I Could Save You(Jiminff)

Tizennegyedik

Összedobtam Jiminnek az édesburgonyát, s kicsomagoltam az előre elkészített ételeket, hogy egyből tudjunk enni, ugyanis én már nagyon éhes voltam, így mielőtt lementünk volna a partra, megvacsoráztunk a teraszon.
- Hoztam meglepit - újságolta Jimin, miután bekapta az utolsó falat nyers halát, s besietett a szúnyoghálós ajtón, ahonnan két csörgő üveget hozott ki. A szemeim kikerekedtek, nem hittem el, amit éppen magam előtt láttam. Egyszer hagyom fizetni, és akkor is ez történik!
- Jimin - suttogtam elképedve.
- Ez csak két üveg, egyáltalán nem sok, én ennyitől csak becsiccsentek, remélem te is - nézett rám kérdőn.
- Persze, szoktam inni, csak...ezt miért? Nem jó ez így - ráztam fejem. Általában nem vagyok vészmadár, sőt, gyakran és jókat iszok, tehát nem ezzel volt a baj, ahogy nem is a gyógyszereivel, hiszen egy napja kapta az utolsó adagot. A baj azzal volt, hogy Jiminből senki nem nézné ki, hogy ennyit iszik, és a szervezetének se volt éppen szükséges az alkohol.
- Mi a baj? - nézett rám homlokráncolva. - Nem szereted?
- De, csak...biztos jó ez a gyomrodnak? - kérdeztem rá aggódva, mire elkapta rólam tekintetét, s vett egy levegőt.
- Minden rendben lesz, csak szeretném az utolsó éjszakát kellemesen eltölteni - válaszolta, aztán gyorsan megrázta fejét. - Mármint ezzel nem azt mondom, hogy veled nem jó, mert dehogynem - hadarta, mire rájött mit mondott, s újra megrázta fejét. - Ah, szóval csak...na, érted, miért szoktak inni. Ünneplünk vagy mi - magyarázta, én pedig próbáltam visszafogni mosolyom. Sóhajtott egyet, s megdörzsölte orrnyergét zavarában.
- Értem, Jimin, nyugi - haraptam be ajkam, hogy ne nevessek fel, s megpaskoltam vállát, mire rám nézett, majd látva mosolyom kis pír szökött arcára. - Örülök, hogy jól érzed magad - vallottam be, s kis csönd állt be közénk, ahogy Jimin próbálta fejben törölni az előbb történteket. Én viszont örültem, hogy nem teheti meg. Tökéletes visszaigazolást kaptam tőle, s ez kellett ahhoz, hogy tudjam, kissé jobban van.
Lassan elkezdtem összepakolni a vacsoránk maradékát, s bent kidobtam, majd indulhattunk is le. Halkan sétáltunk egymás mellett, miközben Jimin kinyitotta a sojut, s leérve egymás szemébe nézve koccintottunk, majd meghúztuk az üveget. Az alkohol marta a torkomat, de őszintén, igaza volt Jiminnek, kell egy ilyen este is.
Most a kellemes, Nap által felmelegített homokra ültünk le, s hosszú percekig csak a lassan partot mosó vizet figyeltük. A parton ismét nem volt senki, úgy tűnt, nagyon megváltozott ez a hely, amióta én gyerek voltam.
- Tudod, nem volt ez mindig ennyire kihalt - jegyeztem meg körbeintve az üvegemmel, négy korty után megérezve az alkoholt. Jimin rámnézett, s várta, mit fogok mondani. - Amikor gyerek voltam, s a szüleim délutáni pihenőn voltak, mindig lejöttem ide, és a szomszéd gyerekekkel játszottam. Rengetegen voltak, legalább tízen szinte minden nap, s nagy homokvárakat építettünk - mosolyodtam el az emlékre. Hirtelen újra gyerek voltam, akinek mindene meg volt, s önfeledten élte mindennapjait. Régen éreztem azt a fajta biztonságot.
Egy kezet éreztem meg bal vállamon, mire odakaptam fejem. Jimin nagy bociszemekkel simított végig egy kis területen, majd elvette kezét. Akaratlanul is elmosolyodtam bátortalanságán, s halkan felnevettem.
- Sajnálom - mondta végül.
- Nincs mit sajnálnod, ez most neked csak jó - vontam meg vállam. - Így nem buksz le.
- De neked rossz...bele se gondoltam, mennyire nehéz lehet ide visszajönni és-
- Jimin - szóltam határozottan, mire rám kapta az egyre csillogóbb szemét. - Ne aggódj, jól érzem magam itt - mosolyogtam rá, mire csak elveszett szemeimben, s egy ideig egymást figyeltük.
Be kellett vallanom, kellemes volt nagy, sötétbarna, ártatlan szemeit nézni hosszú percekig, melyek úgy figyelték enyéimet, mintha valamit olvasna benne. Cikáztak enyéim közt, próbálták megfejteni, s ugyanakkor egy jóleső, meleg érzés áradt szét körülötte, melybe az ember akarata ellenére is belegabalyodott, s sose került ki. Jiminnek megvan az az aurája, amivel rabul ejti az embereket. A szemei mindig csillognak, akár egy kisgyereknek, amivel képes lenne bárkivel elhitetni bármit. Az apró teste azt sugallja, hogy törődésre, s szeretetre van szüksége, ami teljes mértékben igaz, s meg is kapja mindezt - az más kérdés, hogy nem így fogja fel. A mosolya, az őszinte mosolya ezer volt fénnyel ér fel, akárkit képes lenne jobb kedvre deríteni, és a természete, az az a dolog, ami miatt minden vele találkozó emberrel megszeretteti magát. Az, aki szerint nem szeretnivaló és aranyos, mélységesen nagyot hazudik.
Nem akarta tovább tartani velem a szemkontaktust, így újra beleivott az üvegébe, majd én is, s egy kérdés kezdte fúrni az oldalam, amire már azóta kíváncsi voltam, hogy megtörtént.
- Aznap, amikor először kórházba kerültél... - kezdtem bele, s egyből összeugrott a gyomrom az emlék és a bűntudat hatására. - Miért ittál annyit?
Jimin lerakta a homokba az üvegét, s a vízre meredve vett egy mély levegőt, majd szomorúan elmosolyodott.
- Aznap...összevesztem a fiúkkal - ismerte be kiengedve a levegőjét. A szívem hirtelen összeszorult, ahogy figyeltem, miközben próbálta összeszedni gondolatait. - Mindenki nagyon fáradt volt a több napon át húzódó forgatások miatt, ezért ingerlények voltak és...eltörtem Yoongi hyung egyik mikronofját, miközben egy dalt vettünk fel - harapta be erősen ajkát. - Én is fáradt voltam, hogyne lettem volna, így megtörtént...és köztudott, hogyha hyung álmos, akkor nagyon mérges is egyszerre...így megütötte a karom és elkezdett kiabálni, hogy hogy lehetek ennyire szerencsétlen, én pedig elsírtam magam. Namjoon hyung és Jungkook jöttek be a stúdióba, és kérdezték, mi történt, mire Yoongi elkezdte ordibálni, hogy nem dolgozik velem, ha nem tudok vigyázni a dolgaira - vékonyodott el hangja, úgy tűnt, elsírja magát. - Tudtam, hogy igaza van, hiszen teljesen jogos volt, azonban abban az állapotomban nem tudtam még magamra se vigyázni, nemhogy másra - nézett el a másik irányba, pislogva. - A végére már az egész dorm miattam veszekedett, ugyanis ezzel a kis történéssel egy lavinát indítottam el, Hoseok hyung Jungkooknak esett, hogy milyen rendetlen és tiszteletlen, Namjoon hyung Yoongi hyungnak, hogy ne bánjon úgy a bandatagokkal, ahogy velem, Taehyung-ah nekem, és Hoseok hyungnak, Jin hyung pedig mindenkit próbált lenyugtatni, de hozzá is rengeteg mindent vágtak, hiába volt legidősebb...én meg már azt sem tudtam, miről folyt egy-egy vita, egyszerűen úgy éreztem, felrobbanok a hatalmas kiabálásban, ezért úgy döntöttem, megpróbálok kikapcsolódni - vallotta be. - Csak egész máshogy sült el - nevetett fel halkan, s nyelt egy nagyot, ahogy megtörölte szeme alját.
Úgy éreztem, hogy kifacsarják a szívem, azonban nem tudtam volna megmondani, hogy miért, csak azt tudom, hogy az alkohol és a bűntudat hatására történt, hogy egyik pillanatról a másikra egy szoros ölelésbe vontam Jimint fejénél fogva. Beharaptam alsó ajkam, hogy elfojtsam a kellemetlen érzést mellkasomban, s szorosabban fogtam Jiminre, miközben haja államat csikizte. Ő egy tapodtat sem mozdult, ugyanis valószínű nagyon meglepődött, azonban én jobban éreztem magam ettől a kis mozdulattól. Kicsit enyhített bűntudatomon.
-Sajnálom, hogy nem mentem el hozzád akkor este és nem védtelek meg a sajtótól - suttogtam, mire kissé eltolt magától, s szemembe nézett. Teljesen meg volt illetődve.
- Ezt nem értem - rázta fejét szemem fürkészve, mire vettem egy mély levegőt.
- Sokáig vacilláltam, hogy segítsek-e rajtad, vagy ne - vallottam be a homokot pásztázva. - Makacs voltál, és...nem tudtam, hogy mit kéne csinálnom...kicsit elkéstem - néztem le bekötött karjára. - Nem kellett volna eddig várnom - ráztam meg fejem, s megkerestem a sojut, hogy meghúzhassam. Jimin pár pillanatig nem jutott szóhoz csak engem fürkészett.
- Nem a te hibád - mondta halkan. - Ne érezd magad felelősnek, ez az én hülyeségem volt - mondta, mire keservesen elmosolyodtam.
- Ha én sem vagyok makacs, több időt tölthettünk volna itt - tereltem a témát gyorsan, mire Jimin összeráncolta homlokát.
- Ez hogy jön ide? - nevetett fel egy kicsit.
- Jól érzed magad, nem igaz? - vontam fel szemöldököm, s azon voltam, minél hamarabb eltereljük az egész érzelgős témát. Ma este nem sírhattunk, arra lesz időnk később, és egyébként sem terveztem ilyesféle vallomást tenni neki. Ugyanis én sem tudtam eddig, hogy így érzek.
- De, igen, jól - ráncolta szemöldökét.
- Hát akkor meg - vontam vállat. - Igyunk, és élvezzük ezt az estét - nyújtottam üvegem felé.
Jimin összeráncolt szemöldökkel nézett rám pár pillanatig, majd ő is a vízre szegezte szempárját. Nagyon hosszú percekig nem szóltunk egymáshoz, csak néha meghúztuk a sojus üveget, míg végül én törtem meg a csendet. Mint mindig.
- Tudod, nem egészen volt ez az elrablós történet megtervezve, csak...amikor megtudtam, hogy eltűntél, egyszerűen...tudtam, hogy segítenem kell, és kerestelek Szöulban, végül szerencsére megtaláltalak - néztem fel rá egy halvány mosollyal, ő viszont mintha itta volna szavaimat. - Nem gondoltam bele sok mindenbe...a fanokba, a kiadóba, a tagokba, a rendőrségbe - nevettem fel halkan. - Remélem, te sem haragszol rám vagy bármi ilyesmi, és azt is remélem, hogy a tagok sem utáltak meg engem egy életre - néztem csillogó szemeibe.
- Ne beszélj butaságokat, kérlek - válaszolt. - Nem utált meg senki, én nagyon örültem, hogy kimozdulhattam egy kicsit, és semmiképpen sem változtatnék meg semmit a történtekből.
Elmosolyodtam, s próbáltam hinni neki, ugyanis már nagyjából realizálódott bennem, hogy mégis mit csináltam. Tulajdonképpen elraboltam egy embert.
- Inkább én tartozok köszönettel azért, amit tettél értem, azok ellenére, hogy hogy viselkedtem veled - húzta el száját kissé. - Sajnálom, hogy olyan dolgokat vágtam a fejedhez...Fogalmam sincs, mi ütött belém...nem szokásom az emberekkel így kiabálni, egyszerűen sok volt már a hetek óta tartó idegeskedés - magyarázta, s nem hittem el, hogy tényleg bocsánatot kért. Egy cseppet sem vártam el, nem erről volt szó...sokkal inkább arról, hogy eszébe jutottam, hogy én mit érezhettem, amikor olyanokat vágott a fejemhez, hogy „paparazzi" és „tűnj el az életemből".
Hosszú másodpercekig figyeltem arcát, mely nem engem nézett, hanem a lábai közt lévő homokot.
- Én is sajnálom, hogy pofátlan paparazziként viselkedtem - suttogtam, mire felnézett rám. - Alapból nem ilyen újságíró vagyok...nem szeretem a bulvár életet, mindig is kerültem, valószínű ezért nem jött össze sok minden, amikor betörtem hozzátok - nevettem fel. - Néhány dolgot lehet, máshogy kellett volna tettünk, de ez van - vontam vállat újra sötét szemébe nézve, melyek ártatlanul vizslatták enyémet.
- Nem hiszem, hogy máshogy kellett volna. Lehet akkor nem lennénk most itt - mutatta fel az üvegét, mire megint elnevettem magam, s rákoccintottam.
Tudtam, hogy valamit nagyon tisztáznunk kellett még, de nem tudtam megfogalmazni a két nap alatt, hogy mit. Most viszont végre lerendeztük, és akármennyire nem nyugtattuk meg egymást, legalább kimondtuk.
- Szerinted, mi lesz, ha visszamegyünk? - szólaltam meg rekedt hangon, s ittam még egy kortyot. Jimin lassan elmosolyodott, majd rám nézett. Mosolya játékos volt.
- Engem nagyon csúnyán elfenekelnek, mind a tagok, az ARMY-k, és a kiadó is, téged pedig gondolom a szüleid, vagy a munkahelyed - nevetett fel, s úgy tűnt, egyáltalán nem érdekli ez a dolog.
- Nem aggódsz? A fanok biztosan halálra idegeskedték magukat - motyogtam, miközben egy újabb bűntudat kezdett teret szerezni magának bennem. Lassan nagyobb lett, mint Jimin lelki és testi épségének romlásához fűződő. - A tagokról nem is beszélve...és a fanok, é-
Hirtelen egy puha, meleg ujjat éreztem meg állam alatt, mely odafordította fejem Jimin fele, s egyből elhallgattatott, azonban el is vette kezét. Teljesen ledöbbenve néztem szemeibe, ezt a mozdulatot soha nem vártam volna tőle.
- Ne idegeskedj ezen - mondta halvány mosollyal arcán. - Se én, se te nem leszel bajban emiatt. - Lélegzet visszafojtva vártam, mit mond még. - A fanok nem fognak haragudni, mert boldogok lesznek, hogy meg vagyok, a kiadó nem bánthat komolyabban, mert pénzt kell neki termelnem, és a tagok...na igen, ők talán tényleg elfenekelnek, de ők is inkább azzal lesznek elfoglalva, hogy megnyugodjanak - magyarázta, s egy részem próbált neki hinni. - Téged pedig továbbra sem említünk meg sehol - vont vállat egyszerűen. - Senki se fog tudni róla, hogy veled voltam itt, s legfőképp azt nem, hogy gyakorlatilag elraboltál a Banpo-hídtól - mosolyodott el úgy, hogy a szeme se látszott, én pedig akaratom ellenére szintén, ugyanis szörnyen aranyos volt ez a mosolya.
- Ez izé volt - löktem meg vállammal, mire visszalökött.
- Csak az igazat mondom - csicseregte, s újra löktem rajta egyet, miközben már majdnem lehúztam a sojum.
- Csak segítettem - válaszoltam.
- Kinek mi - mondta ő, s ezúttal fellökött a homokban. Hátraborultam, s igazából akkor éreztem meg, hogy mennyire a fejembe szállt az alkohol. Forgott a világ, s éreztem, hogy lassan feltöltődtem a felelősség-, és gondmentesség kellemes érzésével. Azonban Jimin akkor is ellökött a homokban, s elég hangosan ki is nevetett.
- Tán ennyire beütött ez a kis soju? - kuncogott hátranézve rám. Lassan felkecmeregtem, s nagyon dühösen meredtem szemeibe. Éreztem, hogy a hajam tiszta homok, a fogaim közt is recsegett, azonban Jimin tovább nevetett. Én pedig mindenféle előrejelzés nélkül böktem oldalba, ő pedig ugrott egy nagyot helyén, és teljesen elkomolyodott.
- Tán nem csikis valaki? - csillant fel szemem, s újra oldalba böktem, mire arrébb araszolt. Megint felé nyúltam, de ekkor felállt, én pedig majdnem eldőltem, de nem érdekelt. Belülről hajtott egy kényszer, hogy nekem most őt meg kell csikiznem, így lehúztam a maradék sojut, s a kellemetlen érzést lenyelve álltam fel én is, s eredtem Jimin után, aki elkezdett futni a homokban.
- YeEun, ne csináld! - kiabálta hatra. - Ne! - kért kétségbeesve, azonban én csak elnevettem magam. Szegény, alig bírt lépni, én pedig már igazán szédültem, így magam se hittem el, de beértem, s minden további nélkül kezdtem csikizni hátulról a derekát. Jó, mondjuk ebbe lehet belesegített ő is, ugyanis elfáradt a futásban, de az én érdememre könyveltem el az egészet.
- Neh... - lihegte, miközben hangosan nevetni kezdett. Ugrálva, hangosan kuncogott és nevetett, ezért még inkább belekezdtem, közben ő próbálta apró kezeivel lefejteni az én kezeimet, de alig kapott levegőt, ezért csak szenvedett kézfejeim alatt. Hirtelen, fogalmam sincs, hogy, talán megszédültem, s lazábban fogtam, de kimászott kezeim közül, és megállt előttem térdeire tenyerelve, én pedig mosolyogva néztem le rá.
- Ez... - kezdte lihegve. - ...nem jó... - vett egy mély levegőt - ...játék - vágott egy fájdalmas grimaszt. Én hangosan felnevettem, s leráztam magam, ugyanis még mindig homokos voltam, amikor Jimin minden további nélkül nekem rontott, felkapott karjába, s megindult velem a vízbe.
- Ne! Jimin, tegyél le! - sikoltottam nevetve, de hajthatatlan volt, s amint beértünk a combig érő vízbe, rám mosolygott egyet vészesen közelről, majd minden további nélkül eleresztett, s nagyot csobbantam a kellemes meleg, ugyanakkor sötét vízben.
Valójában, nem tudom megmondani, miért csináltam ezt Jiminnel. Ez már nem a bizalomszerzés feladataként történt. Ez már valami egészen más volt, ami mögött az állt, hogy szerettem volna minél több kellemes és boldog percet eltölteni vele. Azonban ezt józanul soha nem ismertem volna el.
Felálltam a vízben, s megtörölve szemem találtam rá elveszett egyensúlyomra, majd a parton nevető Jimint megpillantva indultam ki, próbálva dühösnek tűnni, azonban ő hátrálni kezdett, majd sarkonfordulva futni akart, de én bármiféle előrejelzés nélkül vállába kapaszkodtam, s hátára ugrottam. Szorosan dereka köre fontam lábaim, s ahogy csak tudtam, kapaszkodtam a nyakába is, ugyanis nem akartam leesni, és rendesen szédültem is.
- Mit csinálsz? - nevetett fel mélyről Jimin, s óvatosan a lábaimra fogott, így nem kellett annyira kapaszkodnom. Éreztem, ahogy tüdeje rezeg a hangok kiadásától, az édeskés illatát, s a meleget, amit árasztott a testéből, ahogy a nyakára kapaszkodtam.
- Ezt hívják karmánák - nevettem én is, miközben elindult vissza a sojus üvegek fele, aranyos, kis léptekkel, azonban cseppet sem egyenesen, rajta is látszott egy kicsit a soju.
Aztán minden előrejelzés nélkül kezdett el ugrálva forogni a homokban, én pedig sikoltva egyet kezdtem el nevetni, s kiabálni, hogy hagyja abba, miközben próbáltam a lehető legerősebben hozzátapadni, nehogy leessek. Nagyon szédülni kezdtem, s ahogy észrevettem, Jimin is, ugyanis oldalra borultunk a homokban, minek következtében Jimin a lábamra esett, de abban a pillanatban nem éreztem semmit, csak nevetni tudtam, ahogy Jimin is azzal az aranyos gyerekkacajával.