I Could Save You(Jiminff)

Tizenkettedik

A következő kisebb vitánk arról szólt, hogy Jimin nem hagyott mosogatni, mondván „még semmit nem segített itt”, én pedig elmagyaráztam, hogy éppen segít felújítani a házat és ne beszéljen hülyeségeket, de akkor is kötötte az ebet a karóhoz, úgyhogy végül hagytam neki. 
- Szólj, ha valamiben kell segítség – mondtam neki. – Kimegyek megnézni, hogy mennyi festéket pazaroltál – kuncogtam, s kiléptem az ajtón.
- Hé! Nem csak én voltam! – kiáltott utánam vérig sértetten, én viszont csak nevetve mentem el a létráig, ami körül minden tiszta festék volt. Mosolyogva gondoltam vissza a pár órával korábbi hülyeségünkre, s néztem bele a vödör festékbe. Hát, sokat elpazaroltunk, valószínű el kell majd még mennünk venni.
Ha már ott voltam, újra belekezdtem a festésbe, s nem sokkal később csatlakozott Jimin is.
- Hogy elkerüljük az újabb konfliktust, én öt méterre tőled kezdek festeni, oké? – kérdezte, mire egy sötét pillantást vetettem rá, s ő nevetve fogta újra meg a hengert. Ezúttal sikerült rendesen dolgoznunk egymás mellett, mindketten arra figyeltünk, hogy nehogy elrontsuk valahol, így nagyon nem is szóltunk egymáshoz.
Mire azt az egy falat megcsináltuk már este hat óra volt, igaz, ha a Nap állásából kellett volna eldöntenünk, azt mondtuk volna, hogy csak négy óra van, de láttam Jiminen, hogy már elég fáradt volt, így felajánlottam, hogy elmegyünk venni valami kaját vacsorára – persze ezt nem szívesen hoztam fel –, aztán vagy kiülünk a partra, vagy alszunk. Jimin azt mondta, eljön velem boltba, de aztán szeretne aludni, viszont a partra mindenképpen le akar menni este. Így beígértem neki a holnap estét.
Valami civilizált ruhát kaptunk magunkra, és már indultunk is, azonban Jimin be akart menni a városba.
- Én nem tartom jó ötletnek – húztam el a szám.
- De szeretnééék – fújta fel arcát, mint egy kis gyerek.
- Nagyon szép alakítás, de ha egy rajongótok felpakol Twitterre, lőttek ennek az egésznek – mutattam a nyaraló fele. Jimin továbbra is felfújt arccal duzzogta végig a kisboltig vezető utat, azonban mielőtt beléptünk az ajtón, elé álltam, s ugyanazzal a meglepettséggel nézett el rám, mint délelőtt.
- Hagyd abba – böktem a kis almácskájára, mire leengedte arcát. Végre.
Elégedetten mosolyogva hagytam ott kikerekedett szemekkel, s indultam meg édes burgonyát venni a nagyon diétás vacsoránkhoz. Igaz, én majdnem belehaltam az éhségbe, de volt még otthon instant ramen, majd azt eszek, miután Jimin elaludt.
Amint meglátta, hogy csak ennyit akarok vacsorára csinálni, megnyugodott, s levett egy üveg üdítőt a polcról. Aztán három csomag pattogós cukorkát, amit én is figyelemmel kísértem, s amint észrevette, hogy nézem őt, szélesen rámmosolygott, de úgy, hogy a szeme is eltűnt. Én is legalább annyira szélesen mosolyogtam magam elé, ugyanis nem hittem volna, hogy ilyeneket a kosárba tesz. És hogy ilyen édes tud lenni egy fura mosoly.
Hazafelé sétálva se nagyon szóltunk egymáshoz, én azzal voltam elfoglalva, hogy örültem Jiminnek, ő pedig ette a pattogós cukrot. Ami folyamatosan pattogott a szájaban, ő pedig élvezte.
- Kérsz? – nyújtotta elém, mire kérdőn ránéztem. – Mi az? Ez a kedvencem – vont vállat, én pedig elnevettem magam rajta. Olyan volt, mint egy vérbeli rossz kisfiú.
- Kérek egy kicsit – válaszoltam előző kérdésére, mire öntött a kezembe, s bedobtam a számba. Hirtelen köhögni kezdtem, ugyanis lement a torkomra, s ott kezdett pattogni, mire Jimin elnevette magát rajtam.
- Nem így esszük a pattogós cukorkát! – mondta, miközben bekapott egy újabb adagot. – Vigyázni kell, nehogy a torkodra menjen, mert ez lesz – mutatott végig rajtam.
- Na nem mondod? – forgattam meg szemem. – Az én gyerekkoromból ez valahogy kimaradt.
- Nagy kár – válaszolta vállat vonva, s miután köhögtem még egyet, elindultunk újra.
A nyaralóban én nekiálltam az édesburgonyát megsütni, addig Jimin elment fürdeni. Miután bekészítettem a sütőbe, kiültem a teraszra, s a vizet figyeltem, ami már sokkal nyugodtabban csapdosta a partot. Kellemes, hűvös, sós levegőt fújt a part irányába a szél, én pedig egy kicsit elengedtem magam az elmúlt pár hét után. Sok minden történt, és jól esett végre egy kis csönd és nyugalom. Nem csak Jiminnek, de nekem is szükségem volt erre a napra. Ugyanakkor elkezdett aggasztani egy-két dolog...Tudtam, hogy Jiminért, s értem is nagyon aggódnak, viszont amíg Jiminnel voltam, nem agyaltam ezen, olyan volt, mintha nem is létezne más ember körülöttünk. Ez megnyugtató, ugyanakkor eszembe jutottak a rajongói, akik biztos halálra aggódják magukat miatta, a tagokról nem is beszélve...Talán tudatosan nem beszéltünk túlságosan sokat ezekről a dolgokról, viszont egyszer muszáj lesz.
Így bementem a nappaliba, s felkutattam a kikapcsolt telefonom, majd figyelmen kívül hagyva az összes értesítőm léptem bele a Twitterbe, ott pedig a hashtageket néztem végig. Hát persze, hogy a legtöbbet tweetelt hashtag a „#JIMINLOST”, a második az „ARMYWILLFINDHIM” és a harmadik a „JIMINSAVINGPROJECT”. Akármennyire is volt szomorú ez, én megmosolyogtam, hihetetlen édesek az ARMY-k, azonban elkezdtem kalkulálni, ahogy a Top és Latest tweeteket nézegettem. Holnap még maradunk Jiminnel, aztán muszáj hazamennie. Nem akartam ilyen korán, még kéne neki idő, de sajnos ő idol, és kötelességei vannak.
- Mit csinálsz? – lépett ki Jimin a teraszra, miközben a nyakában levő törölközővel törölte vizes haját. Ami már nem volt rózsaszín. A kisebb szívroham után homlokráncolva néztem rá, nem egészen emlékeztem, hogy lenne ebben a nyaralóban szőke hajfesték. Vagy akármilyen festék a falfestéken kívül.
Neki is feltűnt értetlen bámulásom, így egyből el is magyarázta.
- Az paróka volt – zárta rövidre, de így se lettem okosabb. – Mivel ComeBack van, vigyáznunk kell, hogy a fotozáson és a klipekben lévő hajaink ne látszódjanak sehol, viszont ugye Szingapúrban voltunk fellépni, így kellett valami, ami takarja. Egyébként te vagy az első civil, aki látja a hajam, úgyhogy érezd magad megtisztelve – mosolygott fülig érően, mire megpróbáltam felfogni, amit elhadart, s végül csak a legutolsó infóra reagáltam.
- De hát csak szőke vagy – nyögtem ki, mire arcát felfújva nézett rám.
- Sokan örülnének, ha „csak szőkén” látnának – vágta vissza csípőből, s úgy tűnt, igazán megsértettem.
- Ezzel most megbántottalak? Mert akkor ne haragudj – kértem bocsánatot, ugyanakkor nem igazán értettem, mi ebben a sértés. 
- Hagyjuk – legyintett rám, mire megszólaltam volna, hogy ne hagyjuk, de más témára tért át. – Mit csinálsz? – nézett körbe tovább törölgetve a szőke haját, ami egyébként nagyon jól állt neki. Bár nehezen ismerem el, de a rózsaszín jobban.
- Csak gondolkoztam – vontam vállat letéve a telefonom az asztalra. – Nagyon fáradt vagy? – kérdeztem, miközben elindultam be, s megnézve az édes burgonyát kezdtem jeges teát készíteni, igaz, kellemes nyári idő volt, de azért jól esett egy kis hideg.
- Egy kicsit – válaszolta, de láttam rajta, hogy nagyon elfáradt ma. Nem hibáztatom érte, én is.
- Mindjárt kész a krumpli – mondtam, s leültünk a pulthoz, majd odaadtam neki a jegesteát. – Melyik szobában szeretnél aludni? Három van, két franciaágyas és egy egyszemélyes – soroltam és mutogattam végig a szobaajtókat.
- Melyikben leszel te? – kérdezett vissza.
- Nekem mindegy – vontam vállat, mire Jimin elgondolkozva nézett végig az ajtókon. Furának találtam, de nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet.
- Abban – mutatott a középső ajtóra végül. Bólintottam, majd felkeltem a krumplikért, ugyanis csipogott a sütő.
Ennek Jimin egyből nekiesett, nem volt kérdés, hogy eszik-e belőle, én pedig meglepődve figyeltem. És belül kicsattantam az örömtől.
Miután lefejtette a haját, s beleharapott, majd ivott rá vizet, mert megégette a száját, rám nézett magát legyezve.
- Anyukám mindig ilyet csinált nekem, ha rosszul voltam – magyarázta teleszájjal, s őszintén meglepődtem rajta, hogy mindenféle kérdés nélkül kezdett beszélni magáról. – Pont ugyanolyanra csinálod, mint ő – mosolygott rám, miután lenyelte a falatot.
- Ennek nagyon örülök – mosolyogtam vissza rá, de azután sem vettem el szemem róla, hogy a krumplira figyelt. Ez volt azt hiszem a legszebb dicséret, amit valaha kaptam.
Miután megettük a vacsorát, Jimin újra ragaszkodott a mosogatáshoz, amit nem néztem jó szemmel, de ahogy észrevettem, egyikünknek sem volt energiája már egy újabb vitára, így elmentem fürdeni, s megágyazni mindkettőnknek, illetve miután megkérdeztem, hogy nem volt-e rosszul napközben, megitattam vele az antibiotikumot. És szerencsére már jobban volt, így biztos, hogy csak a kimerültség okozta láz volt, azonban az antibiotikumot akkor is elfogyaszttatom vele.
Aztán jó éjszakát kívánva mind a ketten gyorsan álomba merültünk. Legalábbis Jimin biztos sokkal hamarabb, mint én, mert a másik szobából is hallottam halk szuszogását. Mintha egy nyuszi lett volna.