I Could Save You(Jiminff)

Harmincadik

Visszamenve Jimint már Hoseok ágyában fekve találtuk, békésen aludva, beborogatva. Jungkook pedig mellette ült és le nem vette szemét róla.
- Nem hiszem el - fogta fejét Hoseok mellettem. - Miért az én ágyamban van már megint?
Felnevettem, Jungkookkal együtt. Valahogy éreztem, hogy valami hasonló fog történni.
- Azt mondta, szereti „hyung" illatát - magyaráztam meg elfojtott mosollyal nézve Hoseok gondterhelt arcát.
- Én is - jelentette ki Jungkook egy fülig érő, gyönyörű mosollyal. Egy pillanatig nem tudtam levenni róla szemeim.
- Tudom - forgatta meg szemét, majd rálegyintett. - Akkor felhívod az orvost? Majd beszélek vele én is.
- Persze - fagyott arcomra a mosoly egyből. Kicsöngött, s szinte egyből fel is vette Mr. Smith. - Jó napot, Mr. Smith! YeEun vagyok, Jamie barátnője - köszöntem bele, miközben a fiúk nagyon figyeltek engem. És én megint feszengtem.
- Szia, YeEun. - Egy pillanatra megdermedtem. Sose hívott így engem. - Miben segíthetek ilyen korai órában? - Na jó, ez több volt, mint furcsa.
- Őhm, az az igazság, hogy hasonló problémával állnék elő, mint két hete...ugyanaz a barátom megint beteg lett és a segítségét szeretném kérni.
- Rendben. Most rögtön? - kérdezett vissza. Mi a fene?
- Igen, nagyon rossz állapotban van.
- Milyen címre menjek?
Ezután az eléggé megdöbbentő telefonbeszélgetés után nemsokkal megérkezett Jamie apukája. Ráérősen sétált fel az emeletre, nézelődve, majd ellátta Jimint. A két fiú mondanom sem kell, minden mozzanatát figyelemmel követte, ugrásra készen, emiatt pedig nagyon feszült volt a légkör.
Kérdezgette a fiúkat Jimin étkezéseiről, hogy mennyit mozog, mikor volt hány kiló. A fiúk felváltva válaszolgattak, míg Jimin teljesen kiütve feküdt hanyatt az ágyon. Ha tudta volna, mi a fene van itt...
Adott neki lázcsillapítót, majd antibiotikumot is a fiúknak, viszont azt már nem tudták megmondani, allergiás-e valami gyógyszerösszetevőre, így kaptak három fajtát. Ezután Hoseok elment beszélgetni Mr. Smith-el, s kettesben maradtam Jungkookkal. Nem nagyon nézett rám, mióta találkoztunk, most is Jimint figyelte. Őszinte aggodalmat láttam arcán.
- Még be sem mutatkoztam, bocsánat - kapott fejéhez hirtelen megtörve a csendet, s felállva felém lépett. Kezét nyújtotta. - Jeon Jeongguk.
Hihetetlen szépen ívelt szemei csillogva néztek enyéimbe, jóval magasabb volt nálam, s szélesebb, áradt belőle az erő, illetve az izzadtságszag, szintúgy Hoseokból is a táncolás miatt. Jungkook az a fajta fiú, aki bármelyik lányt leveszi a lábáról puszta jelenlétével, ez teljesen nyilvánvaló volt számomra már régen, de most, élőben látva őt, sokkalta elképesztőbb volt.
- Oh YeEun - ráztam meg az ő kezét is, ami olyan erővel markolt enyémekre, hogy megdöbbentem. Miből van ez a fiú?
- Ettél már? Mert ha gondolod, csinálok valamit, vagy valami... - sütötte le egyből szemét. Elmosolyodtam szégyenlősségen, hiszen nagyon erős volt a kontraszt a külseje, testfelépítése, arca és a viselkedése közt.
- Elfogadok valamit, vagy valami - próbáltam lazítani a feszültségen. Azt hiszem sikerült, mert felnevetett.
- Gyere velem - indult el le, én pedig követtem. Nem terveztem sokáig maradni, hiszen biztosan aggódtak otthon értem. Viszont addig nem akartam elmenni, ameddig Jimin nem tér magához.
Leültem a konyhapulthoz, miután Jungkook furcsán szóvá tette, hogy csak ácsorgok ott, majd figyeltem, ahogy egy kis sajtos melegszendvicset dob össze. Összehúztam szemöldököm.
- Hol tanultad ezt? - kérdeztem tőle.
- Oh? Ezt? - mutatott a majdnem kész szendvicsre. - Los Angelesben tanított ezt-azt Halsey, aztán ő is kíváncsi volt néhány egyszerű koreai ételre.
Kissé meglepődtem.
- Ez akkor történt, amikor az a videó készült a koreai édességekről? Amikor adtatok neki néhány hazai dolgot és nagyon örült neki?
- Wooo - bólintott elismerően. - Igen, akkor.
- Mint újságíró, képben kell lennem, úgyis, hogy nem ez a munkaköröm - vontam meg vállam.
- Hát akkor mi? - kérdezte értetlenül a pultra támaszkodva. Ami igaz az igaz, Jungkook nagyon szerencsés az adottságait tekintve. Na meg, az is, aki...
- Divat, időjárás, elért művészeti eredmények.
- Tehát nem is írsz hírességekről, sztáréletről?
Megráztam fejem. Láttam rajta, hogy ez furcsán érinti. Egy pár pillanatig láttam elgondolkozni. Hirtelen nem volt olyan szégyenlős mint eddig. Csak fürkészett.
- Őszintén mondom, hogy meglepődtem rajtad - váltott át egy teljesen másik stílusba. Mélyebb lett a hangja, komolyabb az arckifejezése, az arcélével vágni lehetett volna. - Azt hittem, csak hasznot szeretnél húzni Jiminből. De ahogy elnézem, egyáltalán nem az a fajta vagy - mért végig a szemével, amibe képes lettem volna belepirulni. Wow. - De alapból jobb fej voltál már az elején, mint a Jiminnel egyidős barátai, meg akik rászálltak - állt vissza az alap, laza beállítására, s a kenyérsütő fele fordult. Egy kissé belekavarodtam ebbe az éles váltásba, de próbáltam követni, illetve elfojtani azt a mosolyt, ami azért jelent meg arcomon, mert egy nap alatt két Bangtan is elfogadott. Már csak négy maradt. És a leader köztük volt.
- Jobb fej? - ragadtam meg egy apró részletet.
- Ja - bólogatott maga előtt. Gondoltam, nem faggatom tovább, s elfogadom, mint valami bókféleséget az ő stílusában.
Jungkook letette elém a tányéron készen lévő, sajtban úszó szendvicset, aminek nagyon jó illata volt, és jól is nézett ki, majd a hűtőhöz sétált.
- Ketchup, majonéz, mustár, garnélakrém, grillkrém, pizzakrém? - sorolta a hűtőbe meredve, kapkodva fejét a felsorolt dolgok közt, majd félig elnyitott szájjal rám meredt. Megdöbbentő volt ez a felszabadultság tőle, teljesen más volt, mint egy fél órával ezelőtt. Ugyanakkor őt is ugyanúgy a szívembe zártam, ahogy Jimint, vagy Hoseokot.
Ekkor lépett be Hoseok a teraszajtón, utána Mr. Smith, becsukva azt maguk után. Hoseokon egy kisebb megkönnyebbülést láttam, Mr. Smith pedig még mindig túl gyanús volt.
Jungkook caccogva csukta be a hűtőt, majd a konyhapult mellé állt, pontosabban mellém is.
- Köszönöm, Mr. Smith, hogy ismét elfáradt - hajoltam meg tiszteletteljesen. - Nagyon hálásak vagyunk - mosolyogtam rá.
A fiúk is hasonlóan megköszönték, s elköszöntek, majd Hoseok kiengedte a bejárati ajtón a továbbra is túl bizarr Mr. Smitht.
Hoseok lassan, homlokát dörzsölve jött a konyhába, ahol Jungkook újra beállt a hűtőbe, s várakozóan rámnézett. Eközben Hoseok mögötte ment el, így nem hagyhatta ki, hogy ne piszkálja meg a kisebbet. Egy nagyon érdekes hangot kiadva, minek következtében a füléig szaladt mosolya, megragadta Jungkook vállát, s játékosan „rángatni" kezdte. Jungkook unottan tűrte a nyösztetést, majd Hoseok abbahagyva összeborzolta az így is kócos haját. Erre a fiatalabbik egy hangos sóhajtást engedett ki, mire elnevettem magam.
- Ketchup jó lesz - válaszoltam végre szegénynek, aki ki is vette, s odahozta nekem. Azt hittem odaadja, de ehelyett rajzolni kezdett vele a szendvicsemre. Egy smiley-t csinált rá, majd telifogsorral vigyorgott rám. Elnevetve magam megráztam a fejem, s magamban valami fanolás félét fedeztem fel a mosolya iránt. Elképesztő.
- Egyébként - kezdtem bele a szendvicsembe. - Nem vagyok Jiminnel egykorú. Idősebb vagyok.
A két fiú megdöbbenve nézett rám.
- Mennyivel? - kérdezték szinkronban.
- Hét hónappal.
A két Bangtan hangos „wooo-zásba" kezdett, majd elismerően néztek rám, mintha az én érdemem lenne, hogy korábban születtem.
- Szóval Jimin fiatalabb - bólogatott Jungkook, s valami gonosz mosolyt véltem felfedezni ajkain. - Hát ez több, mint remek - csapta össze tenyereit.
- Ez miért ilyen nagy dolog, ha szabad tudnom? - néztem mindkettőre, mire Hoseok szólalt meg.
- Jungkook nem mindig szereti hyungnak hívni Jiminie-t, inkább formálisan szólítja meg, ami persze idegesíti Jimint, de el van vele, azt hiszem - magyarázta meg. - Egy kis ördög tudsz lenni néha - nyúlt megint Jungkook hajához, de ezúttal okosabb volt, s kivédte a támadást.
Szórakozva figyeltem őket, miközben én azt az isteni szendvicset ettem, ők pedig azon vitáztak, hogy Jungkook mégis miért lenne „kis ördög".