I Could Save You(Jiminff)

Ötvenkettedik

Jimin POV
 
 

 - Utolsó felvétel – kiáltotta el magát a rendező, s mindannyian beálltunk a helyünkre, ott ahol abbahagytuk az előbb. – Csapó huszonegy, és…tessék! – csattant a tábla, s indult is a zene, majd mindenki beleugrott szerepébe.

 A koncepció a szerelem volt, sok mosolygással, és aranyos, de csábító pillantásokkal, a koreó pedig az eddigieknél is nehezebb volt. De azt láttam a fiúkon, és főleg Namjoonon, hogy mindent beleadnak ebbe az albumba. Nagyon régóta készültünk a dalokkal, és az egész projekttel. Már évek óta, szívünk lelkünk benne volt.

 Ebben az albumban szinte minden a mi ötletünk, és munkánk volt, ami az eddigiekre nem teljesen volt igaz. A dalokat mi írtuk, némi segítséggel, természetesen, de mégis, ez nem egy előre megadott koncepció volt. Ezt mi dolgoztuk ki, együtt. Mindenki nagyon izgatott volt a fogadtatással kapcsolatban. Más, mint az eddigi albumjaink, ezért féltünk, hogy esetleg elfordulnak a rajongóink tőlünk. Még csak most lettünk viszonylag híresek, ha ezt elrontjuk, sosem hozzuk helyre.

 Így teltek a felvételek, a stúdiózások, a fotózások, próbák. Félelemmel vegyített izgatottság lengte körbe a bandát. Még a dormban sem tudtunk másról beszélgetni. A szüleinkkel is alig beszéltünk az elmúlt időszakban. Ilyenkor nem is látogathatnak minket, pedig elszoktak néha jönni, hoznak otthonról főtt ételt, ami mindenkinek nagyon jól esik. A comeback előtti időszakban minden kicsit nehezebb. Főleg, hogy most már nemcsak a szüleimet várom, hanem YeEunt is. Így talán még elviselhetetlenebb a várakozás. Mi van, ha megunja ezt a lány? És nem vár rám tovább? Ugyan, ki viselné el, hogy hetekig nem láthat? Én sem bírnám ki…

 Emlékszem, hogy Jin hyungnak és Hoseok hyungnak mennyire nehéz volt az elején. Nagyon keresték a szerelmet, és meg is találták. Végtelen aranyos és kedves lányokról volt szó, vagy inkább nőkről. Szerették a hyungokat, nem olyasmi volt, mint Jungkook legutóbbi barátnője. De a kezdetleges nagy szerelem után ez a távolság nagy hátránnyá vált. Idegőrlővé. És akkor még nem is voltunk annyira ismertek, nem utaztunk külföldre annyit. Így vége lett, és azóta nem is próbálkoztak. Mondjuk, nem is tudnának, YeEunt én is csak a munkámon keresztül ismertem meg.

- Jimin, ma különösen jól állt a kamera! – kiáltott felém a rendező, amikor már vége volt a klipforgatásnak. Felkaptam fejem, s kicsit szégyenlősen, de mosolyogva  meghajtottam fejem neki. A fiúk a háttérből hangos “óóó”-zásba kezdtek, és mindenttudó pillantásokat vetettek rám. Nem bírtak magukkal…

- Köszönöm! – válaszoltam illedelmesen, s a többi statisztának is meghajoltam, ahogy a srácok is. – Köszönjük a kemény munkájukat!

 Amikor mindenkitől elköszöntünk, az öltözőbe mentünk, hogy végre megszabaduljunk a feszes nadrágoktól, a tökéletesre bezselézett hajunktól, és a sminktől. Ez minimum egy óra szokott lenni, de még így is hamarabb hazaérünk ma, mint általában. Ma volt az utolsó forgatás, nem sok maradt tegnapról.

- Jimin-ah – szólított meg Hoseok hyung, s megfogta vállam, ahogy mögém állt.

 A sminkes székben ültem, és épp egy arcmaszkot kaptam, hogy ápolja egy kicsit a bőröm a smink után. Ezután már indulhatunk is. Hyung arcán is volt egy, de neki több esze volt, mint nekem, levette a forgatáshoz használt ruhákat és átvett egy egyszerű pulcsit és melegítőt. Rajtam még mindig feszült az a hülye farmer.

- Iszogatunk egy picit, jössz te is? – hajolt bele a tükörbe, hogy onnan lásson. Kissé fáradt voltam már.

- Nem tudom, hyung, majd ha indulunk, eldöntöm, jó? Fáradt vagyok – húztam el számat. – Ne haragudj.