A Végzet Játéka (Yoonseok/Jikook ff.)

54.

>>Jeongguk<<

- Ez nem...? - szuggeráltam az előttünk magasodó épületet, amibe éppen belépni készültünk.
- De - biccentett Minho - A Chorondue Flower Hotel tulajának egyik jótékonysági projektje. Ingyen laknak benne, habár nem is valami luxus lakótelep.
- Egyetértek - pásztáztam körbe. A falakról sok helyen hiányzott a vakolat, a kábelek összegubancolódva lógtak néhány rozsdás kampón, egyes ablakokon hosszú repedések úsztak végig, melyeknek kereteik több, mint 20 évesnek tűntek, nem volt olyan, amelyikről nem pattogott volna le a festék. Teljesen érthető, hogy ingyen laknak benne.
- Derítsük ki, ki akar annyira kinyírni! - lelkesedett a rangidős kísérőm, majd belépett a lépcsőházba. Felsétáltunk a megfelelő ajtóhoz, majd kopogtunk. Nem akartunk feltűnőek lenni, így csak vártunk. Ha fél percig nem jött válasz, megismételtük. 6-szor próbálkoztunk, mire végre kattant a zár.
- Miva' - hajolt ki egy fáradt fiú. Arca beesett, bőre sápadt, szeme alatt hatalmas karikák. Testalkata vékony, tekintete ködös.
- Egy ikerpárt keresünk - szólalt meg helyettem is a társam.
- Azt baszhatod - vágta a rá az idegen - Nem pár, ha már csak egy van.
- Tessék? - értetlenkedtem.
- Meg-halt - tagolta - Min-den-ki.
- Elnézést, de te ki is vagy? - köszörültem meg a torkom.
- Cho-i Yeon-jun - grimaszolt bunkón - Most már hagyjanak, adják el Istent a többieknek...
- Szerintem Isten, és a gyilkosság egy kicsit messze állnak egymástól - vette át Minho. Egy pillanatra kételyeim voltak azzal kapcsolatban, hogy egyből felfed minket, de bíztam benne. Nem véletlenül van a Nagyok között. Ő a S.U.G.A. egyik legképzettebb embere, biztosan van valami terve.
- Gyilkosság? - állt meg a mozdulatában Yeonjun - Nem öltem meg senkit!
- Egyből gondoltuk - biccentettem - Viszont talán tudsz nekünk segíteni.
- Leszarom - csapta volna be az ajtót, viszont időben elkaptam.
- Csak nem rejtegetni valód van? - hunyorogtam.
- Meg a faszt - tárta ki a bejáratot - Gyertek, seggfejek.
Teljesen lerótt a helyről, hogy egy alkoholista lakja. Eldobált, üres flakonok, üvegek, dobozok, és csak kevés tartozott ételhez, ami nem pizza vagy dobozos tészta volt. A szemben lévő fal mellett le volt fektetve egy rongyos matrac, rajta egy lyukacsos pléddel. Az egyik sarokban jobb oldalt egy régi, alacsony fogyasztású minihűtő állt, rajta egy ugyanolyan minőségű mikróval. Volt még egy ajtó nélküli komód, amiben egymásra gyűrve sorakoztak az egyszerű pólók, nadrágok és gatyák. Bal oldalon a fürdőszoba repedezett ajtaja, az alvórész felett a régi ablak, ami halkan susogott a magaslati szellőktől. Belépve jellegzetes bűz töltötte meg a teret: alkohol és romlott hús keveréke.
- Miben haltak meg? - érdeklődtem a fiútól.
- Mindenben - huppant le a matracra flegmán, és beleivott az ott heverő felbontott sörébe.
Minho megpöckölte a kézfejem. 2 bökés és egy simítás, ami a titkos kódolásban azt jelenti: tartsd fel. Ő az ablak bal oldala felé indult, én a hűtő felé, közben magamra terelve az ittas fiatal figyelmét.
- Mit takar az a 'mindenben', pontosan? - néztem bele a mikróba, a szemem sarkából a többieket figyelve. A rangidős lassan haladt a fürdő ajtaja irányába, a fiatalabb teljesen nekem szentelte a figyelmét.
- Mit nem? - makacskodott tovább.
- Betegség, gyilkosság, baleset - soroltam, miközben behajoltam az eszközök mögé.
- A szüleim öngyilkosok lettek - vágta oda - A bátyámat megölték. Most már örülsz?
- És a húgod?
- Kik is vagytok ti pontosan? - hunyorgott, majd Minho felé kapta a fejét, aki közvetlenül a fürdő ajtaja mellett állt - Hé, gyere el onnan! - szólt rá - Szar a vízvezeték, és kurva büdös.
- Azt érzem - lépett két lépéssel arrébb - Mi, képzeld el, a helyi FBI vagyunk. Az FBI árvaházából jöttünk, ahonnan kiképeztek minket és most mindenkit szétcsapunk, aki baszakszik velünk.
- Miért vagytok itt? - meredt rám pislogás nélkül. Ezt a pár másodpercet kihasználva Minho előkapott egy vékony pengét, betolta az ajtó és a fal közötti résbe, felpattintva a zárat. Amíg én szóval tartottam Yeonjunt, ő a tekintetével felmérte a zárat és a legegyszerűbb hatástalanítási módját. 
- NE! - ordította a fiú, és felé rohant volna, de megbotlott a saját lábában felállás közben, így a matrac mellé zuhant, a társam pedig kitárta az ajtót. 
Nem volt sok minden benne: egy törött vécé, ülőke nélkül; egy kis sámli, rajta penészesebbnél romlottabb ételmaradékokkal; egy fürdőkád, benne egy hónapok óta oszladozó lány holtestével.