I Could Save You(Jiminff)

Második

Másnap reggel Jiwoo rontott be a szobámba, én pedig a rémülettől a padlón kötöttem ki, takaróstól.
- Mi van Jiwoo? – nyöszörögtem a párnámba.
- Kelj fel! Gyorsan! Indulnod kell! – tekerte le rólam a takarót, s megpróbált hátrafordítani.
- Hova kéne indulnom ilyen korán? Még az ébresztőm se szólt – próbáltam kibújni Jiwoo kezei közül, de nem ment, felültetett, s óvatosan kezdett pofozgatni.
- Nem érdekel, indulnod kell nyomozni! – mondta emelt hangon, mire lassan kinyitottam szemem, s egy teljesen felöltözött Jiwoot pillantottam meg, csak az eszelős tekintet nem passzolt ebbe a normális kinézetbe.
- Ilyen korán? – kérdeztem minden reményemet beleadva.
- Ilyen korán! – állt fel, s a konyha fele vette az irányt.
  Nyöszörögve húztam volna újra fejemre a takaróm, de akkor Jiwoo felkiáltott.
- Meg ne próbálj visszafeküdni! 
  Egy hangos, fáradt nyögést kiadva magamból álltam fel, s indultam én is a konyhába. Azt hiszem, azóta se voltam olyan fáradt, mint akkor. Körülbelül másfél órát aludhattam.
Jiwoo éppen két adagnyi friss kávét ízesített be, miközben a reggelimet dobta össze.
- Mi ez a felhajtás? Nem mindegy, mikor kezdem kukkolni? – kérdeztem lehunyt szemekkel, de nem sokáig élvezhettem, mert hangosan csattant a bögrém a konyhapulton.
- Nem mindegy, ugyanis most indul próbálni Hoseokkal!
- Jézusom, emberek ezek egyáltalán? – szörnyedtem el belekortyolva a kávémba, mire Jiwoo felnevetett, nyomát se hagyva tegnapi összetört énjének, viszont én tudtam, hogy belül ideges és szomorú.
- Itt a reggelid, gyorsan edd meg, aztán öltözz valami sötétbe, vegyél maszkot és nehogy itthon hagyd a tableted! – utasított, én pedig próbáltam felfogni, miközben a kávémat kortyolgattam.
- Aha – bólogattam.
- Szörnyen festesz – nevetett fel, s elindult az előszobába, hogy felvegye bakancsát.
- Te is – vágtam vissza csípőből, mire még hangosabban nevetett fel.
- Egyébként, biztos sokat ehetsz mostanság, nőttél – formált gömböket a kezéből, s mellkasa előtt mutogatott vele. Elnevetve magam én is megnéztem, igaza van-e, s elkönyveltem, hogy igen.
- És tényleg! – vigyorodtam el boldogan.
- Irigy vagyok – nyújtotta ki nyelvét rám, mire én is őrá. Még intett egyet, majd el is tűnt az ajtóban. Egyből nagy csend telepedett a lakásra, én pedig tudtam, hogy össze kell szednem magam.
Egy órán belül kész voltam, s indultam is az asztalon hagyott cetlire írt címre. Nem volt túl messze, s mikor odaértem, valami eldugott parkolóban hagytam az autómat, s mielőtt kiszálltam, lecsekkoltam a kinézetem, amitől igazából bűnözőnek néztek az emberek.
Olyan tíz percet állhattam az épület előtt, amikor Hoseok és Jimin szintén hasonló öltözetben siettek be a bejáratiajtón.
Amit egyből észrevettem, hogy Jimin tényleg szokatlanul vékony, s hogy nem igazán volt erőteljes állapotban a járásából ítélve. Valószínűleg nem evett reggelit. Mármint a tegnapi reggelit.
Innentől a dolgom annyiban kimerült, hogy a próbateremmel szemben lévő kávézóban töltöttem nemegészen hat óra hosszát – aminek a nagy részét átaludtam –, aztán átmentem egy étterembe, s mikor felálltam, ugyanabban a pillanatban lépett ki Hoseok is az épületből. Feltehetőleg ő is valami ennivalóért indult.
Valójában, az elkövetkezendő három napom nem zajlott másképp. Eredménytelen korán kelések, jegyzetelések, séta, futás. Minden teljesen felesleges volt, aztán el kellett utazniuk egy műsor forgatásra két napra Thaiföldre.
Jiwoo ennek egyáltalán nem örült, sőt, egyre többet volt kedvetlen, erőtlen és szomorú. Már nehezen írta a cikkeket, amiket még beletettünk az újságba, nehezen nevetett, minden jó dolgot nehezen csinált. Én pedig hibásnak éreztem magam, de egyszerűen megközelíthetetlenek voltak a Bangtan fiúk. Nagyon vigyáztak arra, hogy senki és semmi még csak véletlen se érintkezzen velük.
És valószínűleg innen jött az a hülye ötlet a hazajövetelük utáni második napon, amikor a fiúk mind próbálni mentek, hogy akkor élesbe csináljak most már mindent. Olyan dologhoz folyamodtam, amihez csak a legbunkóbb, legpofátlanabb és legszégyentelenebb paparazzi képes. Ez volt az újságírás legalja.
Valószínűleg hallgatnom kellett volna az ezer kis hangra a fejemben, mielőtt és miután odaértem a dormjukhoz. Fel néztem a gyönyörű kétemeletes házra, s még egyszer megpróbáltam átgondolni, hogy mit is készülök éppen tenni. Aztán amikor rájöttem, kiszálltam az autóból, s óvatosan elindultam körbejárni a házat valami nyitott ablak után, elkezdtem emlékeztetni magam arra, hogy miért is teszem én most ezt. Az ok pedig egyedül Jiwoo volt.
Már majdnem feladtam, ugyanis minden be volt zárva, amikor a fürdőszobán lévő pont akkora ablak, amin egy kis méretű ember befér, kinyílt. Persze, majdnem felsikoltottam ijedtemben, hiszen miért nyílik ki egy ablak magától? Viszont nem foglalkoztam vele, kaptam az alkalmon és bekecmeregtem, azonban mielőtt a fejemet is betettem volna, öklendezéshez hasonló hangokat hallottam, nem messze tőlem. Megdermedve a helyemen óvatosan dugtam be fejem is az ablakon, s a látvány, ami fogadott, majdnem az én gyomromat is kiforgatta.
Park Jimin, a BTS egyik kedvenc énekese a vécé felé hajolva hányta ki gyomra tartalmát, ami igazából nem is volt olyan sok, és gondoltam, csak beteg, azonban akkor két ujját a szája fele emelte. Kikerekedett szemmel és totális pánikban levegőért kaptam, egyszerűen nem hittem a szememnek, de úgy éreztem egyrészt ezt nem tudom végignézni, másrészt ez egyáltalán nem normális dolog, így leugorva az ablakból odaléptem hozzá, s csuklóját megfogva állítottam meg mozdulatában. Kikerekedett szemmel és felmérhetetlen rémülettel nézett vissza rám, meg a nyakamban lógó fényképezőgépre, s próbált hátrakúszni, illetve kiszabadítani kezét, amikor nyílt a bejárati ajtó. Ekkor már az én szemem is kikerekedett, s minden további nélkül taroltam le Jimin, befogva a száját, s lábammal berúgva a fürdőszoba ajtót, ami hangos csapódással csukódott be.