I Could Save You(Jiminff)

Harminckettedik

Zizegésre keltem fel a fejem mellett. Lassan kinyitottam szemeim, s először két Bangtant pillantottam meg, akik kíváncsian figyeltek, majd ahogy szétnéztem a szobában, nem tudtam, hol vagyok.
Felemeltem fejem, s éreztem, hogy a nyakam és hátam fáj, de körbefordultam, ahol egy éber Jimin fogadott ülve az ágyon. Majd lenéztem kezeinkre, melyek össze voltak kulcsolva. Te szent ég!
Gyorsan elrántottam, s felnéztem a fiúkra.
- Mennyi az idő? – kérdeztem.
- Este nyolc – tette el mobilját Hoseok. Döbbenten néztem rá. Majd Jiminhez fordultam, aki sokkal jobb állapotban volt, mint mikor elaludt.
- Sajnálom, hogy itt elaludtam, tényleg nem akartam – kezdtem szabadkozni, de mindannyian furán néztek rám.
- YeEun, semmi baj nincs, legalább Jimin is aludt egy jót – vont vállat Hoseok mosolyogva, majd Jungkookkal összenéztek. Összehúztam szemöldököm.
- Hé! – szóltam rájuk. Mosom kezeim alapon felemelték tenyereiket, én pedig megforgattam szemem, majd egyből odakaptam fejem, ahol Jimin nevetett. Olyan volt, mint egy rég nem hallott dal. Rám nézett, s a sápadtságon kívül sokkal jobban nézett ki. Jó kedvűnek tűnt. Én is rámosolyogtam.
- YeEun, maradsz estére? – kérdezte Hoseok, mire egyből megráztam fejem.
- Nem, dehogy, így is egész nap itt voltam, és Jimin is jól van már, én szerintem elindulok haza – tápászkodtam fel, de a lábam is elzsibbadt, így felszisszentem.
- Hát rendben. Vacsorára azért maradsz, ugye? – nézett rám Hoseok egy mindent mondó tekintettel. Tudtam, hogy ezt nem utasíthatom vissza. Jimin miatt maradnom kell.
- Persze – mosolyodtam el feszülten, majd ahogy a fiúk elindultak le, miután Jimin kapott magára egy kis ruhát, megkerestem a telefonom ágyában.
Fogamat szorítva néztem rá a kijelzőre, amint bekapcsolt, s az ötvenkilenc nem fogadott hívás kissé mellbevágott. Már megint eljátszottam ezt. És már megint nem érdekelt annyira, amennyire kellett volna. Hiszen Jiminről volt szó.
Írtam Jiwoonak egy üzenetet, hogy nemsokára megyek haza, majd a fiúk után mentem.
Hoseok a tűzhelynél forgott, Jungkook pedig valamit kevert, így leültem a törökülésben lévő Jimin mellé a pulthoz.
- Szia – mosolygott fel rám. Hangja gyenge volt, de melegséggel töltött el az az öröm, amellyel köszönt nekem.
- Szia – mosolyogtam én is vissza rá, s pár percig csak egymást figyeltük. – Nagyon megijesztettél, remélem tudod – közöltem vele kerek perec, mire lesütötte szemét.
- Sajnálom, YeEun – hajtotta le fejét.
- Semmi baj, Jimin, én csak azt szeretném, hogy jól legyél, de így... – ingattam meg fejem. Felnézett szemeimbe, s őszinte megbánást láttam. Hiszen az, hogy beteg lett, az amiatt volt, hogy...helytelenül élt. – Már megbeszéltük, hogy minden rendben lesz veled, meg hogy majd találkozunk, ez így nem jó, Jimin. Aggódok. Ők is aggódnak – biccentett az éppen egymással szórakozó egyénre. Jungkook összekente valamivel Hoseok arcát, ő pedig ezért összeborzolta a haját.
- Tudom – motyogta maga elé, továbbra sem nézve rám.
- Mostantól, ha úgy érzed, egyedül vagy, vagy félsz, megfogod a telefonod és felhívsz, én pedig eljövök – jelentettem ki. – Oké?
Apró bólintást kaptam, majd mindketten odakaptuk fejünket a két Bangtanra. Leborították kábé az egész vacsorát.
- Na jól van, engedjetek oda – elégeltem meg a bénázást, s neki álltunk összetakarítani, majd egy egyszerű rament dobtam össze a tűzhelyen, Jiminnek pedig valami gyomorkímélőt.
A Tv előtt ettünk, Jungkook a földön, mi pedig a kanapén, valami rossz filmet nézve, amire szinte egyikőnk se figyelt. Én inkább körbenéztem a házban, hiszen nem volt időm egyszer sem megfigyelni. Modern színekkel és bútorokkal volt berendezve, meglepően sok kiegészítővel. Már-már azt mondanám, hogy zsúfolt volt.
- És ti elfértek ebben a házban? – kérdeztem rá kerek perec, bár az arcokból ítélve túl nyers voltam.
- Nem egészen. Szeretnénk valami nagyobba költözni, de egyelőre az időnk nem engedi meg – magyarázta Hoseok. Bólintottam. Bal oldalamra fordulva pillantottam Jiminre, aki küzdött az étellel, pedig nem sokat adtam neki.
- Jimin – suttogtam oda neki. – Szerinted bírnak engem? – kérdeztem egy aggódó mosollyal arcomon. Rám emelte karikás szemeit, majd pár pillanatig értetlenül figyelt.
- A fiúk? Teljesen biztos vagyok benne, hogy kedvelnek – mosolyodott el, ami megmelengette szívem.
- Akkor jó – kaptam egy falatot, ezzel arra ösztönözve Jimint, hogy egyen ő is. – Nagyon aggódtam, mikor idejöttem...
És nagyon sokáig beszélgettem Jiminnel a fiúkról, majd a fiúkkal is feldobtunk témákat, közben pedig kicsattantam az örömtől, hogy Jimin rendesen megvacsorázott, s hogy már jobban van. Bár tény, ő az egész napos alvás ellenére is elfáradt, így Hoseok felkísérte hat üveg vízzel a kezében, addig pedig én menni készültem. Persze, Jimin orrára kötöttem, hogy tartsuk a kapcsolatot, majd segítettem is elmosogatni, s csak ez után indultam haza. Meg hát, Jimintől az a váratlan ölelés elköszönésképp teljesen kiütötte a biztosítékot, le sem lehetett lőni, amíg haza nem értem.
- Köszönünk mindent, YeEun – dobott meg Hoseok egy széles mosollyal, szintúgy Jungkook is, csak nála furcsa volt, mert keresztbetett karokkal állt, így látni lehetett minden létező izmát, ez pedig érdekes összetétel volt. – És nagyon szívesen látunk máskor is, őszintén – köszönt el végleg, amikor kiléptem az ajtón, majd egy „szia YeEun" után Jungkooktól akkora mosollyal ültem be autómba, mint még soha.
Hazafele a nap eseményei pörögtek le előttem, egyszerűen úgy éreztem, hogy valami a helyére került a szívemben, de nem tudtam eldönteni, hogy pontosan mi. Csak azt tudtam, hogy imádom a fiúkat, és valahol érteni kezdtem, miért szereti őket ennyire Jimin. Ugyanolyan tiszta lelkű csiszolatlan gyémántok, akár ő. És belém hasított ismét az a rossz érzés, mint amikor a két napos eltűnésünkből ugyanúgy hazafele hajtottam. Hiány. Hiányzott Jimin, de már nem csak ő. A másik két Bangtan is. És ahogy egyre jobban elmélyedtem az érzésben, úgy éreztem, egyáltalán nem akarok hazamenni. Nem...nem volt kedvem Jamie-hez.
Megrémültem, amikor ezt kimondtam a fejemben. Semmi hangulatom nem volt vele filmet nézni, vagy együtt enni, aludni, lefeküdni. És ami még inkább megijesztett, az az volt, hogy Jiminhez és amblokk a Bangtanhoz sokkal több motivációm lett volna. Valami nagyon nem volt rendben a fejemben, így ahogy mindig is tettem, ezeket a gondolatokat inkább gyorsan besöpörtem a szőnyeg alá. Az más kérdés, hogy az érzésekkel nem tudtam mit kezdeni.