I Could Save You(Jiminff)

Negyvennyolcadik

Jimin rámnézett, majd amikor látta a döbbenetem, bólintott, s beinvitálta a bandatagokat. Őszintén, nem egészen készültem vendégekre, Jiminre sem, így nem sok mindent tudtam felkínálni.

  Ahogy beértünk, megmutattam nekik, hol tudják letenni a cipőt és kabátot, majd bentebb sétáltunk.

- Ez volna a kis nyaralóm, itt a konyha, nappali, mosdó és hálószobák, illetve terasz a tenger fele – muitattam ki végül a szúnyoghálón, ahonnan behangzott az eső kopogása, s a hűvösebb levegő be is hozta az illatot. A fiúk körbenéztek, majd a nappaliba indultak.

- Szabad? – kérdezte Jungkook, én pedig bólintottam. Nagyon furán éreztem magam.

- Hozok valamit inni – szóltam nekik, majd megragadtam Jimint, hogy jöjjön velem. A pultnál megállva idegesen néztem fel rá.

- Ez most hogy? És mi? Nem értem, mit csinálnak itt bent? – kérdeztem aggódva. Jimin elmosolyodott.

- Ne aggódj, csak egy picit ők is leakarnak pihenni. Ez egy olyan hely, ahol ők is érzik, hogy megtehetik.

- Ha te mondod... - sóhajtottam.

- Csak egy kicsit maradnak. És ez jobb, mintha téged is leszidott volna hyung, nem? – vigyorodott el, mire elnevettem magam. – Most viszont, vigyünk valami innivalót és rágcsát – fordult a szekények fele. Elhúztam szám.

- Az a gond, hogy nem nagyon van itthon semmi – motyogtam, mire Jimin értetlenül nézett rám. – Nem készültem vendégekre és én itt utoljára veled voltam, akkor.

  Láttam, hogy az emlékekre elmosolyodik egy pillanatra, majd törni kezdte fejét.

- Akkor elmegyünk boltba – találta ki a remek ötletet, s el is indult a fiúk fele bejelenteni. Utánakaptam, s visszahúztam, miközben ő lenézve kezeinkre nézett fel rám.

- Hogy hagyhatnám itt őket házigazdaként?

- Én nem tudom, hova mehetnék, el is tévednék, te elmehetnél, de biztosan nem mész egyedül – húzta fel orrát, mire hirtelen majdnem elolvadtam. De csak majdnem, azért ennyire nem vagyok tini.

- Aranyos vagy, de-

- Nincs de, megyünk és kész – indult meg velem a fiúk fele, de még ellenkeztem volna. Persze, ha hagyja. – Mondom... - hajolt közelebb, s nekem torkomon akadt minden. - ...megyünk – mosolyodott el, én pedig megsemmisülve hagytam rá.

A fiúk meglepően nyugodtan beszélgettek a kanapén, közben nézelődve. Annyira szürreális látványnak bizonyult, hogy az ország legfelkapottabb banda tagjai a kis szegenyes, lomos apartmanomban ülnek, hogy egy pár pillanatig szoktattam magam a képhez. Aztán rájöttem hogy beszélni kéne.

- Az az igazság, hogy nem sok mindenem van itt, amit kínálhatnék, így én kiugranék a boltba, ha nem gond, Jimin pedig nagyon ragaszkodik hozzá, hogy velem jöjjön – sandítottam rá csúnyán. – Tíz perc alatt megjárjuk.

- Persze, semmi gond, de nem kell ilyen felhajtás miattunk... - válaszolt Namjoon készségesen, de egyből közbevágtam.

- Én viszont ehhez ragaszkodom – mosolyogtam illemdően.

- És a partra ki lehet menni? – kérdezte izgatottan a maknae, mire mind felnevettünk.

- Persze, és nincsenek nagyon szomszédok, úgyhogy nem kell aggódni a feltünés miatt – néztem ki a terasz fele, s láttam, hogy az eső is elállt. – Viszont ne ilyen szép márkás cipőbe menj ki, adok papucsot.

Mielőtt még elindultunk adtam papucsot Jungkooknak, majd Taehyungnak is, s nyitottam is az ajtót, amikor Namjoon utánunk kapott.

-Szeretnénk én menni YeEunnal, ha lehet – nézett jelentőségteljesen Jiminre, mire ő lassan és efogadóan bólintott, nekem edig a torkomba ugeott szívem. Rossz előérzet fogott el.