I Could Save You(Jiminff)

Tizedik

Miután Jimin visszaért, mindennel, amire szükségünk volt, félbehagytam az ebéd készítését, ami szintén diétás, és kevés adag lesz. Az más kérdés, hogy ez nekem verébadagnyi, de majd sunyiban eszek egy rament. Vagy kettőt.
- Az udvarra pakolok, jó? - kiáltott be Jimin az udvarról, mire kisiettem, s szó nélkül segítettem neki kiszedni a festékeket, ecseteket, védőfóliát, és egy pillanatig se hatott meg Jimin arckifejezése, amikor kissé felfújva arcát méregetett, ugyanis ö akarta bepakolni az egészet. Varrott kézzel, alultápláltan, betegen.
- Nem nézhetsz így rám - szóltam hátra a vállam felett egy adag védőfóliát tartva. - Nekem több okom lenne.
- Nekem is van - vágott vissza egyből, de hallatszott hangján, hogy nem igazán biztos benne, hogyan is szóljon hozzám.
- Üti az én okaimat? - kérdeztem szórakozottan.
- Igen!
- És mik azok? - sétáltam befele, s már ö is beért engem két vödör festékkel a kezében. Ahogy belegondoltam, hogy hogy fájhat ez a varrott kezének, egyből eléléptem, ezzel pedig megállásra kényszerítve és meglepve öt. Akaratom ellenére elmosolyodtam apróból nagyra nőtt szemein, s kissé elnyílt dús ajkain. - Cserélünk - mondtam szemébe, mire megrázta fejét, elhagyva meglepettségét. Egyik szemöldököm felvonva mértem végig. - Ez nem kérés volt, hanem kijelentés - szögeztem le, s letéve a fóliát nyúltam a varrott kezében levő vödörhöz először. De ő elhúzta előlem. Ránéztem, de szeme ártatlanul csillogott le rám. Újra felé nyúltam, de ezúttal hátrált is egy lépést, így kissé előre estem. - Na jó - néztem fel rá csípőre tett kezekkel. - Add ide - szóltam rá, de ő nem reagálva semmit indult el a lejtőn kocogva, én pedig elkerekedett szemekkel mentem utána, ugyanis nem hittem el, hogy semmi kárt nem tesz a karjában ez a játék, amit művel. - Jimin! Tedd le a vödröt! - kiáltottam. - Kérlek! Hagyd abba! - kiabáltam, de mindannyiszor gyorsabban ment, s szlalomozott előttem, míg végül le nem értünk a partot elválasztó kerítéshez, ahol megcsúszott azon a kevés füvön, s az egyik karjára esett, a vödrök pedig elgurultak.
Teljes pánikban, a levegőt kapkodva térdeltem le mellé és fordítottam magam felé arcát.
- Jimin! Jól vagy? - kérdeztem, de csak csukott szemmel nyöszörgött. - Annyira buta vagy, miért nem tudsz rám hallgatni? - kérdeztem, s a karjához nyúltam, ami be volt kötve. Szerencsére nem arra esett rá, de így se voltam benne biztos, hogy nincsen baja. - Fáj? Fáj a karod? Fáj valamid? - hadartam, de semmire se válaszolt. Kezdtem szörnyen ideges lenni, már épp indultam volna hívni a mentőket minden eddigi erőfeszítésémet eldobva, amikor elmosolyodott. Csukott szemmel, a félig homokos földön feküdve elmosolyodott, majd elnevette magát. Én pedig lesokkolva néztem a jelenetet, amíg ki nem nyitotta szemét, s rám nem nézett.
- Vicces, ahogy aggódsz - nevetett tovább, mire leesett, hogy az egész esés csak színjáték volt. Semmi baja nincsen. Nem fáj semmije, és a vödörcipelés sem okoz neki fájdalmat. Amint ez leesett, erősen rávágtam a jobb vállára, s felállva visszaindultam az autóhoz. Persze Jimin egyből jött utánam.
- Na, most mi van? - mosolygott, de csak gyorsabbra vettem a lépteim. - Hallod! Ne csináld már, vicces volt - állította, azonban én korántsem gondoltam így.
Odaértünk az autóhoz, én pedig szó nélkül csaptam le a vödrökre. A maradék kettőre.
- Ne már, legalább azt mondd el, miért haragsz-
- Azért haragszok, mert rohadtul aggódok érted így is, erre teszel még rá egy lapáttal! - kiáltottam szemébe nézve, mire nyelt egy nagyot, s a padlót kezdte pásztázni. Legalább felfogta. - Sok okom van aggódni érted, kérlek ne tetézd ezt - tértem át könyörgésre, aminek a súlyát ő is érezte.
- Sajnálom - motyogta pár pillanat múlva, ajkaival csücsörítve. - Nem lesz több ilyen. Akkor csak alapból aggódhatsz majd értem - mondta, mire hirtelen, befolyásoltalanul elmosolyodtam, de legalább nem látta. Úgy mondta, mintha éppen most szidta volna meg egy tanárnő.
Sarkon fordult, s visszasietett a kocsihoz, majd a könnyebb dolgokat fogta meg, és hozta az udvar azon részéhez, ahol tudunk keverni, s könnyen járkálni a ház körül. Ránéztem órámra, ami majdnem delet mutatott, ezzel együtt pedig összeugrott a gyomrom. Jiminre néztem, aki a házat figyelte, hol is kezdhetnénk, teljesen belemerülve, élvezve a szituációt, nekem pedig nem volt kedvem lelombozni. Most először volt érezhetően jó kedve, mióta itt van.
- Van bent pár pakolnivalóm, kint maradsz tervezgetni, esetleg nekikezdeni? - kérdeztem tőle, mire rám se nézve mondott egy igent. - Ha baj van, kiabálj.
- Ahaaa - válaszolta, mire aprót nevetve bementem a házba, s az ebédet fejeztem be.
Tudtam, hogy muszáj lesz egyszer szólni neki az ebéddel kapcsolatban, de nem volt szívem teljesen tönkre vágni a kedvét. Ezért miután kész voltam, kimentem hozzá, s meglepődve vettem tudomásul, hogy már hozzákezdett a festéshez, épp a bejárati ajtó körüli részen húzta az hengert, a leterített védőfólián egyensúlyozva. Szép színt választott, egyszerű krém volt, mégis feltűnő és illő a tengerparti stílushoz. Észre se vette, amikor pár lépésre tőle megálltam, s azt vártam, hogy rámnézzen. Valószínűleg nem vett volna észre, ha nem csöppen az arcára a festék, s nem szór el egy szitokszót, majd hajol le, hogy pólójával letörölje. Vagyis az én apa-pólómmal.
- Amúgy ki engedte meg, hogy felvedd a pólóm? - kérdeztem hunyorogva felnézve rá, mire kissé megijedve kapaszkodott bele a létrába, de amint felfogta, amit mondtam, fejét kapkodva kereste a szavakat. Én pedig jót szórakoztam rajta.
- Én nem...é-én visszaadom - nyúlt a póló aljához, s készült levenni. Amit egyébként valószínűleg szívesen végignéztem volna, ugyanmár, ki ne nézné végig, ahogy egy fiú leveszi a pólóját? De nem akartam tőle visszakapni. Túl jól mutatott rajta. Illett hozzá, sokkal jobban, mint az a rengeteg drága ruha, amiket egyébként használ, amiket eddig láttam rajta.
- Nem azért mondtam - hadartam el. - Vicceltem - mosolyodtam el óvatosan, de Jimin nem egészen értette. - A tiéd lehet, nem gondoltam komolyan - legyintettem, mire elgondolkozva törölte még kicsit szemét. - Mit segíthetek? - kérdeztem.
- Hát, ha festeni szeretnél, akkor ott egy henger, jöhetsz ide is, csak te lent én meg fent, vagy ha nem akarsz festeni csiszolhatsz is - magyarázta a vett dolgokra mutatva, meg a kerítésre a kert aljában. Végül a festést választottam.
Hát, rendesen megbántam.
- Jimin! - kiáltottam el magam sokadjára, mire megint kuncogni kezdett, de megpróbálta elfojtani magában. - Hagyd abba!
- Nem is csináltam semmit! - védekezett, de tudtam, hogy nem véletlen csöpög a fejemre a festék. Először elhittem, hogy véletlen. Másodjára és harmadjára is. De negyedjére és ötödjére már nem. Még tizenkettedjére se. És megelégeltem a tizenhatodiknál.
A hengert felemelve húztam egy csíkot a bal karjára, majd mivel megmozdult, az oldalára is. Eltátott szájjal nézett le rám, én viszont csak vigyorogtam. Nem kellett volna.
A következő lépése nem pár csepp festék volt. Hanem amennyi egy hengerre ráfér, bele az arcomba, s rá a ruhámra. Csukott szemmel köpködtem a festéket, s ráztam le magamról, miközben Jimin olyan hangos hahotában tört ki, hogy tuti hallotta az egész utca. Amikor végre levegőhöz jutottam, megszólaltam. Elég hangosan.
- Park Jimin! - kiabáltam, s beletöröltem a pólómba a szemem, majd amennyire láttam megkerestem a létrát, s elkezdtem felmászni rá. Jimin persze abbahagyta a nevetést, s amint fent voltam, az időközben másik oldalra átkerült, s learaszoló Jimin karját elkapva álltam meg. Felnézett rám, én pedig a festékesvödörbe nyúlva - már úgyis teljesen mindegy volt a kezemnek -, kentem szét az arcán, amennyire sikerült. Az arcáról át a hajára, majd a vállára, legalább négyszer belemártva kezem a vödörbe.
Ezután én kezdtem hangos nevetésbe, ugyanis vicces volt a lassan méreggel feltöltődő arca, de már nem vágott vissza. Nem tudott volna már mit csinálni, így csak lassan elnevette magát, s a végén egymást nézve nevettünk a másik szerencsétlenségen.
- Idegesítő vagy - próbáltam abba hagyni a nevetést, de nem igazán ment, miközben a félig rózsaszín, félig szőke haját néztem. - Jól áll a krém - nevettem fel újra, mire teljesen eltátotta száját.
- Idegesítő? Én? - mutatott magára. - Nem tudom, ki kiáltott rám kétpercenként, hogy a fejére hullik a festék, miközben festünk - emelte ki az utolsó szót.
- Az lehet, de tizenhatodjára már nem volt véletlen! - kötöttem bele, de még mindig nagyon nevetségesen állt a sötét szeme mellé a krém szín, így tovább nevettem, mire ő is elmosolyodott.
- Mikor hagyod abba? Ilyen viccesen néznék ki? - kérdezte, s kicsit előrébb hajolva belenézett az ablakba. Ezzel a lendülettel egyrészt majdnem leestem, másrészt sajnáltam, hogy a festék szagon kívül nem éreztem azt a jellegzetes édeskés illatot, amit mindig húz maga után. Nem nagyon tudnám mihez hasonlítani, esetleg egy epres tusfürdőhöz, vagy mézeshez, de kellemes. - Na jó, ez tényleg vicces - hátrált vissza, s mutatott arcára, amit megint megmosolyogtam. - De nehogy azt hidd, hogy te sokkal jobban nézel ki!
Erre abbamaradt mosolyom, s én is belelestem az ablakba. A hajam teljesen lelapult a festéktől, tulajdonképpen az egész fejem krém színű volt, kivéve a szemem.
- Kiakasztasz, Park Jimin! - néztem rá hunyorogva, mire mosolyogva megvonta a vállát, s elkezdett lemászni a létrán. Én egy kicsit elidőztem fele-fele színű haján, majd aprót nevetve indultam én is le, s a csaphoz sétálva mindketten elkezdtük lemosni a festéket magunkról. Közben persze továbbra is el-el nevettük magunkat, majd mikor végeztünk, mind a ketten csurom vizesek voltunk, így ki kellett ülnünk a napra száradni. Én a teraszra akartam, de Jimin nem.
- Nem mehetnénk le a partra? - kérdezte halkan, s szemében úgy láttam, fél, hogy problémát okoz nekem ezzel.
- De persze, miért nem mondtad eddig? - mosolyogtam rá, s kezdtem úgy érezni, görcsöl az arcom ennyi mosolygás után. Nem szokásom. - Hozok valami nasit, jó? Chips? - kérdeztem nyugodtan, azonban belülről majd szétrobbanttam az idegtől. Jimin egy pillanatra megdermedt, de aztán apró mosollyal bólintott, s felvett egy pokrócot a terasz sarkáról.
Bemenve hatalmas sóhajtottam az ebédre nézve, majd kivettem két zacskó chipset a szekrényből, s el is indultunk a partra.