I Could Save You(Jiminff)

Kilencedik

- Hyung - nyöszörögte, miközben kijött a tengerre nyíló teraszra. Éppen kávéztam. - Hyung...
- Jimin? - fordultam a szúnyoghálós ajtó fele, amin éppen kilépett Jimin. Szétnézett, majd a szeme megakadt rajtam. Elég pocsékul festett, haja lelapult, szeme vörös volt, illetve elég sápadt.
- Te mit keresel már megint itt? - kérdezte pislogás nélkül meredve rám, s ahogy elnéztem, kezdett kijózanodni, mert egyre idegesebb volt. De azért én eltátottam a szám.
- Hogy mit keresek a saját nyaralómban? Igazából fogalmam sincs, de ezt hamarabb kérdezném tőled - forgattam meg szemem. Jimin lassan újra körbenézett, majd hátrált egy lépést.
- Te elraboltál?! - akadt ki teljesen, mire a fejemet fogva vettem egy nagy levegőt.
- Mi lenne, ha egyszer úgy kezdenénk egy beszélgetést, hogy nem veszekszünk? - néztem rá meggyötörten. Tényleg nehéz egy emberrel folyamatos haragban lenni. Jimin kissé enyhített haragján, de továbbra is vádlóan ott állt. - Tegnap elájultál, belázasodtál, orvost hívtam hozzád - Ekkor Jimin szeme kikerekedett, de tudtam, mit akar mondani -, de ő egy nyugdíjas ismerősöm, fogalma sem volt rólad, nekem meg akármennyire nem hiszed el, volt annyi eszem, hogy nem mondtam el, ki vagy, még akkor se, amikor közölte, hogy kórházba kellett volna vinnem téged. - Látszólag megnyugodott, de én megint csak a szememet forgattam. - Következő kérdésedre válaszolva azért vagy ilyen kevés ruhában - s ez az én egyik agyonhasznált apa-pólóm volt, ami nem mellesleg piszok jól állt neki, főleg hogy sötétkék volt -, mert hidegfürdőt kellett venned; azért van egy szúrásnyom a bal könyökhajlatodban, mert vénásan kaptál gyógyszereket, ugyanis lehetetlenség volt téged felkelteni - ráztam meg fejem. - És - néztem végig rajta, hátha kihagytam valamit, mire elkapta rólam szemét, s összefonta maga előtt a karját - senki nem tud róla, hogy itt vagy, vagy hogy én itt vagyok, és nagyon remélem, hogy nincs nyomkövető a telefonodban.
Egy pár pillanatig döbbenten bámult rám, én viszont kivártam. Felemelő érzés volt nem vitázni vele.
- Miért...miért tetted ezt...? - kérdezte suttogva, én pedig vettem még egy mély levegőt, s hátradőltem a székemen.
- Szerinted, miért tettem meg mindezt? - kérdeztem vissza.
- Mert akarsz valamit. Pénzt? Közös képeket? Egy eltöltött napot... - sorolta én viszont felálltam vele szemben.
- Te tényleg nagyon buta vagy - közöltem egyszerűen, majd sóhajtottam egyet. - Segíteni akarok, te agyatlan - böktem meg a homlokát, mire hátratántorodott egy kicsit, s meg is lepődött. - Már az elejétől kezdve segíteni akartam, de hihetetlen hisztis vagy - ráztam meg fejem szemeibe nézve. Szavaim hallatán nyelt egy nagyot, gondolkozott egy keveset, majd újra felnézett rám.
- És ezt teljesen önzetlenül teszed? Miattam? - mutatott magára. - Nem kell pénz, kép, közös program, testi dolgok, koncertjegy, semmi? - várt egy újabb megerősítést.
- Nem, Jimin, nem kell - néztem az ég fele. - De ha ilyen értetlen leszel, visszaviszlek a dormba - közöltem, mire halványan elmosolyodott. Először, amióta találkoztunk. És nagyon jól állt neki.
- Köszönöm - suttogta olyan hangon, mint egy kisfiú.
- Ne hálálkodj, nincs miért - legyintettem. - Ah, de várj. Mégis van valami, amit kérnék. - Egyből elszontyolodott Jimin, láttam, ahogy lassan átvált haragba az arca. - Csináltam reggelit - mondtam ki, mire megállt egy pillanatra. - Nem nagy dolog, pár falat - nyugtattam, s kezdtem ideges lenni, hogy mit reagál erre.
- Nem vagyok éhes - köszörülte meg torkát, s elindult be a házba, viszont én elkaptam bal karját.
- Jimin - szólítottam meg halkan, mire lassan, de visszafordult. - Hagyd, hogy segítsek - néztem mélyen bociszemeibe, amikbe hirtelen elmerültem egy pillanatra, s Jimin arcán se láttam nagyon mást. - Kérlek - suttogtam, mire láttam villanni valamit, majd lenézett, s bólintott egy aprót. Egy hatalmas kő esett le a szívemről, pedig korántsem kellett volna, ugyanis egy nagyon hosszú út kezdetén indultunk el.
Karjánál fogva vezettem be a konyhába, ott pedig leültünk a pulthoz, amin tényleg nem volt sok étel, s Jimin amint meglátta, szemezett vele egy sort. Én lassan enni kezdtem, mire Jimin az evőpálcikát megfogva evett egy falatot. Óvatosan rágta, majd egyre többet tömött a szájába, míg végül már úgy nézett ki, mint egy hörcsög, de nehezen rágta meg, mintha nem engedte volna be a gyomra.
- Jimin - szóltam halkan, mire rám nézett. - Annyit egyél, amit úgy gondolsz, hogy elbír a gyomrod - tanácsoltam, ugyanis eléggé össze lehetett neki szűkülve az ürességtől. Bólintott, s elrágott mindent, majd kisebb falatokkal folytatta. Csendben ültünk egymással szemben, viszont éreztem a Jiminből áradó feszültséget, ezért tudtam, hogy valahogy oldanom kell.
- Arra gondoltam, hogyha szeretnél, és nem gond, maradhatnál itt egy kicsit - dobtam fel a témát, amin igazából egész sokat agyaltam már. Szemeimbe nézett két falat közt, hogy ezt most tényleg komolyan gondoltam-e, s olyat tettem, amit nem terveztem. Elmosolyodtam.
- Szerintem nem lenne baj belőle... - gondolkozott el halkan. - De csak ha neked nem probléma, és téged egyébként nem keresnek? - emelte meg szemöldökét, s evett még egy falatot, amit magamban elkönyveltem fél sikernek.
- De, biztosan, viszont fontosabb dolgom van - rántottam meg vállam, mire Jimin halványan elmosolyodott a tányérjára nézve. - Azon gondolkoztam, hogy nagyon régóta nem jártam már itt - néztem szét. - Eléggé lelakott lett, lenne rajta mit csinálni...
- Segíthetek? - kérdezte, mielőtt kimondhattam volna. Nagyon izgatottnak tűnt hirtelen.
- Persze, majd elmegyek boltba, vagy ha gondolod, jöhetsz te is - javítottam ki magam gyorsan, ugyanis nem akartam egyedül hagyni, nehogy valami hülyeséget csináljon. Bólintott egyet, majd egy utolsó falat után a poharához nyúlt, s megitta a vizet belőle.
- Azt hiszem, ez így most elég - nézett szemembe.
- Rendben, örülök - mosolyogtam akaratomon kívül. Én is bekaptam még az utolsó pár falatot, majd elpakoltam, s a mosogatógépet bekészítve mentem el valami normálisabb ruha után, addig Jimin töltött magának a frissen főtt kávéból, s kiült a teraszra. Gyorsan átöltöztem egy cicanadrágba és egy régi pólómba, ami már szinte haspóló lett, s kimentem Jiminhez. Ugyanúgy ült a széken, ahogy ott hagytam. Magamban fellélegeztem, majd leültem mellé, mert még én sem ittam meg az összes kávém.
- Tessék - nyújtottam felé egy tablettát. - Az orvos adta, antibiotikum.
Elvéve lenyelte a kávéval együtt, majd a kilátásra meredt. Gyönyörű kék volt a tenger, a homok szinte fehér volt, s a partra vezető ösvény mentén bokrok és hatalmas fű volt, amiket rendbe kellett volna tenni. Abban a kis előkertben volt egy kertiasztal székekkel, s egy hinta, amit nem ártott volna már lefesteni, ahogy a kis kerítést se, ami elválasztottam a parttól a nyaralót.
- Hihetetlen ez a hely - jegyezte meg egy kis idő után. Érdeklődve fordultam felé. - Csend van. Végtelen csend, csak a tengert hallod. Nincsenek sminkesek, stylistok, hangtechnikusok, producerek, mikrofonok, kamerák, kényelmetlen nadrágok és négy réteg pulóver ilyen melegben - magyarázta a vizet nézve. - Imádom - suttogta lehunyva a szemét, s hátrahajtva a fejét.
- Én is ezért szerettem - mondtam én is egy pár pillanattal később, mire rámnézett. - Tudod, az újságírás se mindig jó. Rengeteg emberrel találkozol nap, mint nap, akiknek adnod kell a kedves és alázatos embert, még akkor is, ha a pokolba kívánod őket - sóhajtottam magam elé meredve. Tudtam, hogy nehéz lesz a kezdet, ezért sokat gondolkoztam elsősorban, hogy hogyan lehetnénk jóban annyira, hogy hagyja, hogy segítsek neki később is. És a válasz az volt, hogy bármiről beszéljek vele. Akármilyen mély dolog is legyen az. - Viszont rég nem voltam már itt - néztem le összekulcsolt kezeimre. - Több mint egy éve, és ez látszik is a helyen - mosolyogtam rá Jiminre, aki csillogó szemekkel bámult vissza rám. Azt hiszem, megleptem az őszinteségemmel.
- Te vetted ezt a helyet? - kérdezte halkan.
- Nem - ráztam meg fejem elmosolyodva. - A szüleimé volt.
Azt hiszem, vette az adást, felfogta, hogy ezzel mit akartam mondani, és nem is feszegette tovább. Én pedig hirtelen hálás voltam érte, ugyanis nem sokat beszéltem a szüleimről.
Egy órát üldögéltünk a teraszomon, kávét iszogatva, a tengert figyelve, néha pedig kisebb megjegyzést hagyva a házon, amin lenne mit csinálni. Végül Jimin felajánlotta, hogy elmegy a boltba néhány dologért, illetve szégyenkezve bocsánatot kért, amiért ezt az én pénzemből kell tegye. Én pedig közöltem vele, hogy ne legyen hülye.