A Végzet Játéka (Yoonseok/Jikook ff.)

21.

>>Jeongguk<<

- Mit keresnek itt ilyen perverzek? - megfordulva Jimin tárult a szemem elé.
- J-Jimin - lepődtem meg - Ezt én is kérdezhetném...
- Csak erre jártam... - vont vállat - Nocsak, csak nem kikúrálod magad? - vetett gúnyos pillantást lányra.
- Nem - vágtam rá határozottan.
- Amúgy sem tudnád felszedni - nevetett - Playboy...
- Park! - ragadtam meg a karját - Bekussolnál végre?
- Jézusom... - kuncogott Jeongyeon - Veletek meg mi van?
- Ez... Bonyolult - tudtam le, közben elengedve a fiút.
- Szerintem nem annyira - ült az ölembe. Undoromat zavarként mutattam ki.
- Csak nem... - pislogott a kék hajú - Ti melegek vagytok...?
- Talált süllyedt - vágott a válaszomat megelőző levegővételbe Chim.
- Úgy homoszexuálisan biztosan? - tartotta vissza a lélegzetét.
- Igen - felelte helyettem Jimin ismét. Ennyit a biszexualitásról.
- És... Még szüzek vagytok? - tette fel a legkevésbé sem diszkrét kérdést - Vagy ez túl dulakodó?
- Én még szűz vagyok - vágta rá védekezően az ölemben ülő, majd mindketten rám meredtek.
- Kwanjin?
- Öhm... - jöttem igazán zavarba - Attól függ... Vagyis, nézőpont kérdése...
- Ki volt felül? - vágott a szavamba Jeongyeon.
- Elkéstem? - döbbent le Park.
- N-nem, mármint, izé, nem t-teljesen...
- Mennyire vagy segítőkész? - könyökölt az asztalra a lány, arrébb tolva a gyrosát.
- Ezt hogy értsem? - vontam össze a szemöldököm, szinte teljesen megfeledkezve arról, hogy amúgy foglalt a combom.
- Tudod... Én egy kicsit... Yaoista vagyok - vallotta be - Én is írok egyet, de nem akarok tapasztalat nélkül belekezdeni a szaftos részekbe. Nem segítenél nekem?
- Ez... Egy kicsit abszurd - nevettem fel kelletlenül.
- Hogy érted, hogy nem teljesen késtem el? - folytatta a hisztit Jimin - Válaszolj!
- Öh, ez-ez magánügy...
- Pont ezért nekem fogja elmondani - vágott közbe Jeongyeon.
- Nem, nekem - ellenkezett a fiú.
- Nekem.
- Nekem.
- Neke-...
- Senkinek nem fogom elmondani! - csattantam fel - Most ezen mit kell fennakadni?
- Nem akarok baromságot írni a sztoriba - okoskodott a lány - Utálom a szürreális dolgokat.
Miért, a melegek nem azok?
- O-Oké - sóhajtottam - Segítek.
- Én is! - csapott az asztalra Jimin - Ma fél négytől szabad vagyok. Megyek veletek.
- Jól van Mr. Elkésett nemtudomki - forgatta a szemét az író - Gyere csak.
- Most be kell ülnöm pár előadásra - állt fel végre az ölemből - Háromkor tali a Coffee 24-nél.
- Rendben! - intett Jeongyeon, ilyen 'mission accepted' stílusban. Annyira nem értem az átlag embereket... De a lényeg, hogy több időt fogok tudni vele tölteni, így több információt is tudok gyűjteni.
- Hé - vette halkabbra a lány - Van valami dolgod most?
- Nem tudok róla - vettem át a hangerőt - Miért?
- Nem segítesz most? - csillant fel a szeme - Elmehetnénk a parkba, vagy ha kényelmetlen nyílt helyen, akkor hozzám...
- Ne nézz bunkónak, meg semmit, de te annyira közvetlen vagy - vallottam be - Nem mintha baj lenne csak... Szokatlan.
- Akkor... - mért végig várakozóan - Az életemre esküszöm, hogy nem mondom el senkinek.
- Öhm... Beleírod a könyvedbe - emlékeztettem.
- Nem azt írom bele - nevetett - Csak hasonlót. Mármint, definíció szinten.
Tudja egyáltalán mit jelent ez a szó? Ha igen, tudja, hogy használja?
- Ezt hogy értsem? - adtam hangot gondolataimnak.
- Én nem tudom, milyen érzés, amikor leszopnak - vágta hozzám nyersen - Mivel, ha nem tűnt fel, én lány vagyok. Csak az érdekelne, milyen érzés, meg hogy hogyan kell jól csinálni...
- Ha csak erről van szó... - motyogtam görcsbe rándult gyomorral - Inkább hozzád menjünk... Nem szeretnék ilyenről publikus helyen beszélni.
- Ez a beszéd! - vigyorgott lelkesen - Induljunk!
- Öhm.... Oké - mindketten megragadtuk a befejezetlen (nekem a megkezdetlen) gyrosainkat, majd követni kezdtem.
A házában biztosan találok valami nyomot, vagy bizonyítékot, vagy csak egy apró utalást, hogy ő ölte meg a fiúkat... De addig is egy teljesen átlagos lányként kell kezelnem.
A pitákat majszolva meneteltünk kb negyed órát, majd bevezetett egy tömbházba. Felsétáltunk a negyedikre, ahol a folyosó végén az utolsó előtti ajtó kulcsával szinte bűvészmutatványt megszégyenítő gyorsasággal nyitotta ki.
A lakás otthonos volt: 2 négyzetméter az előtér, balra ajtó nélkül az ajtófélfa a konyhába vezetett. A jobb oldali párján át egy kisebb kanapét láttam. Mi a velünk szemben lévő zárt, fehér, üveges ajtón keresztül mentünk be a hálószobába. Egy nagy, kék huzattal lefedett fraciaágy, egy papírokkal összedobált íróasztal, egy gardróbszekrény tükörrel az ajtaján, egy sminkes asztal és egy polcos szekrény töltötte meg a helyiséget. A falakat mindenfelé bandák és sorozatok, filmek poszterei tapétázták végig, megadva vele azt a tipikus 'tinilány szoba' hatást.
- Bocsi a kupiért - rugdosta be a lábánál heverő ruhakupacokat az ágy alá, majd valahonnan (hogy a polcról vagy a takaró alól, azt nem tudom) elővarázsolt egy laptopot. 2 gombnyomással bekapcsolta, közben megpaskolta maga mellett a helyet, jelezve, hogy üljek le.
- Szóval... Mindent az elejéről - kezdett bele - Hogy kezdődött?