I Could Save You(Jiminff)

Harminchatodik

Kikerekedett szemekkel emeltem a fülemhez, de bele sem tudtam köszönni.
- YeEun, Namjoon vagyok, Jimin nincsen véletlen nálad? – hadarta el, hallatszott rajta, hogy mennyire ideges, én pedig szintén ugyanolyan ideges lettem. A falatot majdnem félrenyeltem.
- Nem, nincsen, de mi történt? – pattantam fel.
- Nem találjuk sehol, nem veszi fel és nagyon aggódunk érte – magyarázta, majd másokhoz kezdett beszélni a háttérben.
- Hol néztétek már? – kérdeztem, ahogy a pulzusom nekem is az egekbe szökött.
- Parkokban, a stúdióban, táncteremben, éttermekben nézi Jungkook és Taehyung, édes istenem – sóhajtott egy hatalmasat.
- Oké, én is megpróbálok rátalálni – nyomtam ki egyből, s máris a szobámban voltam, hogy felöltözzek. Azt se tudtam, mi van rajtam, csak rohantam, már a cipőmet szenvedtem magamra.
- Hova mész? – jelent meg Jiwoo egy köntösben előttem.
- Eltűnt Jimin és a fiúk nem találják, segítek nekik – vettem fel a cipőim végre, s felkapva a kocsikulcsot a kilincsért nyúltam. – Nemsoká jövök.
Azzal meg sem vártam Jiwoo kioktatását, s robogtam le a lépcsőn, direkt kihagyva a liftet. Aztán megszólalt a telefonom. Egy pillanatra néztem csak rá, nem terveztem felvenni, de a kijelzőn Jamie neve villogott. Nem különösebben foglalkoztatott, de egy pillanatra megálltam. Nagy szarban vagyunk, de most is inkább Jiminnel foglalkoztam, mint vele. Szemét barátnő voltam.
Tovább siettem az autómhoz, és ahogy Szöul utcáira kanyarodtam elkezdtem agyalni, hova mehetnék. Beugrottak helyek, a bazár, ahol voltunk, de nem gondoltam volna, hogy egyedül odamert volna menni. A nyaralóhoz nehezen jutna el tömegközlekedéssel, hiszen nincsen jogsija, így azt is kihúztam. A Han-folyó partja ugrott be, ahova mehetett. Így arra vettem az irányt.
A nagy esti forgatagban még idegesebb lettem, alig jutottam el oda, de végül átjárkáltam az egész helyet ezúttal szőke hajkoronát keresve. De sajnos nem találtam.
Visszaülve az autóba kínomban csak mászkáltam az utcákon, majd beugrott valami. A bár, amit említett Jimin Taeminnel kapcsolatban. Később többet is beszélt a bárról, hogy hogy járnak oda. És a nevét beírta a telefonomon lévő térképbe, hogy megmutassa, hol van. Egyből lehúzódtam az út szélére, igaz, teljesen szabálytalanul, de annyi baj legyen. Előkaptam a telefonom, és az előzmények közt keresgéltem a hely után. Már pattogtak az idegeim, amikor végre megtaláltam. Egyből benyomtam a GPS-t, s indultam is tovább.
Eléggé messze volt Szöul központjától, kevesen járkáltak már az utcán, teljesen érthető volt, miért ide szerettek menni. Azonban az, ahogy kinézett nem volt túl bizalomgerjesztő.
Félve mentem le az alaksorba vezető lépcsőn, ahol egyből megcsapott a fülledt, izzadt meleg, az alkohol és cigiszag, az a tipikus régi épületből áradó 'illatfelhő'.
A pultos egyből rámkapta fejét, egy idősebb pasas volt, poharakat törölt, mint akinek nincs jobb dolga. Valószínű nem is volt.
Néhány idősebb korosztálybeli pillantott fel rám egyfajta "ki ez a cicababa?" nézéssel, mire megforgattam szemem, s a pulthoz mentem. Véletlen sem az engem méregető idős férfi mellé. A pultos lassan csoszogott oda hozzám, majd megkérdezte, mit kérek. Gondoltam, itt illik valami alkoholtartalmút kérni, úgyhogy egy sört mondtam, majd lassan körbenéztem a cigifüstben úszó termen. Mindenhol ült valaki, vagy beszélgettek, vagy csak egyedül iszogattak, rontották a tüdejüket. Furcsa hideg futott végig hátamon, ahogy valakivel találkozott a tekintetem. Fekete horgászsapka volt rajta, bőrdzsekivel, feketében teljesen. Ahogy jobban szemügyre vettem azt a szempárt, amely nem túl bizalmasan nézett enyéimbe, fejbevágott a tény, hogy az Jimin volt.
Pulzusom az egekbe ugrott, ugyanakkor egy hatalmas sóhajt engedtem ki. Felkapva a sörömet indultam meg hozzá, de amint odaértem, nem nézett fel rám. Nem is köszönt, én viszont ahogy leültem nem értettem semmit.
Aztán pedig megláttam, ahogy egy szál cigarettát emel a szájához, oldalra döntve fejét szív bele, majd egy cuppanással elengedi, s hagyja, hogy a füst lassan kiszálljon a szájából. Képtelen voltam felfogni a látványt. Nem tudtam megszólalni.
- Mi az? – nézett fel rám. – Megdöbbentő? Park Jimin cigarettázik?
- H-hát, ezt soha az életemben nem gondoltam volna – ráztam meg fejem. Itt valami nem stimmelt. Jimin tekintete nagyon nem fért össze az általános ábrázatával. Ez nem is Jimin volt.
- Azt elhiszem – bólintott maga elé, s pöccintve egyet a cigin hamuzott a tálba maga eőtt. Majd a poharáért nyúlt, amiben színe alapján tömény whiskey volt. Ivott egy kortyot, majd szemeimbe nézett. Én pedig ugyanazt a rosszindulatot láttam tekintetében, amit a két veszekedésünk alkalmával. – Másokat is biztosan ledöbbentene.
- Ezt nem értem – ráztam meg fejem. – És egyébként is, mi keresel itt? Mindenki téged keres!
- Nem érted? Pedig biztosan jó címlapsztori lenne – hagyta figyemenkívül figyemeztetésem, én azonban szemöldökráncolva néztem szemeimbe, melyek nagyon nem tetszettek.
- Jimin, fogalmam sincs, miért vagy most ilyen, de most már én is aggódom – hajoltam közelebb. – Ez egy ijesztő környék, és oké, hogy te egyedül idemertél jönni, de én is egyedül jöttem, a fiúk pedig a várost járják miattad, szóval kérlek...
- Nem! – kiáltotta, s felpattant a székéből, felborítva azt. Az állam is leesett a sokktól. – Nem megyek sehova, főleg pont nem veled!
- Jimin... - álltam fel én is, nem is törődve azzal, amit mondott, ugyanis mindenki minket nézett. Nem hiányzott egy címlapfotó, meg egy bunyó is.
- Nincsen! Nincs többé Jimin! Ne hívj többet így, azokután, hogy elhitetted velem, hogy érdekellek, és velem szeretnél lenni, nem foglalkozva a hírnevemmel! – kiabálta, szemei felduzzadtak, elképesztően ijesztően hatott. A szám ismét a padlót súrolta. Miről beszél? És miért kiabál? Miért itt?
- Miről beszélsz? – suttogtam nagy nehezen. Jimin elnevette magát.
- Nagy sztorit akartál, nem igaz? Hát itt van. Szalagcímnek mehet "Park Jimin bedőlt egy újságírónak, kulisszatitkok az énekes betegségéről" – hadonászott a levegőben. Nekem pedig minden szava tőrként fúródott szívembe.
Nem tudtam, hogy ezt honnan veszi. Hogy miért kiabál velem ilyenekről, hogy miért fáj ez ennyire. Hogy miért akartam mindennél jobban magamhoz szorítani biztosításképp, hogy sosem hagyom el. Megszólalni sem tudtam.
- Ne keress többé – mondta ki teljesen nyugodt hangon, pár pillanatig szemeimbe nézett, s felkapva tárcáját elindult ki a bárból. Kissé dőlöngélt, de lassan felment a lépcsőn.
Körbenéztem a nagy teremben, s sok szempár pillantott vissza rám. Sóhajtottam egyet, majd a pultoshoz léptem.
- Ön, vagy az emberek itt tudják, ki volt ő? – kérdeztem az egyértelműt. Az idős férfi bólintva egyet közelebb hajolt hozzám, amit nem néztem jó szemmel, de Jiminről volt szó.
- Nagyon sok híresség jár ide, személyesen is ismerik őket – magyarázta. – De ehhez hasonló jelenetet még nem láttam. Jimin jószívű fiú, és ahogy észreveszem, maga sem az a tipikus irritáló patkány, amilyenek itt néha megfordulnak – biccentett körbe. – Menjen utána.
Pár másodpercig visszhangoztak fejemben a férfi szavai, nem is gondoltam volna, hogy ez a hely erről szólna, vagy hogy a pultosnak ennyi sok gondolata volna. Szégyen nem szégyen, újságíró létemre sose tudtam, hogy az idolok ilyen helyekre járnak.
Aztán fejbevágott a felismerés. Namjoon mesélhette el a megismerkedésemet Jiminnel, esetleg Hoseok vagy Jungkook. Amint ez lecsengett bennem, bólintottam egyet a férfinek, majd Jimin után eredtem. Lövésem sem volt, hogyan magyarázom ezt el, de abban biztos voltam, hogy rendbe kell hoznom. Nem veszíthettem el. Már nem.