I Could Save You(Jiminff)

Negyvenegyedik

Az eső még mindig szakadt kint, alig láttam a szélvédőn, így dupla annyi idő volt eljutni a Bangtan-házba. Dupla annyi feszült, bűntudattal teli perc. Jiminből áradt a bánat, s még valami, amit nem tudtam meghatározni. Nem történt semmi, mégis, annyi minden ezalatt a kis idő alatt. Nem volt köztünk semmi, miért lett volna? De...valami meghatározhatatlan lógott a levegőben, ami feszítette a mellkasom. Egyszerűen...csak szerettem volna megölelni, mint az utcán a bár előtt, s el nem engedni, amíg biztos nem vagyok benne, hogy jól van és nem sír és nyugodt és minden rendben. De azt hiszem, az erre való tervem szertefoszlott, amikor a Bangtan-rezidencia elé érve Jimin egy halk "jó éjszakát" után kiszállt, s berohant a házba.
Sokkosan néztem utána, hogy ez mégis mi a fene volt. Rendben, hogy összetört a belsője, amit nagy nehezen felépített, de ez azért...
Sóhajtva egyet dőltem hátra az ülésemben. Megdörzsöltem szemem, majd szétnéztem az utcában. Mit tehettem volna? Elképzelésem sem volt. És amikor eszembe jutott, hogy haza kell mennem, s tennem a szépet, egy hangos sikítás hagyta el számat. Az eddiginél ezerszer kevesebb kedvem volt ahhoz, ami otthon volt.
Lenéztem kézfejemre, melybe illett Jiminé. Melyben legalább egy órán át benne is volt. Akaratlanul egy mosoly húzódott ajkamra, s valami meleget éreztem mellkasomban. Fogalmam sem volt, mi akart ez lenni. Aztán felnéztem a házra, melybe Jimin berohant, s elszorult a szívem. Borzalmasan elrontottam. Nem kellett volna...mit is?
...Hamarabb kellett volna elhagynunk a házat. Mikor ezt kimondtam a fejemben, elkerekedett szemekkel néztem magam elé.
Az, hogy nem azt bántam, ami Jimin és köztem történt, vagy nem történt, hanem, hogy Jamie-vel találkozott magáért beszélt.
Amint ez tudatosult bennem, sokkos állapotban vezettem haza. Nem is emlékszem, hogyan kerültem a házunk mélygarázsába. Ezer meg ezer gondolat kavargott a fejemben, de egyik végét sem tudtam elérni, mert jött az új, s új gondolat és közben fájt a szívem. Úgy éreztem, mázsás súly nehezedik a mellkasomra, valami nagyon rossz érzés kezdett gomolyogni bennem.
Lassan baktattam fel a lépcsőn, egy kis időt akartam nyerni, mielőtt veszekedésbe torkollunk. De valójában ez felesleges próbálkozás volt a részemről, ugyanis egyszer csak felértem. Azonban nem az fogadott, amit vártam.
Belépve a házba Jamie egyből előttem termett. A karjaiba vont, s puszit nyomott a homlokomra. Képtelen voltam reagálni, s azt az időt, amit a pulcsijában töltött arcom, próbáltam kihasználni arra, hogy egy mosolyt erőltessek arcomra. Elképzelni sem tudtam, mit érezhetett Jimin.
- Gyere, filmezünk Jiwoo-val – fogta meg kezem, s vezetett a kanapéhoz, de összeugrott a gyomrom a gondolatra, hogy jópofizzak egész este.
- Nem érzem most jól magam – jelentettem be, mire Jiwoo felnézett rám, köszönve pedig csak visszafeküdt a karjára, s nézte tovább a Holnap határát. Még szerettem is a filmet. De egyszerűen képtelen voltam leülni Jamie ölébe, mikor...Nem. Ezt nem mondom ki. Ha nem mondom ki, nem igaz. – Inkább lefekszem. Jó éjszakát – vettem rá magam, hogy adjak a kanapén ülő Jamie arcára egy puszit. A szájára kérte, de nem ment. Nem ment.
Mire beértem a szobába, már a fejem is fájt. Annyi gondolat cikázott benne, hogy nem tudtam befogadni. Ledőltem az ágyra, belehasalva. Azt hiszem, itt volt az ideje, hogy egy kicsit rendet tegyek a fejemben.
Az első gondolatom Jimin volt. Valójában az utóbbi időben a gondolataim nyolcvan százaléka. Jimin. Már ahogy a név előttem lebegett, egyszerre bolydult meg minden bennem. A boldogság és szomorúság minden formája. Jimin egy nagyon különleges emberré vált az életemben, ezt meg kellett hagyni. Fontos és értékes lett. Nem tudtam elképzelni nélküle a mindennapjaimat. Minden zavaros volt vele kapcsolatban, de egyben biztos voltam, mégpedig, hogy mindennél jobban szerettem volna, ha a világom része maradt. Ekkor pedig eszembe jutottak a fiúk. A Bangtan Boys. Az a másik három tag, akik beszöktek a szívembe. Továbbra is nagyon szerettem volna megismerni mindegyikőjüket. Szerettem volna, ha ők is az életem olyan fontos részeivé válnak, mint Jimin. Ezek az érzések nagyon ijesztőnek tűntek hirtelen. Hiszen alig ismerem őket egy hónapja. Sőt, csak Jimint. De mit tehettem volna? Ahogy egy fan fogalmazott Twitteren: elrabolták a szívemet, mielőtt észre vettem volna. Azt hiszem, velem is ugyanez volt a helyzet.
Jamie volt a második domináns a gondolataim közt. Annyiszor rágtam át magam ezen a témán, hogy már untam az ezzel való foglalkozást. De most fejemben valami mintha a helyére került volna. Bár fejbevágott a tény, hogy haragban váltunk el, de ő mosollyal fogadott, amit így hirtelen nem is értettem, de őszintén, már nem is érdekelt. Jamie-vel kapcsolatban az érzéseim most kezdtek körvonalazódni. Valami hatalmas fellángolás lehetett az, amikor hazajött. Ugyanis a felét nem éreztem már, ez nyilvánvalóvá vált. De ő még mindig érzett valamit, ez tagadhatatlan volt. Hiszen mégis idejár, megkeresett több hónap után. Jiwoo szerette, mert tényleg, mellette semmi bajom nem lehetett volna az életben. De azt hiszem, ez már sajnos nem volt elég. Csak nem tudtam, mihez kezdjek a helyzettel.
És ezután jutott eszembe Jiwoo, hogy tőle sem kérhetek tamácsot, hiszen nem tudja elviselni a Jmines témát. Elképesztően bántott, ahogy Jiwoo ehhez viszonyult. Segítenie kellett volna, hiszen szerintem nem voltam egyszerű helyzetben. Hírességekkel, botrányokkal, testképzavaros baráttal. Nem volt egyszerű, főleg nem anélkül a személy nélkül, akitől a támaszt várná az ember. Csak remélni tudtam, hogy Jiwoo egyszer megszereti a bandát.
Na meg azért a munkámmal is rendesen el voltam maradva. Nem véletlen volt papírhalom az asztalomon. Vagy van.
Nyűglődve tűrtem tovább, hogy a gondolatok teljesen átvegyék a hatalmat felettem. Fájt a szívem, a fejem, meg már igazából minden, főleg miután az is eszembe jutott, hogy Jimin azért a fejmosását megkapja otthon. Gyorsan elővettem mobilom, s hogy tudja, hogy gondolok rá, írtam neki egy üzenetet.

Egy ideig vártam, hátha visszaír, hogy nekem is, de aztán belegondoltam, hogy Jamie, s egy nagy összbandai szidás után nem feltétlen lehet olyan állapotban, hogy nekem válaszoljon. Mint halottnak a csók volt ez az üzenet. De persze ettől függetlenül vártam, hogy életjelet adjon, így végül a telefonomra fejelve aludtam el. S keltem is. Csak sajnos nem magamtól.
- YeEun, az isten verje meg, ha nem kelsz fel most rögtön, egy szál bugyiban jössz dolgozni! – rontott be Jiwoo a szobámba teljesen felöltözve, indulásra készen.
A fejfájásom nem múlt el reggelre, így Jiwoo éles hangja csak tetézte a hasogatást. Nyüszítve egyet fordultam a másik oldalamra, mintha aludnék, de a takaró lerepült rólam. Aztán eszembe jutott, hoy nem is takaróztam be este.
- Elkésünk, te meg aztán végképp, ugyanis jelenetésed van a nagyfőnöknél!
Erre azért már kipattant szemem. Felülve ágyamban rémülten néztem Jiwoo-ra.
- Tegnap este írt egy e-mailt, de már aludtál. Szóval jó lenne, ha felkelnél – intett felém.
Vér nem maradt az arcomban ezen kijelentéseire, viszont muszáj voltam összekapni magam. Kiugrottam az ágyból, fürdéssel már nem bajlódtam, s valami értelmeset kaptam magamra. Nem egészen húsz perc alatt sikerült elkészülnöm, s a cipőmet húztam már az unatkozó Jiwoo előtt. Amikor a kabátomat vettem, Jiwoo megállított, s megigazította sminkem. Egy pillanatra ledöbbentem, nem tudtam követni a viselkedését.
- Nehogy emiatt legyen szigorúbb az a vén barom – kommentálta ennyivel, majd kinyitva az ajtót imdult el le. Elmosolyodtam, hiszen persze, hogy jól esett, hogy így viszonyul hozzám. Csak akkor ellenséges, ha a fiúkról van szó.
- Jamie? – kérdeztem rá már az autóban, ugyanis nem volt reggel a lakásban.
- Nem akart zavarni téged, ezért inkább hazament – válaszolt Jiwoo le se véve szemét az útól.
- Hm – bólogattam. – Egyébként...hogyhogy olyan kedves volt tegnap? Utoljára veszekedtünk – mertem rákérdezni, de Jiwoo nem egészen reagált semmit.
- Jamie...nem veszi fel ezeket a dolgokat már, ahogy én látom. Talán azért nyelte le, hogy ne romoljon a kapcsolatotok – vont vállat. Majdnem fehorkantottam, akaratomon kívül. Mit művel a tudatalattim?
Ezután csendben mentünk tovább, s az épületben is elváltak útjaink. Én az igazgatóságra mentem, az öregemberhez, hogy meghaljak a kölnije erős illatától, Jiwoo pedig ment fotózni a busani projekthez. Szóval menedékem sem lesz, ha kergetni kezdenek. Szuper.
A nagy faajtó előtt idegesen álltam. A számat rágtam idegemben, pedig azt ritkán teszem, levert a víz, izzadt a tenyerem, pisilni kellett hirtelen. Nem volt megszokott, hogy olyan kis alkalmazottak, mint én az igazgatóságra menjenek.
Majd végül kopogva, s a kilincset lenyomva beléptem a medve barlangjába.