I Could Save You(Jiminff)

Huszonnyolcadik

Pár pillanatig egymást figyeltük. Személy szerint azt hittem, felrobban a szívem az idegességtől. Végül elmosolyodott, s leült az ágyam sarkára.
- Sose mondtad - jegyezte meg. - Aranyosak vagytok - nézett rám úgy, hogy tényleg elhittem, komolyan gondolja. Mégis mit vártam? Hogy hisztit rendez? Miket gondolok?
Nyelve egy nagyot léptem közelebb, s próbáltam teljesen lenyugodni.
Leguggolva lassan megnéztem a csúnya heget, szerencsére se begyulladva nem volt, se nem volt rajta más aggodalomra való dolog. Ennek ellenére lefújtam fertőtlenítővel, meg bekentem direkt arra a célra kitalált krémmel, ami a hegeket kicsit szépíti.
- Pár nap múlva vedd le, és nézd meg, hogy van - motyogtam össze artikulálatlanul, ugyanis épp a ragasztót próbáltam elvágni egy kézzel, ami számban volt, mert a másikkal a kötszert tartottam, amit már felcsavartam Jimin kezére. Hirtelen megfogta a ragasztót, ami a számból lógott, s felemelte, így egyrészt egyenesen a szemeibe néztem, másrészt sikerült elvágnom.
Zavartan ragasztottam le karját, majd még egyszer átnéztem, hogy minden oké-e, s összepakoltam. Jimin addig nézegette a művemet.
- Vigyázz rá - szóltam. - Nehogy nagyobb baj legyen.
Csak bólintott egyet, s lassan körbenézett a szobámban. Nem igazán akartam megkockáztatni, hogy megint talál valami olyat, amiről már nem is tudok, hogy létezik, így inkább minél hamarabb ki akartam onnan jönni.
- Adok valamit a hasadra, nehogy rosszul legyél este, gyere - biccentettem fejemmel a konyha fele.
- Tetszik ez a nagy ablak - nézett a hatalmas, egész falat átölelő ablakomra, amin épp nem volt redőny. - Vannak rajta fények is? - kérdezte felállva, s közelebb lépkedett. Sóhajtva egyet mentem utána, s kerestem meg a kis távirányítót, amivel az egész szobát fényárba tudtam úsztatni.
A kapcsolóhoz léptem, hogy lekapcsoljam a lámpát, mert így nem látszódott rendesen, majd egy pillanatra megfagyott a levegő. Jimin nem tudta, de...utoljára ezt a lámpát akkor használtam, amikor megvettük, igazából teljesen ráfelejtettem a létezésére, ahogy arra is, hogy mennyire...hangulatos.
Nem láttam Jimin szemét, csak alakját, s néhány részét arcának, ahogy épp engedte a világító masina, de az biztos, hogy nem csak én fagytam meg helyemben. Bár így is én voltam az, aki véget vetett ennek, mert nagyon nem tetszett neki ez az egész.
- Gyönyörű - köhintett egyet Jimin, ahogy ő is felébredt abból a pillanatból. - Akkor milyen gyógyszert akartál adni? - kérdezte a tarkóját megvakarva, s elindulva ki.
- Túl sok minden történt ma este - motyogtam magam elé, s követtem is ki.
Még körbevezettem Jimint a házban, nagyon halkan, majd hazafuvaroztam. Megbeszéltük, hogyha megtudja, hogy alakul a hete, ír, és akkor találkozunk. Kicsit elszomorodtam, ugyanis arra számítottam, hogy már most megbeszéljük, hogy megint lemegyünk a tengerpartra. Jimin igazából örült neki, de mondta, hogy sokat kell dolgoznia a visszatérésükön. Persze, megértettem, csak...aggódtam.
És onnantól kezdve, hogy akkor este megölelt, egy hétig nem találkoztunk. Teljesen le voltam döbbenve, mikor erre rájöttem, annyira furcsa volt, hogy nem láttam. Annyira beleépült a mindennapjaimba.
Jamie-vel pedig azóta sem beszéltem semmiről. Egyszerűen, mikor újra találkoztunk, ugyanolyan volt, mint azelőtt a fura telefonhívás előtt, én pedig így nem hoztam fel. Úgy tűnt, minden rendben...aztán egyik reggel a telefonom csörgésére keltünk. Nagyon fáradt voltam, ugyanis előző este bulizni voltunk, és 3 órát se aludtunk, így ki se nyitva szemem emeltem fülemhez telefonom.
- Tessék? - morogtam bele rekedten, amikor megéreztem egy kart magam köré fonódni. Elmosolyodtam.
- Ye-yeeun - motyogta a vonal túlsó végén a hívó fél, mire egyből felugrottam az ágyban. A szemem kipattant, és egy szörnyű érzés fogott el. Ránéztem a telefonomra, és a torkomban dobogott szívem, ahogy elolvastam a hívó fél nevét: Mochi.
- Jimin...? - suttogtam, s felkelve az ágyból indultam a fürdőbe, nem foglalkozva a hideggel, ami csupasz testemnek csapódott.
- YeEun... - szipogott egyet Jimin. - Ne-nem vagyok jól - zokogott fel hirtelen, én pedig megszédültem a hirtelen keléstől, s az ereimben áramló vér sebességétől.
- Jimin, figyelj rám, hol vagy most? - kérdeztem, ahogy kinyitottam az ajtót.
- YeEun, kivel beszélsz? - kiáltott ki Jamie szintén rekedten, s erőtlenül a szobámból, de akkor meg sem hallottam.
- Én...a fürdőben - akadt el hangja, én pedig már nem is hallottam, mit mond, csak magamra kaptam egy melegítőt, s felkapva a kocsikulcsot hagytam el a házat. Utólag visszaszámolva olyan 7 bírságot szedhettem volna össze gyorshajtásért, de abban a pillanatban egyáltalán nem érdekelt. Csak minél hamarabb a Bangtan rezidencián akartam lenni.
Azonban mikor odaértem egy tizedmásodpercre megtorpantam. Ha Jimin a fürdőben sír, és engem hívott fel, akkor valószínű senki nincs otthon. Ezért bátorkodtam benyitni a bejárati ajtón, ami nem értettem, miért volt nyitva, de akkor csak az járt a fejemben, hogy minél hamarabb a kezeim közt legyen Jimin.
A földszinti mosdóba mentem, de nem volt ott senki.
- Jimin! - kiáltottam el magam torkomban dobogó szívvel.
Semmi válasz, így józan ésszel gondolkozva felszaladtam az emeletre, hiszen biztos nem csak egy fürdő van.
- YeEun... - hallottam egy erőtlen nyöszörgést a jobb oldalamon. Mint akit puskából lőttek ki, úgy vágódtam be a fürdő ajtaján. Jimin a vécé mellett feküdt, teljesen sápadtan, lehunyt szemekkel.
Egy pillanatra ledermedtem a látványtól, féltem, hogy ezt ő tette magával, de aztán ahogy végignéztem rajta, valószínűleg beteg volt.
- Jimin...mi történt? - dobtam el táskám, s letérdeltem elé. Belelestem a kagylóba, és láttam, hogy már alig volt mit kiürítenie.
- YeEun... - motyogta Jimin, nem is válaszolva nekem. Keze lassan lecsúszott a vécéről, s a combomra esett. Onnan lassan elindult fel, s megfogta kézfejem. Gyengén, erőtlenül. Egy másodpercre lesokkolódtam, de aztán kezeim köze fogtam arcát.
Mit ne mondjak, pocsékul festett, és valljuk be, Park Jiminnek az nem szokása.
Majdnem elaludt a tenyereim közt, így felhúztam a padlóról - már amennyire tudtam -, s először a csaphoz húztam, hogy kimossa száját. Félálomban meg is tette, majd nagy nehezen eljutottunk a szobájáig is. Bedőlt az ágyba, és igazából úgy is maradt. Már éppen nyúltam volna érte, hogy megigazítsam, de akkor ő magától lemászott az ágyról s a mellette levőre terült ki, átkarolva a párnát rajta. Felvont szemöldökkel figyeltem.
- Hyung illata...nagyon szeretem - bújt bele orrával is abba a párnába. Akaratlanul is elmosolyodtam ezen az aranyos helyzeten.
Letettem a fürdőből áthozott cuccom Jimin megüresült ágyára, majd leültem rá. Nem igazán tudtam, hogy Jimin milyen állapotban van, így csak óvatosan próbáltam vele beszélni.
- Hol vannak a többiek? - kérdeztem rá kerek perec.
Csak nyöszörgött, majd felemelte fejét. Nagyon sápadt volt, szemei mintha napok óta nem aludt volna.
- Namjoon hyung hazament Ilsanba, Taehyung és Yoongi is Daeguba. Jin is Anyagba, de ő este jön. Jungkook és Hoseok pedig fogalmam sincs, hol vannak. Talán elmentek táncolni - magyarázta elhaló hangon. Megráztam fejem.
- Tudják, hogy rosszul vagy?
- Nem értem el Jungkookot, aztán téged hívtalak - hunyta le újra szemét.
- Ez így nagyon szorult helyzet, Jimin - dörzsöltem meg arcom.
Mi a francot csináljak? Nem hagyhatom itt Jimint, szólni kell a fiúknak, de ezt mégis hogy intézhetném el? Nem igazán lenne ajánlatos velük találkoznom, ugyanakkor nem rejtőzhetek örökké, még megsértődnének rám.
Tudtam, hogy szüksége van rá, ezért erőt vettem magamon, s félretettem az illedelmem: lementem a konyhába, s összedobtam neki egy levest. Vittem fel neki vizet, meg valami kekszet, amit találtam - borzasztóan éreztem magam, amiért össze vissza nyúlkáltam a konyhában. Óvatosan felébresztgettem, ugyanis innia muszáj volt, nem kerülhet kórházba.
A telefonom rezgésére kaptam fel fejem. Átnyúltam érte az ágyon, s nem érdekelt, hogy Jamie hív. Kinyomtam.
Egy kezet éreztem meg combomon. Hirtelen kirázott a hideg, majd lassan felnéztem Jimin békés, elnyílt ajkú arcára. Addig araszolt aranyos mancsával, amíg meg nem találta kézfejem, amit szép lassan felmarkolt, s maga fele kezdett húzni. Én mentem vele, minek következtében majdnem arcon fejeltem szegényt. Ugyanis a babapuhaságú arca alá tette kezem. Kicsit ledöbbenve figyeltem a jelenetet. Kicsit? Nagyon.
Végül úgy tűnt Jimin nem is akart elengedni, így kigémberedve kellett azon agyalnom, mégis hogyan hozzam mindezt helyre. Aztán egy idő után éreztem, hogy a tenyeremben lévő bőr melegebb az enyémnél. Sokkal melegebb.
- Csak ezt ne... - suttogtam magam elé, de hiába. Jimin arca vörös volt, izzadt és forró. - Miért?
Na és ezután következett a szörnyű hadjárat. Rá kellett vennem magam, hogy megint felhívjam Jamie apját, de nem akárhogy. Én nem tehettem meg, előtte...beszélnem kellett a fiúkkal. Miközben erre készültem fel lelkileg, Jimint próbáltam hűteni, ami azt jelentette, hogy boxerig vetkőztettem, s betakartam vizes törülközőkkel. Úgy mindenhol.
Számat rágva figyeltem a békésen alvó, kiszáradt szájú Jimint. Persze, ő nyugodtan alszik, én meg megint ebbe a szar helyzetbe kerültem. Megrázva fejem felálltam, s a telefonjához sétáltam. Nem volt más választásom, meg kellett tennem, különben Jiminnek annyi. Az éppen alvó Jiminnek is, meg a médiában létező Jiminnek is.
Tekintve, hogy nincs meg egy tag száma sem, Jimin telefonját kellett használnom. Egy pár pillanatig agyaltam, hogy mi lehet a kódja. Beugrott a debüt dátum, de nem sikerült. Aztán a szülinapja, majd a tavalyi MAMA, a Billboard, de egyik sem.
Ránéztem Jiminre, aki éppen Hoseok ágyában fekve ölelgette azt a párnát, aminek olyan jó illata volt.
Gondolva egyet visszakapcsoltam a telefonom, s rákerestem a Bangtanra, illetve a debüt előtti időszakra. Legalább fél órás keresgélés után találtam egy dátumot, ami jó lehetett.
Fogamat összeszorítva írtam be, ugyanis több ötletem nem volt, majd amikor felnyílt a zár kiengedtem a bent tartott levegőt. Lassan felfogtam, hogy mégis milyen édes Jimintől ez a dátum. Tényleg mindennél jobban szereti a fiúkat.
A képernyőzárja az a dátum volt, amikor felköltözött Busanból Szöulba.