I Could Save You(Jiminff)

Negyvenedik

A szívem alapból kiakart ugrani a torkomon, de amikor elment az áram, és nem kicsit beszakadt a dobhártyám, azért féltem, hogy tényleg nem lesz a helyén.
Jiminnel úgy ugrottunk szét, mint a galambok, akik közé befutott egy kis gyerek, én egyből felálltam, s az ajtó fele indultam nem is figyelve semmire, így Jimin karjai közt kötöttem ki. Vettem egy mély lélegzetet, ahogy éreztem meleg levegőjét arcomra érkezni, a meleg tenyereit a felkaromon, az édes illatot.
- Maradj itt, átmegyek Jiwoo-hoz – mondtam ki nagy nehezen, mire gondolom bólintott egyet, s én elkezdtem áttántorogni Jiwoo-hoz a sötétben. Minden koromsötét volt, semmit sem láttam, de ismertem a házat, s Jiwoo-ba is sikerült belebotlanom, mire mindketten felsikoltottunk. Jiwoo bekapcsolta telefonja világítását, amivel sikerült elvakítania.
- Nagyon megijedtem, azt hittem bajotok is lett! – közölte minden további nélkül Jiwoo, ami nagyon jól esett tőle.

Jimin POV

- Nincsen baj, Jimin bent ül az ágyamon, szerintem gyújtsunk gyertyátkat – magyarázott YeEun Jiwoo-nak. Akaratlanul is megforgattam szemem.
Nem szerettem utálni az embereket, azt se szerettem, ha engem utálnak, mert semmire sem vezet. Ha utálsz valakit, téged is utálni fognak. De Jiwoo-nak valami baja volt velem, ezt tudtam, így automatikusan jött az ellenszenv.
Amíg YeEunék gyertyákat kerestek, én is bekapcsoltam a zseblámpát a telefonomon, s magam mellé tettem az ágyra. Nem szerettem a sötétet, és az utcáról sem sok fény jött be, hiszen több utcában ment el az áram. Hátratettem kezeim az ágyon, s a fejemet is hátraejtettem. Vettem egy szaggatott levegőt.
Én is megijedtem a nagy dörgéstől, de a szituációtól, melyből kirántott még inkább. Ötletem sem volt, mi történik, mintha lehúzták volna a rolót, mikor YeEun bőre a nyakamhoz ért. Soha életemben nem éreztem hasonlót, meg sem tudom fogalmazni, mi volt az. Csak azon kaptam magam, hogy minél közelebb szeretnék lenni hozzá. És azt hiszem, az is történt volna. És hogy ez jó volt-e? Nem tudtam volna megmondani.
YeEun egy gyertyát tartva kezében sétált vissza a szobába, ami alulról megvilágította arcát. Ahogy rámnézett, egy apró ideges mosolyt ült szája sarkában, mire én nyugodtan mosolyogtam vissza rá. Nem történt semmi, s nem is fog, nincs miért idegeskednünk. De nem tudta elkerülni figyelmem a tény, hogy milyen szépnek tűnt abban a pillanatban.
- Hozok be pár gyertyát, pár perc múlva visszakapcsolják az áramot, ne aggódj – tette le az asztalra, majd kiment a konyhába meggyújtani még párat. Jiwoo már nem volt vele, ami nem is volt baj. Csak figyeltem YeEunt, ahogy a gyertyával bajlódik, mert a tartó miatt folyton megégette a kezét. Majd halkan elnevetne magam felálltam, s kimentem neki segíteni.

YeEun POV

Az áramot nemsokkal később visszakapcsolták, s Jimint is lassan vinnem kellett haza, így szépen a tudtára adtam, hogy indulunk, mire nem sok kedvvel, de elkezdett készülődni. Én bekiabáltam Jiwoo-nak, hogy jöjjön ki, mert Jimin menni készül, mire nagy nehezen kifáradt. Kissé bosszantott már visekedése, ugyanis nem túl kedvesen nézett ezúttal sem Jiminre. El se tudtam képzelni, hogy esett ez neki, hiszen van épp elég ember így is, aki ok nélkül utálja. Megszakadt a szívem érte.
- Örültem a találkozásnak, jó éjszakát – hajolt meg egy kicsit Jimin mosolyogva, nyomát sem mutatva annak, hogy ez hogy esik neki.
- Részemről a szerencse – bólintott Jiwoo is mosolyogva, de a feszültséget mindenki érezte.
Minél gyorsabban tábort akartam bontani, így sürgetve Jimint nyitottam ki az ajtót előtte, de azt hiszem arra, ami az ajtón túl fogadott minket, egyikőnk sem számított. Talán megéreztem, hogy sietnünk kellene.
Előttünk teljes valójában állt Jamie Smith. Boldog mosollyal, azzal a tökéletes mosollyal, melybe nagyon szerelmes voltam hosszú ideig, a maga barnított bőrével, fehér és rendezett fogaival, karamellbarna szemekkel, tökéletesen álló, ápolt, barna hajjal. A maga magasságával, kiállásával és férfias kisugárzásával. Ő volt az a tipikus külföldi srác a gimiben, akiért mindenki odavolt, a focicsapat tagja, gazdag orvosszülőkkel, hatalmas villával, házibulikkal és drága autóval, egyszóval a megtestesült tökély.
Mindenkinek elállt a lélegzete. Jiwoo-nak az ijedt légvételét is hallottam magam mögött. Jamie fokozatosan fordult át értetlenbe, ahogy végignézett Jiminen. Jimin pedig Jamie-n. És Jimin tudta, ki Jamie. A barátom a képről. Láttam Jimin arcán azt a sötétséget, ami ráborult. És tudtam, hogy valami eltört benne. Valami nagyon fontos és értékes, amit tőlem kapott. Az önértékelése.
- Sziasztok – köszönt Jamie. Minden másodperc kínzó lassúsággal telt. Jamie bentebb lépett, s egy puszit nyomott homlokomra, mire Jimin kicsit arrébbállt. – Szia, nyuszó. – Úgy éreztem, megfulladok a feszültségtől. Nagyon nem akartam, hogy Jimin így ismerje meg Jamie-t. Az utóbbi időben már azt se akartam, hogy megismerje. Nem akartam őket együtt látni. Irtóztam a gondolattól, és most ott álltunk mindannyian. Az idegeim pattogtak. – Jamie Smith – nyújtotta kezét Jamie. Jimin felnézett rá, hisz Jamie nagyon magas volt, magasabb Namjonnal, majd egy mosolyt erőltetett magára.
- Park Jimin – rázta meg kezét. Jamie elgondolkodott egy pillanatra.
- Hm, ismerősnek tűnik ez a név – töprengett el, ahogy körbefonta egyik karját derekamon, s összekulcsolta ujjainkat hasamon. Jimin egy pillanatra nézett le oda, én pedig úgy éreztem, elásom magam a lehető legmélyebbre. Lesütöttem a szemem, ahogy Jamie lassan rájött, ki is ő. Namjoon ugrott be, hogy azt mondta, védjem meg Jimint a nyilvánosságtól. Tényleg lassan elájultam az ereimben áramló vér sebességétől. De Jimin inkább nem szólt semmit. – Ah, te vagy az egyik tag abból a híres bandából! Az...az a...Bangtan? BTS? – agyalt tovább, mire Jimin rám nézett, ugyanúgy a nyilvánosságon aggódva, de használhatatlan voltam. Így bólintott egyet.
- Igen, a BTS-ből – mosolygott, de elképzelni sem tudtam, mennyit erőlködhetett hozzá.
- Nagyon örülök! Néhány számotokat nagyon szeretem – vigyorgott Jamie, látszólag észre se vette, hogy ki mennyire szenved a bőrében éppen. – De hogyhogy itt találkozunk? – kérdezte, majd hozzám és Jiwoo-hoz fordult. Már majdnem mondtam, hogy barátok vagyunk és vállaltam volna az egész hajcihőt, de Jamie újabb kérdése megmentett. – Interjút csináltatok?
- Igen, igen interjút csináltunk, egész nap, nagyon sokat dolgoztunk vele – lélegeztem fel. – De éppen menni készült Jimin, úgyhogy én haza is kísérem – bújtam ki Jamie karjából. – Nemsokára jövök, rendben? – tessékeltem ki Jimint erélyesen, majd visszanéztem rájuk. Jamie tudatlanul bólintott, Jiwoo pedig elég rosszallóan pillanatgatott rám.
Gyorsan indultam el le, nehogy több baj legyen, de azt hiszem jobb volt, amíg többen voltunk. Jimin nem szólt hozzám. Rám sem pillantott. Mintha nem is léteztem volna. Nekem pedig a torokszorító gombóc mellett a mellkasom készült kettéhasadni.