I Could Save You(Jiminff)

Huszonkettedik

- Nézd...én ezt nem szándékosan terveztem így, egyszerűen... – habogtam össze lehajtva fejem, de se eleje se vége nem volt a fejemben sem ennek a mondatnak. – Mi történt 2 napja? A koncerten... – néztem fel rá, de egyből elkapta rólam hatalmasra tágult szemeit.
- Elájultam a kimerültségtől... – motyogta a párnát nézve ölében, amit az előbb tett oda, majd elkezdte piszkálni. Nagyon nem volt jó előérzetem, közben meg egyfajta megnyugvást éreztem, hogy jól van.
- Jimin – szólítottam meg egy halványabban erősebb tónussal hangomban. Nem nézett fel rám. – Valami olyat csináltál...amit nem kellett volna?
  Pár másodpercig csendben volt, csak a párna varrását birizgálta. Azt hittem, tényleg nem válaszol, így kipróbáltam egy új módszert. Lassan letérdeltem a lába elé, a kezemet a combomon pihentetve néztem fel rá. Kócos szőke haja egybe lógott a szeme előtt, ezzel takarva előlem egy picit szemeit, miközben görnyedten ülve, továbbra sem nézett rám.
- Jimin...? – suttogtam. Rám pillantott. Talán jó hangnemet ütöttem meg?
- Én...csak féltem – súgta vissza, a párnára vezetve tekintetét. – Olyan rossz volt ide visszajönni, a sok szörnyű dologba, ami mostanság ért...nem tudtam, mit csináljak – magyarázta nagyon halkan, mire kicsit közelebb kellett hajolnom. – Sajnálom – pillantott rám nagy bociszemeivel, nekem pedig elfacsarodott a szívem. Nem akartam, hogy bocsánatot kérjen. Nem kellett neki, én csak tudni akartam, hogy mi történt vele.
- Én sajnálom, hogy már megint elkéstem – mosolyodtam el keserűen, mire ő csak cikázni kezdett szemeim közt. – De most már itt vagyok, és te is, ahogy elnézem még jól is vagy, tehát... – beszéltem már rendes hangnemben.
- Tehát? – kérdezett vissza elnyitva ajkait, mint egy gyerek.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahova holnap este, mit szólsz? – kérdeztem törökülésbe helyezve magam, az ágynak dőlve, mivel már felemelte fejét, s rendesen láttam. Pár pillanatig megilletődve nézett rám, aztán válaszolt is.
- Rendben – mosolyodott el egy kicsit. Mennyivel jobban áll neki, ha nem szomorkodik. – Hova?
- Szerintem egy kis séta a szöuli bazárokban nem árthat – vontam vállat. Homlokráncolva nézett ám.
- A mikben?
- Szöuli bazárok. Nem voltál még ott? – döbbentem le.
- Sosem – rázta fejét, s ő is felemelte törökülésbe a lábát, majd a térdére könyökölve figyelt engem.
  Elnevetve magam elmeséltem, hogy a szöuli bazárok elég ismertek és kedveltek a turisták számára. Egyrészt utcai kaja van, ami mint tudjuk, mindig finomabb, mint az éttermi, házilag készült koreai ételeket árulnak és ott főznek-sütnek, illetve a sok szuveníren kívül minden kis részen ki lehet próbálni mindenféle nemzet ételeit. Jimin teljesen el volt ámulva, hogy ő erről még sosem hallott, de izgalmasnak tűnik, s szívesen eljön. Ez megkönnyebbülés volt, ugyanis teljesen random ötletként dobtam ezt be.
  Aztán valahogyan rátértünk Busanra. Mondtam, hogy két napot ott voltam, mire teljesen elámult, s elszomorodott, ugyanakkor ő is elkezdett a szöulihoz hasonló bazárokról beszélni, meg úgy általánosságban Busanról.
  Körülbelül másfél órát voltam a Bangtannál, amikor éhes lettem – hisz’ semmit se ettem –, és mivel ismét betörtem, nem akartam még kaját is kunyerálni, így hazaindultam.
- Szerintem indulok most már, biztosan aggódnak, hogy mi van velem – álltam fel, s elővéve a telefonom megnéztem, hány hívásom volt. Igazából csak 12.
- Oké – sóhajtott Jimin felállva ágyáról. – YeEun! – mondta nevem kicsit hangosabban, mire ijedten néztem rá. – Izé...cserélhetünk számot? – kérdezte lesütve szemét, mire én is észbe kaptam.
- De jó, hogy szólsz! Már megint anélkül mentem volna el – ráztam meg fejem, s lediktáltam neki a számom.
- Így most már rendben vagyunk – mosolyodott el. – Én megyek először, megnézem, kik vannak itthon – ment is ki az ajtón Jimin, ott hagyva a szobában. Hát, akkor szétnézek.
  Volt egy hatalmas nagy faajtó Jimin szobatársának ágya mellett. Először elképzelésem sem volt, mi lehet az. Majd lassan közelebb mentem, s elgondolkoztam, hogy kinyissam-e. Illetlenség lenne? Valószínűleg...pedig nagyon kíváncsi lettem.
  És Jimin ekkor lépett be a szobába.
- Továbbra is csak Kookie, gyere – nyújtotta a kezét mosolyogva, mire eljöttem az ajtótól, s halkan és gyorsan lelépkedtem Jiminnel a lépcsőn, egészen a bejárati ajtóig. – Holnap 8-ra menjek érted?
- Szerintem jobb lesz, ha én jövök – mosolyodtam el, ugyanis eszembe jutott Jamie...mit fogok neki mondani? Nem áll készen a környezetem Jiminre...és szerintem Jimin se rájuk.
- Okés – vont vállat, én pedig fel is vettem a cipőm, s a bejárati ajtóban még megálltam egy pillanatra, mielőtt lementem a lépcsőn.
- Szóval...én tényleg, nagyon rosszul érzem magam amiatt, ami történt – kezdtem bele, de nem egészen tudtam, mit is akarok ebből kihozni. Csak valami nyomta még a mellkasom. – Igazad volt...mindenben, én pedig nem vettem elég komolyan ezt...többet nem fordul elő, rendben? – néztem fel rá, de szemei egyáltalán nem voltak szomorúak, sőt. Mosolygott.
- Ne aggódj ezen, YeEun – mondta végül. – Én nem haragszom, a lényeg, hogy végül találkoztunk – folytatta, amire cseppet sem számítottam. Teljesen szótlanul néztem a mosolygástól eltűnőfélben lévő szemeibe. – YeEun módra – nevetett fel, s én sem bírtam megállni.
- Szerencsére – mosolyogtam én is rá, majd csak azt vettem észre, hogy Jimin kitárja karjait, amibe én, egy kis habozással, de belebújok.
- Akkor holnap pontban 8-ra itt vagyok, ne kelljen rád várni – engedtem el, s megdorgállak stílusban billentettem meg mutatóujjam, mire csak nevetve intett egyet. Majd én is, mire ő bement, én viszont hívtam egy taxit, s minden idegemet szétmarcangolva mentem haza.
  Ahogy az autóban ültem először egy dolog ütött fejbe. Az a kellemetlen érzés, amit nem tudtam hová tenni...azt csak most kezdtem el megint érezni. Amíg Jiminnel voltam, az a nyomás eltűnt a mellkasomról, és ezt nem tudtam fejben hova tenni.
  A második...hogy ez az egész Jimines sztori nagyon rosszul fog Jamie előtt kijönni. Csak így rendesen belegondolva jöttem rá, hogy elvonatkoztatva a történtektől, mit is csinálok. Van egy barátom, aki az első szerelmem, most újra összejöttünk, de miután hazajöttem egy 2 napos utazásból, eszembe se jutott hozzá menni, inkább egy félig-meddig ismeretlen sráchoz futottam, hogy megnézzem, él-e. Szörnyű barátnő, s nő lettem.
  Mikor kiszálltam a taxiból egyszerűen csak felbámultam a mi szintünkre, s szépen fejbekólintottam saját magam, amiért majdnem egy héttel később megint ugyanolyan szar helyzetbe kerültem. Hányszor játszom még el?
  Sóhajtva megindultam be, s a liftben magamat néztem. Azt se tudtam már, mit érzek, gondolok, s cselekszek. Egyben voltam biztos, és az az, hogy semmiben sem eléggé.