I Could Save You(Jiminff)

Negyvenharmadik

Nagyon zsúfolt hét állt mögöttem, pontosabban még előttem is, ha a hétvégét nézzük. Márpedig az én munkahelyemen azt is nézni kell. A munkám csak gyűlt és gyűlt, mert semmi hangulatom és igazából agysejtem sem volt azokra figyelni. Teljesen lekötött a Jiminről való agyalásom, ugyanis már egy hét eltelt, mióta nálunk járt. Nem mondom, piszkosul hiányzott. Piszkosul? Elviselhetetlenül, ez a legjobb jelző rá. Már rosszul voltam, ha otthon Jamie fogadott, olyan tévképzeteim voltak, hogy Jimin ott lesz a házunkban, ha hazamegyek. Arról nem is beszélve, hogy nem egyszer hívtam Jamie-t majdnem Jiminnek, de szerencsémre - vagy nem szerencsémre -, hasonló a nevük, és időben tudtam korrigálni. Bár ilyenkor csak még jobban elkeseredtem, hogy nincs velem.
Talán ez és még néhány hasonló terhelő ok vezetett el oda, hogy autóba üljek és elinduljak a semmibe. Nem haza. Nem Jiminhez. Csak el.
A könnyeim az egész heti strapának harciasan ellenálltak, de akkor már nem tudtam bent tartani őket. S már nem is akartam.
"- Oh kisasszony - robbant be a főnök az irodánkba, a frászt hozva ránk pénteken délelőtt, olyan tizenegy óra magasságában. Jiwoo is megijedt a hirtelen és nem túl kellemes hangra.
Mindketten egyből felpattantunk, s meghajoltunk. Az igazgató pedig bele is kezdett.
- Ha nem csal az emlékezetem, történt egy megállapodásunk a hét elején - fordult felém.
Jiwoo rám kapta tekintetét. Nem mondtam el neki, hogy pontosan miről is volt szó hétfőn. Hogy miért? Nem akartam a prédikációkat hallgatni, hogy Jimin elvette az eszemet, már nem is figyelek arra, amit eddig annyira szerettem, csak a Bangtannal foglalkozok, teljesen kifordultam magamból. Bőven eleget kaptam belőle a héten enélkül is.
- Nincs igazam? - szólalt meg újra az igazgató, amikor nem válaszoltam.
- De, igen, uram, elnézést - hajtottam le fejem.
- Mindig ezek az elnézések... - caccogott.
Tudtam, hogy a munkámnál nem sok dolog fontosabb, de egyszerűen nem voltam képes a napom minden percében azt csinálni.
- Jól figyeljen rám - váltott már megint stílust, amitől mindig megijedünk. - Egyetlen dolog miatt fogom elengedni magának ezt. A legutóbbi akciója miatt, amit a Big Hittel csinált. Továbbra is bevételünk van belőle. De nem mondhatja, hogy nem figyelmeztettem, ha véletlen a felmondását találja az asztalán - emelte fel kezeit mosom kezeim stílusban, s kisétált az irodából.
Síri csend állt be. Nem szóltunk, én pedig nem mertem Jiwoo-ra nézni. Jobban is tettem, ugyanis nem egy rövid és igen heves beszámolót, kioktatást, lecseszést kaptam tőle."
Ez mondhatnám, hogy bőven elég volt ahhoz, hogy elinduljak a ki tudja hova. De nem. Közel sem ennyi volt.
"Jiwoo-val egy autóban lenni a délelőtti veszekedés után igazán kellemetlen szituációnak volt mondható. Na de, amikor Jamie-t otthon találtuk, tudtam, hogy nem leszünk rendben. Saját kulcsa lett a lakáshoz, sokszor aludt ott, főzött ránk, bevásárolt, kitakarított, egyszóval...ott élt. Mi volt erről a véleményem? Nos...nem véletlen mondtam, hogy Jimint képzeltem néha a helyébe. Eleinte ijesztő volt ezt így kijelenteni, de idővel hozzászoktam. Hiszen igaz volt. Csak az esély erre közelítette a nullát.
- Sziasztok! - virult ki Jamie, ahogy beléptünk. Közelebb jött, s adott egy puszit a számra. Mennyire lenne szemét azt mondani, hogy már felfordult a gyomrom? Hát...valószínűleg, de ez már megint csak igaz volt. - Főztem vacsit.
Az tény volt, hogy finomat főzött, és imádtuk a kosztját, de ezalapján nem ítélkezhettünk egy ember felett.
Jiwoo jót beszélgetett Jamie-vel. Mindenféléről, legalább Jiwoo-nak jó kedve lett. De sajnos Jamie észrevette, hogy csak turkálom az amúgy nagyon is ehető ételt.
- Mi a baj, nyuszó? - nyúlt a kezemért az asztalon, s összekulcsolta vele.
De ja vu fogott el, hirtelen nem is ott voltam, hanem a konyhapultnál, a kezemet egy tömzsi kézfej tartotta, epres illat lengett be, barna szemeket láttam magam előtt, végtelen nyugalom járt át. Majd a de ja vu elszállt, s a mellkasomat feszíteni kezdte az a valami, amit csak a kádban szoktam kiengedni. Majdnem eleresztettem egy könnycseppet, de sikerült vi sszafognom. Akkor még.
- Semmi, csak egész nap nem volt jó a gyomrom... - hazudtam valamit, ami valahol helyt is állt volna, hiszen nem volt már akkora étvágyam, mint eddig. - Szerintem lefürdök, és lefekszem.
Felálltam, hogy a fürdőbe menjek, de Jiwoo hangja megállított.
-Vagy csak bűntudata van... - motyogta a tányérjába meredve.
- Bűntudata? De miért? – kapkodta fejét Jamie köztünk. Visszafordulva Jiwoo-ra néztem. Ő nem nézett fel rám, de én csak rá szegesztem tekintetem, és azt hiszem, valami eltört bennem. Könnyek zápora indult meg szememben, s az asztalhoz sétáltam.
- Köszönök mindent, nővérem – mondtam lassan, mire Jiwoo felnézett rám. Szemei tágabbra nyíltak, de én már az ajtó fele mentem. A kabátomat vettem magamra.
- YeEun, hova mész? – jött utánam Jamie, de miközben a további könnyeimmel küszködtem, illetve gondolatok hadával, képtelen voltam rendesen válaszolni.
- El."
Lassan elhajtottam a ház elől. Órákon át autókáztam a városban. Fogalmam sem volt, merre megyek, csak mentem és mentem, majd egyszercsak egy tengerpartot véltem felfedezni. Ekkor ébredtem fel kábulatomból. Addig mindenféle gondolatok cikáztak fejemben. A mellkasom szétszakadt a hiányérzettől, attól, hogy Jamie-vel ezt nem folytathatom így, egyszerűen képtelen lettem volna rá, Jiwoo is, s a munkám.
Gyorsan lehúzódtam az út szélére megtörölgetve a szemem, s a telefonomat előhalászva, amin legalább negyven nem fogadott hívás volt, néztem meg, hova a fenébe keveredtem. Nem messze voltam a nyaralónktól.
Valahol megnyugtatott, hogy ott voltam, de tudtam, ha bemegyek, még jobban fog hiányozni Jimin. Az igazság az, hogy nem véletlen nem kerestem a héten. Egyrészt el voltam havazva, másrészt Hoseok felhívott, hogy mikor megyek át, mert kéne egy női kéz a házhoz, meg egyébként is miért nem hall felőlem. Fájó szívvel meséltem el neki, hogy nem nagyon vagyunk most jóban Jiminnel, de ha tud várni a dolog, mindenképpen segítek neki. És ezután mondta, hogy nem tudja, hogy érnek rá, mert egész héten tíz órákat gyakorolnak naponta. Tehát tulajdonképpen lehetetlen lesz most már Jiminnel lenni...
Az eső is elkezdett esni, mire leparkoltam a nyaraló elé. Nem nagyon öltöztem fel, így csurom víz lettem, mire beálltam az autóval, s kinyitottam az ajtót. A pulóverem, s cipőm ledobtam az előszobában, de amikor bentebb mentem, megfagyott ereimben a vér. Az emlékek úgy zúdultak rám, mintha öntötték volna.
Jimin a kötésével, Jimin boxerben édesburgonyát majszolva, reggeli kávék, a festék, amelyből megmaradt vödrök ott sorakoztak a fal mellett, az az apa póló, amit használt itt. A szobája még mindig rendezetlenül úgy állt, ahogy hagytuk.
Egy idő után a könnyeim megint utat törtek maguknak, s lerogytam az előtér közepén. Egyszerre éreztem megkönnyebbülést, hogy olyan helyen vagyok, ahol jól éreztem magam Jiminnel, s fájdalmat, hogy ő nincs itt.
Órák tehettek el. Már besötétedett kint. Én abbahagytam a sírást, csak meredtem bámultam előre a szobába, ahol Jimin aludt. Csend volt, nagy csend, egyedül az esőcseppek dobogását lehetett hallani. Nyugalom volt, mégis valami elképesztő nagy vihar. Kint is, s bennem is.
Hirtelen egy hangos koppanásra lettem figyelmes. Felpattantam, ahogy a fülemben kezdett dobogni a vér, majd az ajtózárba helyezett kulcs hangját is meghallottam. De nem nyílt, csak kattogott, így elvetettem az ötletet, hogy Jiwoo vagy Jamie. Felkaptam egy kanalat a pultról, ami még ott maradt, s közelebb lépkedtem az ajtóhoz.
A zár kattogott, s kattogott, nekem pedig pattanásig feszültek idegeim, majd az ajtó lassan kinyílt. Az eső hangja hangosabb lett, beszökött a hűvösebb, s nedvesebb levegő, az illata. Majd egy fekete kapucnis ember lépett be, én pedig...nekirontottam.
A kanállal arcon vágtam, mire megtántorodott, én pedig a pulcsijánál fogva lerántottam a földre, hogy mozgásképtelenné tegyem. Kezeit megfogtam az enyémekkel, ahogy a derekára ültem, s erősen tartottam, hogy ne tudjon mozogni, de...a lélegzetem is elállt, amikor a barna szemekbe néztem. A kapucni leesett, a szőke haj kibukkant belőle.
Barna szemek, epres illat, végtelen nyugalom.
Pillanatokig csak bámultunk egymás szemébe, amíg felfogtuk, hogy mi is történt, s hogy ki a másik. Jimin elnyílt ajkai becsukódtak, ahogy a döbbenet eltűnt arcáról, én pedig nem tudtam volna visszafogni magam.
- Jimin... - suttogtam elhaló hangon a megkönnyebbüléstől, majd hatalmasat lélegezve borultam nyakába, s öleltem szorosan magamhoz. Tiszta víz volt, de nem érdekelt. Beszívtam illatát, s még jobban magamhoz húztam. Lassan ő is a derekamra tette kezét, s fokozatosan ugyanolyan intenzitással tartott engem, miközben felült, hogy én könnyebben tudjam ölelni. Az ölében találtam magam, rajta csimpaszkodva, hiszen a lábamat is a derekára kulcsoltam, mint egy kis majom, hogy véletlen se engedjen el. Vizes lettem, s remegtem az adrenalintól, ami bennem maradt. A szívemet megnyugvás járta át, olyan béke, melyet utoljára ugyanitt éreztem pár héttel ezelőtt. Csak akkor én sem tudtam, hogy milyen fontos is volt az.
Akkor ott, úgy éreztem, hogy soha többé nem akarok máshol lenni. Csak és kizárólag Park Jimin karjaiban.