. Néhány cserepes virág díszeleg a földszinti ablakok párkányán és az ajtó mellett. Egy tökéletesen átlagos porta. A lehető legkevésbé gyanús.
A kerítés nem megszokott módon nyújtózott a magasba: nem voltak vízszintes részei, csak függőleges, masszív, hasáb alakú, max 5 centi vastag oszlopok álltak egymástól 10 centikre a combig erő betonalapzatból, lehetetlenné téve az átmászást. Tetejük ferdén vágott volt, divatossá és még betörés-biztosabbá segítve őket. Még a kapu is hasonlóan volt megoldva, a négyzet alakú vaslapból 4 hasonló, pengére hasonlító, alig 1 centi vastag rúdszerűségek álltak ki.
A kerítés csak elölről határolta a portát, az egyik oldalról a szomszéd ház fala, a másikról maga a ház választotta el a következő kertet. Pótkulcsnak való rejtekhelyet sehol sem vettem észre, habár ha én ennyire akarnám védeni a házam, nekem se lenne olyanom.
Levettem a kabátom, összegyűrtem egy nagy és rendezetlen hengerré, megkötöttem az ujjával, majd felálltam a beton alapzat kis kiálló részére, és az újonnan alkotott eszközömet feltettem két oszlop tetejére. Kitapintva a hegyes tetőket sikerült annyira felhúznom magam, hogy feltehessem a lábamat egy harmadik oszlopra, amíg sikerül átlendítenem magam, és lazán érkeznem a fűre. Kezembe vettem a kabátom, és elindultam a másik ház oldala mentén. Nem volt kedvem az ajtóval vacakolni, ezért valamilyen hátsó bejárat vagy ablak után kezdem nézni...
Ez. Ez a szag. Nem lehet. Pont itt?
A semmiből emlékképek villantak a szemem elé. Zárt szoba tele növényekkel. Kék lámpa. Az asztal előtt elsétáló lábak. Földre zuhanó, vérben fetrengő emberek. Ijedt emberek. Ordító emberek. Rángatózó, hallucináló, fulladozó emberek. Halott emberek.
Óráknak tűnő másodpercek után ismét a ház melletti pázsiton álltam. A fejem kicsit tompának éreztem, mintha félálomból riasztottak volna fel. Az életem fele, amit próbálok feledni. Amikor nem volt hol laknunk, apa mindig elvitt az egyik droglaborba, és nekem adta a kabátját. Gyakran napokat töltöttem egy asztal alatt a kabáton kuporogva. Apa mindig elhozta nekem a maradék ételeket, és egyszer egy könyvet is, amiből képek és színek segítségével megtanulhattam magamtól olvasni. Nem akarok többet a múltamra gondolni.
A droglaborokban elég veszélyes sokáig maradni, mert egyes vegyszerek gőzei elég mérgezőek tudnak lenni. Időnként jót tesz a szellőztetés. Mikor máskor is lehetne a legjobb alkalom erre, mint amikor senki sincs a környéken, mert dolgozni van? A szag percek alatt eltűnik az őszi szélben. Sajnos nem elég gyorsan ahhoz, hogy én ne érezzem meg.
Nem kellett sok idő, hogy megtaláljam a forrást: kis pinceablak a ház tövében. Alulról nem látszott kiszűrődni a lágy kék fény, a felhős ég mégsem volt annyira világos, hogy ne legyen észrevehető. Sajnos az ablak nem elég magas ahhoz, hogy beférjek rajta. Nem sokkal arrébb egy kicsivel nagyobb ablak is nyitva volt, egyértelműen egy másik alaksori helyiségbe nyílt, de pontosan szomszédos a laborral. Letettem a kabátomat a nyílás mellé, és lábbal előre elkezdem becsúszni. A hasamat behúzva és a levegőt kifújva végül nehezen sikerült átcsúsztatnom magam, ám ahogy a fejem húztam át a kezem megcsúszott, így egy hangos dübbenéssel bevertem a halántékcsontom a félfába, majd ingadozva érkeztem a padlóra. Gyorsan be kell jutnom a laborba. Ha nyitva van az ablak, azt jelenti, Sooyoung még itthon van.
Egy kamrába nyílt az ablak. Sonkák, kolbászok lógtak a plafonról, instant levesek, kávék, sós zacskók sorakoztak a polcokon, ketchupos tubusok, konzervek és befőttes üvegek. A közepes méretű helyiségből egy rövid lépcső vezetett fel a földszintre. A bejárat egyértelműen valamelyik polc mögött van, de nincs időm átnézni az összeset, meg eltologatni őket, hogy megtaláljam. Csak találnom kell valami nem oda illőt, és bejutok. Kompótok, krumplis zsákok, néhány nagy zacskó fagyasztott kelbimbó, pár kartondoboznyi fűszerkeverék, konzerv kukorica, konzervbab...
Miért nézem át az egészet ha már megvan a válasz? Hülye vagyok?
Odasiettem a jobb szélső emelvényhez és amilyen gyorsan csak tudtam elvettem a legalsó polcról a kelbimbós zacskókat (amiben ha jól hallom inkább összegyűrt újságpapírok vannak), a felette lévő fűszereket tartalmazó kartondobozt szintúgy, egy könnyed mozdulattal leemeltem a két rekeszt elválasztó falapot. Egy erősebb tolással kinyílt az apró ajtó, amin át guggolva átfértem. Komolyan, egyrészt, ki eszik kelbimbót ilyen nagy mennyiségben, másrészt, ki az aki a fagyasztott dolgokat nem a hűtőben tárolja? Egyértelműen csak azért van itt, mert ezt könnyű mozgatni, jó takarást ad és 100% hogy senki sem nyúlna hozzá.
Hirtelen sietős léptek zaja vette kezdetét a fejem felett. Hallotta, ahogy bevertem a fejem, és most siet le megnézni mi van itt.
Háttal gyorsan bekúsztam, egy mozdulattal visszaillesztve a polcot rajta a dobozzal, behúztam a zacskókat, majd hátrébb húzódva bezártam az ajtót. Amint a fejem is kihúztam a rövid járatból, ösztönösen felegyenesedtem. A fal mellett végig nagy asztalok húzódtak, a plafonról kék uv lámpák sugároztak a rajtuk lévő cserepes mákgubókra. A másik fal melletti asztalokon különböző fecskendők, tárolóedények, lombikok és hajszálcsövek kavalkádja kapott helyett, a mellettem lévő íróasztalon cetlik és papírok tömkelege halmozódott. Hallottam, ahogy valaki zörögni kezd kint a zacskókkal. Mindjárt bejön.
Idegesen pillantottam a mellettem lévő asztalra. Sok minden hevert a tetején, kezdve a vegyszerek mennyiségével és árával, a képleteken át az előállítás receptjéig.
Két dolog elég volt ahhoz, hogy felforduljon a gyomrom. Az egyik egy elnevezést volt, egy képlettel. A másik pedig 3 hozzávaló egy listán. A két dolog elég független egymástól, de a tudat, hogy ezek egy laborban vannak, egyszerűen visszataszító.

2C-B

Jód
Vörösfoszfor
Kodein