I Could Save You(Jiminff)

Ötvenedik

Véve egy mély levegőt, hogy ne kipirosodott arccal menjek ki indultam meg Jimin után, s próbáltam elrejteni azt a fránya csalódottság érzést, nehogy észrevegyék.
Jimin odaért a kocsihoz, én viszont az ajtóban maradtam, mert az eső még mindig szitált egy picit, s onnan figyeltem azt a megörökítendő jelenetet, ahogy azon veszekedtek, ki fog vezetni. Pedig az már akkor eldőlt, amikor elkezdtek sörözni.
- Hyung, kérem a kulcsot! – állt Jungkook a vezetőülés felől, mellette Taehyunggal, akin láttam, hogy legszívesebben ellökné onnan.
- Jungkook-ah, sört ittál, te most nem vezetsz – jelentette ki higgadtan, s egyszerűen a leader. – Majd Tae. – És a maknae pedig egyből megértette. Na persze, nem hagyta szó nélkül.
- Hát, szerintem én még becsiccsenve is jobban vezetnék – szólt be Taehyungnak, aki meglibbentette lábával Jungkook hátsóját. Ő pedig gyorsan eliszkolt a hátsó üléshez Jimin mellé. Nam a fejét rázva nézett fel rám.
- Köszönünk mindent, YeEun! Vigyázz magadra! – integetett nekem mosolyogva, hogy még a gödröcskéit is megvillantotta.
A fiúk mind intettek nekem, Jiminnel talán egy picit hosszabb ideig néztük egymást, majd beindult a nagy terepjáró, s elhajtottak az apartman bejárójáról.
Én pedig mindez után szembesültem a ténnyel, hogy megint egyedül maradtam, s ki tudja, mikor látom újra Jimint. Vagy akár a tagokat.

Jimin POV

Az út lassan telt hazafelé. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó volt-e, vagy sem. Egyrészt fáradt voltam az egész napos mászkálástól, s próbától, másrészt pedig folyamatosan azon járt az agyam, mikor láthatom újra YeEunt. Lehet, hogy hetek múlva, amikor a promó időszakunk is véget ér. Lehet, akkor sem. Féltem, hogy elveszítem őt, hogy nem fogja sokáig elviselni, hogy alig láthat. Bús merengésemből Jungkook egyre hangosabb dudolászása szakított ki, mire felé fordultam.
- Ez egy új dal? – kérdeztem kíváncsian, mert tetszett a dallama.
- Nem, igazából csak random elkezdtem dúdolni valamit – vont vállat Kook, de nekem nagyon tetszett a hangzása.
- Csináld újra – vettem elő telefonom, s felvettem hangfelvételnek. Az agyam egyből kattogni kezdett. Passzolt ahhoz a dalszöveghez, amit írtam, s illett is a hangulatához a dalnak. Izgatottan dúdolni kezdtem én is magamban.
Most már boldog kedvemből ezúttal egy erős fékezés szakított ki, mire mindenki előre bukkott. Egy fiatal társaság lépett le az útra, amit Tae a sötétben nem vett észre.
- Jajj, ne haragudjatok, jól van mindenki? Jimin? Jungkook-ah? – nézett a visszapillantóba, de mi bólintottunk, hogy persze minden rendben.
- Semmi baj, Tae, előfordul – veregette meg vállát Nam, akit álmából keltett fel a hirtelen fékezés.
- Bocsánat hyung, láttam, hogy aludtál – harapdálta száját Taehyung bűntudatában. Megsajnáltam. Az ő figyelme is lankad már ilyenkor, ilyen fáradtan.
- Nincs baj, Tae, menj tovább – mutatott az útra, ahol már szabad volt a járás. Taehyung gondterhelten váltott, majd nyomta meg a gázt.
- Na látjátok, ha én vezettem volna, ilyen nincs! – vigyorodott el gonoszul Jungkook, de most nem volt humoros. Jelentőségteljesen pillantottam rá, de mindhiába, ha iszik, nem tudja, hol a határ. Pedig nem fetétlen van rossz szándéka.
Megpróbálva terelni a témát, inkább kérdeztem valamit.
- Hogyhogy bejöttetek a házba?
- Jungkook nagyon beakart menni, már mikor elindultunk, aztán mire ideértünk, mind úgy voltunk vele, hogy egy kis pihenés nem árthat. Csak... – sóhajtott fel Namjoon, ahogy kibámult az éjszakába.
- Tudom, hogy nem akartad otthon hagyni a többieket – fejeztem be helyette. – De néha előfordul, hyung.
- Tudom, tudom... – motyogta maga elé. – De Jimin, kérlek, legközelebb szólj, hogy hol vagy. Már kértem egyszer, és nem véletlen. Ne érts félre, nem az a baj, hogy elmész, vagyis nem egészen. De ha bajt csinálsz, azt nehéz rendbe hozni – nézett hátra rám. Lehajtottam fejem.
- YeEunnal sem kellene találkoznom, igaz? – kérdeztem félve, nem nézve fel rájuk. Mindhárman elnevették magukat.
- Tudod Jimin, azt mondom, hogy YeEunnal csinálhatsz bajt, amennyit csak akarsz. – Felnéztem Namjoonra, aki telefogsorral mosolyogott rám. – Nekem nincs ellenemre, egészen addig, amíg nem megy a banda rovására.
Elmosolyodtam, s a többi fiúra néztem.
- Én is kedvelem YeEunt – szólalt meg Taehyung, halványan mosolyogva. – Okos és csinos lány. Talpraesett. Örülnék, ha a családunk tagja lenne.
Jungkookra néztem, aki hasonlóan bólogatott.
- Jaja, nagyon jófej csaj, a smiley-s szendvicsem is tetszett neki! – vigyorgott, mint a tejbetök. Jajj, Jungkook és az italozás...
Ahogy végignéztem rajtuk, melegség öntötte el mellkasom. Őszinténszólva, legmerészebb álmaimban sem gondoltam sosem, hogy így beleegyezzenek valamibe, ami tulajdonképpen még el sem kezdődött.
Ugyanakkor féltem, s kételyeim voltak ezzel kapcsolatban. Sosem voltak hasonló érzéseim senki iránt, persze, volt, hogy tetszett valaki, de a mi munkánkban ez amúgy sem egyszerű. Hogyan tovább? Mit kéne csinálnom? Vagy csak hagyjam, hogy magától történjenek a dolgok? Mindenesetre, úgy voltam vele, hogy egyelőre eleget teszek annak a vágynak, hogy láthassam őt.