I Could Save You(Jiminff)

Harmincharmadik

Akármennyire nem szerettem volna, egyszer úgyis hazaértem. Jiwoo-nak mindenképpen elakartam mondani mindent részletesen, de ha Jamie ott volt akkor valamit ki kellett találnom, hol voltam. Na és ez okozott egy kis fejfájást.
Próbáltam halkan kinyitni az ajtónkat, de amint beléptem, Jiwoo már ott állt előttem, mögötte Jamie-vel. Mindketten kerek szemekkel néztek rám, én pedig nem tudtam elrejteni a rossz hangulatom. Vagy nem akartam.
- Te merre voltál? – kérdezte Jiwoo, majd kicsit arrébb löktem, hogy beléphessek az ajtón, s levethessem cipőm.
- Egész nap? – tett még hozzá a kérdéshez Jamie is.
Kikerülve őket a szobámba indultam, hogy összeszedjem a pizsamám, s elmehessek fürdeni, majd megálltam a fürdőajtó előtt, s a döbbent arcukra néztem.
- Elfelejtettem szólni, de tegnap megbeszéltem EunKyunggal, hogy elmegyek vele túrázni Bukhansanba – néztem jelentőségteljesen Jiwoo-ra, aki egyből vette a lapot. Az arckifejezését már meg sem említem.
- Egy SMS-t igazán írhattál volna! – emelte meg hangját Jamie. Szemöldökráncolva néztem rá.
- Jiwoo-nak írtam, nem mondta? – kérdeztem vissza értetlenül.
- Arról beszélek, hogy egy rohadt betűvel nem említetted, hogy hol vagy! Aggódtam! – lett még hangosabb, mire elkerekedtek szemeim.
- Ne emeld rám a hangodat, Jamie! – lettem én is ideges, majd hirtelen Jiwoo közénk állt.
- Ebből elég! Ne kiabáljatok egymással, és ne haragudj YeEun, de most te vagy a hibás! – nézett rám kis haraggal, de...csalódottságot is láttam benne. – Jamie, szerintem jobb lesz, ha most hazamész, YeEun, veled még beszédem van! – bökött rám ujjával. Jamie rám emelve tekintetét szintén csalódást mutatott felém, majd megrázta fejét.
- El akartam köszönni. Elmegyek két napra Sanghai-ba apámmal – nézett rám. – De akkor mindegy, vigyázzatok magatokra.
Fordult az ajtó fele, s elkezdte felvenni cipőjét. Egy kis bűntudat hasított belém, ahogy végignéztem, amint kilép az ajtón. Végül csak bementem a fürdőbe, s vártam a fejmosásomat a kádban. Egész gyorsan meg is érkezett, tulajdonképpen kivágta az ajtót. Sóhajtva egyet néztem fel rá.
- Neked mi bajod van? – kérdezte egyből magas c-n. – Szerencsétlen Jamie egész nap itthon ült és rád várt! Erre hazajössz és jelenetet rendezel?! Arról nem is beszélve, hogy még mindig hazudsz neki! Meddig akarod még bántani? Azt, aki az életét adná érted?
- Jiwoo, hiába ismételgeted állandóan, akkor sem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel! Igen, Jamie szeret engem, tiszta szívéből, és én is szeretem őt, de nem tehetek róla, hogy szívesebben vagyok Jiminnel! – mondtam ki valami olyat, amit lehet nem itt és nem most kellett volna. Valami olyat, amiről én sem tudtam, hogy bennem van. Vagy ha tudtam, azt nem, hogy mióta. És elég régóta érezhettem ezt.
Az én szemeim is elkerekedtek, de nem annyira, mint Jiwoo-é.
- Hogy mi? – suttogta Jiwoo. – YeEun, ez nagyon nincsen rendben.
- Tudom, de... – makogtam.
- De?
- Nem tudok mit mondani – ráztam meg fejem. – Sajnálom.
Jiwoo pár pillanatig csak figyelt engem, majd el is ment. Magamra hagyott a bennem kavargó érzésekkel, melyeket nem tudtam hova tenni.
Az estém csak forgolódásból állt, szemhunyásnyit sem aludtam, pedig lehet, jól jött volna később.
Reggel a telefonom csengőhangja keltett, kissé túl korán. Meg sem nézve, ki az emeltem fülemhez, s ott is hagytam.
- Haló? – dünnyögtem artikulálatlanul.
- Oh YeEunnal beszélek? – szólt a telefonba egy mély, határozott hang olyan diplomatikusan és közömbösen, ahogyan csak lehetséges. Én persze egyből felugrottam az ágyban, s próbáltam kipislogni szememből az álmot, miközben ezerrel zakatolni kezdett az agyam.
- Igen, Oh YeEun vagyok. Ön kicsoda? – kérdeztem vissza számat rágva.
- Kim Namjoon vagyok, a Bangtan Boys leader-je. Lenne rám egy kis ideje a mai nap folyamán, esetleg az elkövetkezendőkben? – folytatta ugyanolyan hangnemben, én viszont teljesen lesokkoltam. Te jóságos ég, Namjoon! – Ott van még?
- I-igen, itt vagyok, és az időpont...ma délután szabad vagyok, egy kávézó megfelelne a találkozóra? – makogtam, mint egy rohadt óvodás, aki először beszél felnőttel. Mi a fene ütött belém? Ja, igen. Jimin második apjával beszélek éppen.
- Nekem rendben van, ha Önnek is. Ma délután négy órakor a Cafe Durantban? – hadarta el, mintha teljesen felkészült volna a mai napra, a válaszomtól függetlenül.
- Rendben, ott találkozunk – köszöntem volna el, de még beleszólt.
- Ha kérhetném, mindkettőnk biztonsága érdekében, kérem jöjjön feketében, ha lehet maszkban, s napszemüvegben, én is ugyanabban leszek.
- Persze, mindenképpen – válaszoltam, majd meg is szakadt a vonal. Én pedig még egy ideig biztosan ott ültem az ágyamban, a reggeli napsugarak égető gyűrűjében, magam elé bámulva, hogy ezzel a helyzettel mégis mit fogok kezdeni. Életemben először megijedtem egy találkozótól, pedig egy újságírónak az egy hatalmas vétek.
Mondanom sem kell, hogy az egész napom másból sem állt, csak agyalásból. Jiwoo-val sem túlzottan beszéltem, bár ahogy rám nézett, talán jobb is. Jamie-től nem kaptam üzenetet, ami nem igen foglalkoztatott, inkább, hogy Jimintől nem. Így dél körül vettem a bátorságot, s írtam neki, hogy mi újság vele, hogy van. Egy ideig vártam, hogy válaszoljon, de tíz perc után sem történt semmi. Így félretettem, s agyaltam tovább. Határozottan féltem a leaderrel való találkozástól. Pontosan nem tudtam megmondani, miért is, hiszen Hoseok már az egész banda személyében elfogadott engem. Talán tényleg úgy tekintettem Namjoonra, mint a Bangtan apukájára.
Délután négy előtt egy órával már a hajam égnek állt az idegtől, amit Jiwoo is észrevett. És mint jó barátnő és mostohatesó révén, nem hagyhatott magamra. Hittem ezt én.
- Mitől robbansz fel mindjárt? Jamie? – beszélt hozzám a konyhából, ugyanis a szobámban kerestem a fekete cuccaimat, meg maszkot, hiszen én nem használom, csak ha beteg vagyok, de persze most nem volt meg. Na jó, a kerestem erős szó, inkább széthajigáltam a szekrényem.
- Jiwoo, nem minden Jamie-ről szól, tudod? Főleg mostanság nem. Kim Namjoonnal megyek találkozni, a BTS leader-jével – jelentettem ki egyszerűen, majd leguggolva a szekrényem aljába ástam magam. Koccant egy tányér.
- Hogy mit csinálsz? – kérdezte Jiwoo teljes elképedéssel, amit a ruhák tompítása ellenére is jól hallottam.
- Namjoon felhívott, hogy találkozni akar velem.
- És te mióta vagy ilyen jóban a Bangtan leader-jével? – jött be a szobámba, mire kimásztam a maszkkal a kezemben.
- Nem vagyok. Azt hiszem, éppen ezt akarja orvosolni most – vontam meg vállam. – De amúgy mi bajod is van, Jiwoo?
- Az, hogy megint olyannal foglalkozol, amivel nem kellene, amivel meg kellene, szarsz rá! Magasról! – legyintett rám, s visszament a konyhába.
- Nem unod még? – sétáltam utána felkapva a cuccaim a halom ruháról.
- Micsodát? – fordult felém indulatosan.
- Hogy folyamatosan Jamie-ről papolsz – mondtam ki egyszerűen. – Mert én már nagyon – fordítottam hátat, s a fürdő fele mentem, amíg Jiwoo-nak az állát hallottam koppanni a padlón.
- Nem gondolod, hogy mostanság kicsit elmentek neked otthonról?
- Nem gondolod, hogy rosszabb vagy, mint egy anya, aki a tinédzser gyerekével veszekszik? – kiáltottam ki a fürdőből.
- A veszekedő anyuka is jót akar a gyerekének, de az sosem hallgat rá!
- Aztán a gyerek magányosnak érzi magát, s bajba kerül – folytattam a sztorit. Ami valahol helyt is állt.
- Veled nem lehet újabban beszélni sem – sóhajtott Jiwoo, én pedig nem szóltam többet.
Fájt? Hogyne. Bántott, hogy egyáltalán nem érdekli, mi van velem, csak és kizárólag Jamie-vel foglalkozott? Igen, nagyon. De abban a pillanatban nem ezzel foglalkoztam, hanem hogy jó benyomást keltsek Kim Namjoonnál. Azzal pedig szerintem nem mondok újat, hogy ez nem lesz egyszerű feladat.

~~~

Elnezest az elozo bakiert, kicsit szetszort voltam ma.😅