I Could Save You(Jiminff)

Huszonhetedik

Miután sikeresen megvacsoráztunk, nekivágtunk a hatalmas piacnak. Mondanom sem kell, hogy Jimin minden egyes bazárt, a legkisebbet is beleértve megbámult, a legtöbbnél meg is állt. Ha én is megálltam valahol két pillanatra, Jimin másodperceken belül eltűnt, ezért én nem igazán tudtam semmire sem figyelni. Na meg, néha tökéletesen látszott arca a kapucni alól, de észre se vette. Ilyenkor mindig nagyon gyorsan visszahúztam fejére, amit csak megkuncogott, s ment tovább.
- Tényleg olyan, mint egy gyerek – ráztam meg fejem mosolyogva, s indultam is, hogy elkapjam legalább az egyik ujját, mert ment a tömeg közepébe. De a sok ember elsodort, kikerültem egy thai köcsögöket áruló nő standja elé, s Jimint sehol sem láttam.
  Hatalmas pánik tört rám, ahogy ezt mind felfogtam. A levegőt csak gyorsan tudtam venni hirtelen, a fejemet kapkodtam, hátha meglátom a sötét dzsekijét, vagy fekete pulcsijának búbját, de semmi. Semmi.
  Feladva egy utolsó nagy levegőt vettem, s bevágódtam az emberek közé. Mi a fene lesz vele, ha nem találom meg? Mi van, ha letámadja egy csapat ARMY? Mit fognak szólni a tagok? Hisz nem tudják, hogy velem van, akkor biztosan elásnám magam egy örök életre a szemükben.
  Már mindenkit lökdöstem, fejemet szédülésig forgattam, de sehol sem láttam. Fogalmam sem volt már arról sem, hogy a piac melyik részén vagyok, csak mentem tovább.
  Aztán nekimentem egy kisebb tartó fának, ami az egyik standé volt, s pont arccal a nagy szabadtéri bemutató térrel szembe kerültem. És akkor megpillantottam a szőke hajkoronát. Illetve...pár pusmogó lányt nem messze tőle, de az arcát nem látták, mert háttal állt Jimin. Éppen elindultak felé, nekem pedig gyorsan kellett cselekednem.
  Futásnak eredtem, ahogyan a lábaim bírták, s mindenkit félrelökve Jimin mögé érve megfogtam a kapucniját, elé ugorva pedig a fejére húztam, amennyire csak tudtam, s olyan közel rántottam magamhoz, hogy homlokunk összeért.
  Hangosan lihegve hunytam le szemem, majd mikor kinyitottam egy pillanatra én is megdermedtem a közelségtől. Jimin szemei tányérméretűek voltak.
- Lányok... – nyögtem ki nagy nehezen. – Lányok vannak mögötted! Mi a fenéért vetted le a kapucnit?! – váltottam át mérgesbe. – Ráadásul otthagytál!
  Jimin egy pillanatnál tovább nem tudta tartani a szemkontaktust, így délebb tájakra vándorolt szeme.
- Ne haragudj... – motyogta. – Annyira szép a hely, nem figyeltem semmire...
  Hihetetlen, hogy ennyivel képes elmulasztani haragom. Elmosolyodtam aranyosságán, s zavarán.
- Többet ne csinálj ilyet, mert nagyon megijesztesz vele – suttogtam most már én is, továbbra is szorosan tartva kapucniját.
  Hirtelen felnézett szemeimbe, egyrészt nekem az egekbe szökött pulzusom, másrészt rájöttem, hogy ez így nagyon nem stimmel. Mi a fenét csinálok?
- Ne haragudj, ezt nem így akartam, csak nem volt jobb ötletem... – motyogtam össze, életemben először zavarba jőve. Te jó ég...
  Abbahagytam a motyogást, amikor féloldalasan elmosolyodott. Sehova se tudtam tenni ezt a mosolyt. Egyszerre volt aranyos, kedves, Jimines, ugyanakkor volt benne valami egészen más.
- Nincsen semmi baj – suttogta. – Én sajnálom, hogy ott hagytalak – szegte le szemét. – Köszönöm ezt is – vigyorodott el, s szeme is eltűnt.
  Én szótlanul álltam előtte, a kapucnit szorítva, miközben a homlokunk még mindig összeért. Csak a beállt csendben éreztem meg azt a jellegzetessé vált édeskés illatát, és az édes rágóját. Sose láttam még rágózni.  A háttérben ellőttek egy tűzijátékot, én nem ijedtem meg, hisz itt megszokott a sok pironkodó és merész eladó, de Jimin megugrott egy picit. Halványan elmosolyodtam én is, s csillogó szemeibe bámultam, mintha keresnék valamit.
  Hirtelen valaki nekünk ütközött, ezzel ellökve tőlem Jimint, illetve felébresztve engem. Nem tudtam, hogy itt vannak-e még a lányok, így amilyen gyorsan csak tudtam, a mellkasomhoz húztam Jimint, s olyan erősen tartottam, hogy csoda, hogy nem fulladt meg.
  Csak most érezve meg, hogy mennyire kivörösödött arcom néztem körbe, de nem vettem észre minket figyelő fiatal lányokat, szerencsére.
- Nem látok senkit – engedtem el szerencsétlen Jimint, aki időközben átkarolta derekam, de...most nem akart elengedni. – Jimin – szólítottam meg, s lenéztem a szőke hajkupacra. – Jimin, elmentek a lányok, most már elengedhetsz – böktem meg vállát.
- Maradok – jelentette ki egyszerűen.
- Tessék? – nevettem fel hitetlenül.
- Az előbb vagy tíz percen keresztül nem engedtél el, aztán majdnem belefojtottál a ruhádba, úgyhogy kölcsön kenyér visszajár – vont vállat, én pedig teljes döbbenettel néztem rá.
  Egyébként elég furán néztünk ki. Mivel így is magasabb volt körülbelül fél fejjel nálam, kissé be kellett görnyednie, főleg hogy...majdnem a melleim közt tartotta fejét, derekamat átkarolva.
- És meddig tervezel ott maradni? – kérdeztem végül, ugyanis hiába próbáltam volna leszedni magamról, egyrészt már bebizonyosodott, hogy sokkal erősebb nálam, másrészt kicsit furán jött volna ki.
- Egy kicsit – motyogta.
  Az emberek már kicsit figyeltek minket, néhányan mosolyogtak, néhányan megvetve bámultak, néhányan meg...hát, teljesen hülyének néztek.
- Rendben – adtam meg magam, s lenéztem rá. A haja megdöbbentően tiszta volt. És pontosan beállított, még a lekopás sem volt csúnya. De nem tudtam tovább fixírozni, mert hirtelen elengedett, s felállt elém, elnyomott arccal, s fülig érő mosollyal. Elnevettem magam.
- Mondtam már, hogy...
- Hogy hihetetlen vagyok? Igen – mutatta meg fogait is, s elindult mellettem, be a nemzetiségi bazárokba.
  Megrázva fejem siettem utána, s ezúttal egy pillanatra se engedtem el kezét.
  Majdnem éjfélig jártuk a hatalmas piacot. Az egészben a legsokkolóbb nem is az volt, hogy Jimin még éjfélkor is tele energiával ugrált, hanem hogy mennyit evett. Őszintén, aggódtam is, hogy biztos jó-e ez a gyomrának, hiszen rengeteg nemzet mindenféle ételét kóstoltuk meg, zsírostól az édesig.
  Az autóban ülve Jimin megállás nélkül dicsérte a helyet. Azt mondta, hogy a francia macaron ízlett neki a legjobban, meg az orosz céklaleves. De a sokféle mediterrán olívabogyókat, és a magyar lángost sem hagyhatja szó nélkül. Mosolyogva, illetve félig aludva hallgattam áradozását, és bár nem látszott, nagyon boldog voltam. Hihetetlen örömöt okoztam neki, ezt teljes mértékben láttam.
- Ugye még majd jövünk? – kérdezte végül, mikor végre levegőt vett. Mosolyogva fordultam felé, ahogyan bekanyarodtam az utcánkba.
- Persze – bólintottam, s megálltam előttünk.
  Jimin értetlenül bámult ki az ablakon, fel a magas tásasházra, majd vissza rám.
- Ellátom a kezed, tudod – magyaráztam kihúzva a kulcsot, s Jimin arcán egyből láttam az átrendeződést. Ideges lett.
  Kidugva fejét az autóból megilletődve állt meg, majd nézett rám, amikor én sem ültem már bent.
- Nem lesz...baj? – kérdezte. – Nem haragszanak rám? – makogta össze, s őszinte félelmet láttam rajta, ahogy elindultunk be.
  Jó, egy pillanatra én is elgondolkoztam, hogy mit szólna Jiwoo, de aztán rájöttem, hogy Jimin nem nálunk alszik, csak segítek neki. Amit eredetileg is megbeszéltem már vele. Meg úgyis alszik Jiwoo.
- Dehogy, nem haragszik rád senki, ne hülyéskedj – indultam le a lépcső tetejéről, s megragadtam alkarját, majd elkezdtem húzni vissza az ajtó fele. – Nem lesz semmi gond – legyintettem, s kinyitva az ajtót szálltunk be a liftbe.
  Csendben vártuk, amíg kidobott majdnem a legfelső emeleten a lift. Na meg persze, Jimin megnézte magát a tükörben, amit nem néztem jó szemmel.
  Sóhajtva egyet léptem a bejáratunk elé, s hirtelen egy kis idegesség fogott el. Jimin először jár nálunk...
  Halkan nyitottam ki az ajtót, ugyanis Jiwoo tuti aludt már, igen későre járt. A villanyt se kapcsoltam fel az előszobában, úgy vettem le dzsekim és szandálom, majd Jiminről is leszenvedtem a vékony kabátját.
- A barátnőm alszik, nem akarom felkelteni, mert annak nagyon rossz vége lenne, úgyhogy kapcsoljunk telefonos világítást, és beviszlek a szobámba, én meg megkeresem az elsősegélyes cuccokat – magyaráztam neki, ugyan nem láttam semmit, de gondolom, hozzáfordulva mondtam.
  Másodperceken belül kapcsolódott fel mobilja vakuja, így elnavigáltam a szobámig, s felkapcsolva a lámpám otthagytam, amíg megkerestem a kötszert, meg a ragasztót.
  Mikor visszaértem, a polcom előtt találtam. Kicsit furcsa volt Jimint a szobámban látni. Szokatlan. Tény, nem úgy néztem rá, mint egy hírességre, de azért mégis...egy olyan személyt látni a magánszférámban, akit naponta lehet a hírekben egészen más. Szürreális.
  Aztán észrevettem, hogy mit figyel annyira a polcomon, hogy fel sem néz rám. Jamie és én a ballagásomon...azt a képet már régen eldöntöttem a polcon, hogy ne szúrja ki a szemem minden alkalommal, így meg is felejtkeztem róla, de Jiminnek, aki először járt itt, egyből feltűnt.
- A barátod? – kérdezte egyszerűen, teljes közönnyel a hangjában. Fogalmam sincs, miért, de hihetetlen ideges lettem. A fülemben dobogott szívem, ahogy felnézett rám.
- Valami olyasmi... – motyogtam, és nem is mondtam hülyeséget.
  De mi a fenéért voltam ennyire ideges emiatt?