I Could Save You(Jiminff)

Negyvenhatodik

Nagy csend vett körül minket. Mármint a kinti viharon kívül. A kis kanapén ültünk, melyet már éppen megevett az idő. Nem mintha a házat ne ette volna meg. Lehet, hogy Jiminnel a külső részét lefestettük, de belül még mindig poros, koszos, dohos volt. Mondjuk ez szerintem egyikőnket sem zavart. Nem a kinézete miatt jöttünk ide, hanem hogy egy kis nyugalomban legyünk. S talán, mert éreztük, hogy itt lesz a másik.
Valami nagyon rossz dorámát néztünk éppen. Szerettem őket, s ahogy megtudtam, Jimin is, csak nincs ideje ilyesmikre, de ez valami borzalmas volt. Bár lehet nem is figyeltünk rá. Sok minden lógott a levegőben. Az aggodalmaim nem hagytak el teljesen Jimin jelenlétében sem, ott motoszkáltak a fejem hátuljában, s elő-elő bukkantak. Mi lesz velünk? Nem maradhatunk itt örökké, nem maradhatok Jiwoo-val sem abban a helyzetben. Jiminnel van valami köztünk, ami valahogy éket vert Jamie és közém, ettől függetlenül nem zavar, sőt. Én egyre inkább kíváncsi voltam, mi is az, hiszen sosem éreztem azelőtt.
Mindentől függetlenül Jamie aggasztott a leginkább. Látszott, hogy mennyire oda van értem, és őszintén, sajnáltam. Nem ezt érdemli tőlem, noha Jimin és köztem nem is történt semmi. De az viszont már mindennél valóságosabb volt, hogy ezt így nem folytathatom. Már akkor sem kellett volna, amikor hazajött. Azt hittem, szeretem...de nem. És erre igazán csak most jöttem rá, ahogy a Tvt néző Jiminre pillantottam. Az nem volt más, mint ragaszkodás.
Jamie csak jól időzített. Akkor jött vissza, amikor Jiminnel megismerkedtem, s nem éppen voltam a helyzet magaslatán. Össze voltam zavarodva, s féltem az egész Jimines ügytől. De mára már tudom, hogy nem is lehetnék jobb helyen, mint Park Jimin mellett ezen a szétesőfélben lévő kanapén, a régi nyaralónkban, egy nagyon rossz sorozatot nézve.
- Mi az? – fordult felém Jimin egy apró mosollyal. Gyorsan észbekaptam, hogy kb fél órája bámulhatom megállás nélkül, s ez idegesítő lehet, még egy idolnak is.
- Semmi, csak elgondolkoztam... - motyogtam, s fentebb húztam magamon a takarót. Jimin is fészkelődött egy picit, így térdünk összeért, ahogy felkönyökölt a kanapéra. Égetett a tekintete.
- Rajtam? – kérdezett bele a közepébe majdnem suttogva. Azt a fene...
- Talán – vontam vállat a Tv-re nézve.
- És mit? – kíváncsiskodott tovább, én pedig nem tudtam, hogy húzzam ki magam, vagy magyarázzam el, amit éppen éreztem. Nem nagyon volt ehhez nekem bátorságom – na igen, pont nekem, de mit ki nem hoz az emberből egy Park Jimin –, de gondoltam, egyszer úgyis meg kell beszélnünk. Szemeibe néztem, melyek sokkal nagyobbnak tűntek, mint egyébként. Haja tiszta kóc volt, de jól állt neki. Ugyanakkor nem tudtam megállni, hogy ne igazítsam meg. Halkan elnevetve magam egy kicsit közelebb húzódtam, hogy elérjem, s kicsit elrendeztem a tincseit. Puha volt, s árasztotta magából a sampon illatot, még úgyis, hogy már megázott egyszer.
Amikor végeztem lenéztem Jiminre, ugyanis nagyon csendben volt, s hirtelen egy elég szoros helyzetben találtam magam. Nagy szemeivel nézett rám, én pedig lassan visszaereszedtem ülőhelyzetembe, de levegőt sem mertem venni. Csak nézett, s nézett, s nem tudtam mire vélni. Melegséggel töltött el tekintete, ugyanakkor kissé meg is ijedtem. Semmit sem tudtam leolvasni arcáról. Majd egy nagy levegőt vett, s helyezkedni kezdett nekem hátatfordítva, s legnagyobb döbbenetemre az ölembe került feje.
Kikerekedett szemekkel néztem le rá, ő pedig lehunyva szemét mosolygott.
- Piszkálod még a hajam? Jó érzés – kért meg halkan továbbra is, mintha valaki aludna mellettünk.
Eltartott pár pillantig, mire felfogtam kérését, de örömmel csináltam, függetlenül attól, hogy nem értettem az előbb történteket. Jimin egyre furcsább volt, egyre furábban viselkedett. Mondhatni teljesen más oldalát mutatta meg. Eddig visszahúzódónak ismertem, aki félt kimondani dolgokat, megijedt a közeledéstől. De most már egészen más. Nyitottabb, kezdeményezőbb, ez pedig rémisztően hatott rám. Nem mondom, tetszett ez a Jimin, de ki tudja, milyen lehet még.
Egy párnát tettem a feje alá, hogy kényelmesebb legyen neki, majd elkezdtem haját óvatosan igazgatni. Őszintén szerettem Jimin haját, az a puha tapintása teljesen elragadott, az illata is, hihetetlen volt az egész. De miközben benne mászkált kezem, akaratlanul is békés arcát figyeltem a Tv fényében. Ez a fény megmutatott olyan dolgokat is, melyeket az ember alapból nem vesz észre. A bőrhibákat. Az anyajegyet a nyakán, hogy kicsit cserepes volt szája. Egy kis karcolást az állán, talán véletlen belekapott. Illetve...szeplőket. Elámulva figyeltem őket. Apró kis szeplők mindenfele az arcán.
Hirtelen egy kéz ragadta meg az enyémet, s húzta fel Jimin hasára, majd hagyta is ott úgy, egymáson. Nem tudtam követni az eseményeket, fogalmam sem volt, hogyan kerültünk ide. Jimin fura volt ismét, de amikor visszanéztem arcára szeme már nyitva volt. Engem figyelt, én pedig ismét elvesztem azokban a barna szemekben, s azt hiszem tudtam, hogy ezúttal örökre.
Sokáig figyeltük így egymást. Nem szóltunk, nem mozdultunk, én pedig egyre idegesebb lettem. Kattogott az agyam mindenféléről, ugyanakkor teljesen leblokkolt, ahogy Jimin arcának minden porcikáját feltérképeztem.
Ekkor pedig megszólalt egy telefon, ami a hang alapján nem az enyém volt. Kiszakadtunk a transzos állapotból, s Jimin óvatosan elengedte kezem, majd felült, lehámozva magáról a takarót. Én megrázva fejem próbáltam összeszedni magam, s hűteni arcomon, ugyanis már lángolt. Igen, az én arcom.

Jimin POV

Semmilyen körülmény közt nem terveztem kimászni a kis helyemről, ahova bevackoltam magam. Onnan, YeEun öléből tökéletes rálátásom nyílt arca minden pontjára, s a keze is kellemes meleg volt az enyémben.
Nem egészen gondoltam végig ezt az egészet, hiszen lehet átléptem néhány határt, amit nem kellett volna. De úgy éreztem, muszáj minél közelebb kerülnöm hozzá. Azt a megnyugvást akartam, amit azon az esős napon éreztem YeEun ágya tövében. És meg is találtam. Csak a telefonom megszólalt, így fel kellett kelnem.
Taehyung írt a kakaotalk csoportunkba, hogy hol vagyok, mert kéne neki a fülhallgató, amit kölcsönkértem. Ehúzva szám és egy kicsi bűntudatot érezve nem írtam vissza, s tettem éppen vissza táskámba a telefont, amikor Namjoon nevét jelezve a kijelző szólalt meg a csengőhangom. Na ekkor már ideges lettem. Nagy levegőt véve egy pillanatra próbáltam megnyugodni, de nem tudtam. Namjoon le fogja szedni a fejem, nekem megint lelkiismeretfurdalásom lesz, és kezdődik minden elölről. YeEunra néztem, aki éppen akkor kelt fel a kanapéról, s aggódva közeledett a konyhába felém. Minden negatívum ellenére azért megcsodáltam a hátára dobott pokrócban lévő lányt.
- Ki az? – kérdezte megállva előttem, diszkréten nem nézve a telefonomra. Elkaptam tekintetem, s sóhajtottam egyet.
- Namjoon hyung – válaszoltam gondterhelten, s elhalkult a telefon. De kezdte elölről. YeEun is hasonló ábrázattal nézte a kijelzőt most már, s gondolkodott, én pedig rosszul érztem magam, amiért elrontottam az estét. Persze, nemcsak a mienket, hanem a fiúkét is. Csak...nyugalomban, s YeEunnal szerettem volna lenni. Akkora bűn volt ez?
Nem mertem elhúzni a zöld gombot, így csak csöngött, s csöngött, míg végül YeEun vette fel, legnagyobb döbbenetemre.